A jelenlegi román szociáldemokrata kormány az egykor Budapesten élt Gozsdu Manó ügyvéd és politikus születésének 200. évfordulóján, 2002-ben ragadta meg az alkalmat arra, hogy felvesse a Gozsdu-udvar épületeire vonatkozó igényt. Adrian Nastase miniszterelnök kijelentette, a két ország mihamarabb megoldást próbál találni a Gozsdu Alapítvány budapesti javainak visszaszerzésére.
Államközi megállapodás
A XIX. századi magyar közéletben Gozsdu Manóként ismertté vált román származású ügyvéd 1869-ben végrendeletileg hagyta teljes vagyonát az erdélyi és magyarországi román közösségre. Arról is rendelkezett, hogy ezt a vagyont egy alapítvány kezelje, amelynek támogatásával számos román fiatal végezhette tanulmányait külföldi egyetemeken. A ma is Gozsdu-udvarként emlegetett, Budapest központjában álló épületegyüttes 1952-ben államosítás útján került a magyar állam tulajdonába. Ezt az állapotot a Románia és Magyarország között 1953-ban megkötött államközi megállapodás is szentesítette. A felek kölcsönösen elismerték, hogy semmiféle tulajdonjogi igényt nem támasztanak egymással szemben.
Bukarest akcióban
A románok által 1946-ban 80 millió, jelenleg pedig egymilliárd dollárra becsült vagyon ügye már-már feledésbe merült. A kilencvenes évek közepén aztán Nagyszebenben újra bejegyezték a Gozsdu Alapítványt, amely az egykori szervezet jogutódjának nyilvánította magát, és kijelentette: igényt tart a budapesti ingatlanegyüttesre. A román kormány 1999 júliusában javaslatot tett egy közös szakértői bizottság felállítására a Gozsdu alapítványi javak tulajdonjogának tisztázására. Bukarest arra hivatkozott: a Gozsdu Alapítvány javaira nem az 1953-as megállapodás vonatkozik, hanem egy 1937-es egyezmény, amelyben a magyar állam lemondott ezekről a javakról. 1999 nyarán Martonyi János külügyminiszter Bukarestben leszögezte: semmisnek lehet nyilvánítani az 1953-as megállapodást, de ebben az esetben a magyar fél is megfogalmazza tulajdoni igényeit. Mit érthetett ezen Martonyi? Magyarország az 1937-es államközi szerződésben az alapítvány ügyét átadta ugyan Romániának, egy titkos záradékban azonban az szerepel, hogy Bukarest jelentős erdélyi magyar értékeket – például a Háromszéki Iskola Alapot, a nagyszebeni római katolikus árvaházat és a kolozsvári Vöröskereszt Szanatóriumot – köteles visszaszolgáltatni Budapestnek. Nagy Mihály lapunknak elmondta, az 1937-ben született megállapodás – a titkos záradék nélkül – megjelent Románia hivatalos közlönyében, a magyar Országgyűlés azonban sohasem ratifikálta. „Amikor 1944. szeptember 7-én Magyarország és Románia között életbe lépett a hadiállapot, a két állam közötti korábbi egyezmények automatikusan érvényüket veszítették. Románia tehát nem bizonygathatja a ’37-es megállapodás érvényességét, de ha igen, akkor el kell ismernie a magyar vagyonok visszaszolgáltatására vonatkozó melléklet valódiságát is” – vélekedik a kolozsvári történész, aki szerint az is kérdéses, hogy a román állam 1953-ban lemondhatott-e olyan vagyonról, amely nem az övé, hanem egy alapítványé volt.
A paktum másik oldala
Az ügyhöz az is hozzátartozik, hogy 1953-ban Magyarország számos ingatlanról, földterületről, cégekről, erdőkről, magánvagyonokról mondott le a Romániával kötött paktum révén. Például a magyar Pénzügyminisztérium 1952 augusztusából származó feljegyzése szerint csupán a visszacsatolt területeken 1940–44-ben a Magyar Államvasutak által végzett beruházási és felújítási munkák értéke meghaladja a 92 millió dollárt.
origo.hu
Itt vannak a legújabb kormányzati bejelentések - élőben a Kormányinfó
