Magyar Nemzet: A legutóbbi választási kampányban felmerült a terhességmegszakítás korlátozása, illetve a szabályozás liberalizálásának kérdése, de a dilemmára a politika nem adott megnyugtató választ. Az abortuszt ellenző szakemberek szerint egészségügyi ártalmak vagy etikai aggályok miatt van szükség e jelenség visszaszorítására?
Ferencz Antal: Én egyrészt az orvosi tradícióra, másrészt a bioetika alapelveire hagyatkozom. A hippokratészi eskünek megfelelően az orvoslás az élet védelméről szól, a betegek gyógyításáról. Bioetikai alapelv az autonómia tisztelete, valamint a nem ártás, a jótékonyság és az igazságosság. Ezeknek egyszerre kell érvényesülniük. Az abortusz vonatkozásában már az első problematikus. Fölvetődik a kérdés, hogy kinek az autonómiájáról van szó. A magzat autonóm lény, ember, ezt a molekuláris biológia bizonyította be. Nézzük meg a DNS-ét: a fogamzástól kezdve más, mint a szülőké, a genetika törvényei alapján ugyanaz marad egészen a haláláig. A 2002. évi VI. törvény a magzatról mint emberi lényről beszél. Az autonómia fogalmát sokan abszolút önrendelkezési jogként értelmezik, de van egy másik autonómiafelfogás is, amely szerint az ember csak a másik ember autonómiáján tud segíteni, és ettől növekszik a saját autonómiája. Kinek az autonómiáját növeli az abortusz? A magzatét nyilván nem. A asszonyét sem, aki nem lehet anya. Az orvosét sem, aki ez esetben nem az élet védelmében tevékenykedik. A szülők szüleiből nem lehetnek nagyszülők, pedig ez egy új létszintre emelné őket. Vagy nézzük a nem ártás kérdését: el lehet mondani, hogy az abortusz nem árt? Aztán ott a jótékonyság elve: a magzatnak hogyan szolgál javára, ha elpusztítják? S végül az igazságosság: tudjuk, hogy az ember nem izolált lény, és a társadalomnak szüksége van minden megszülető emberre. A perszonalista bioetika, amelyre például a katolikus egyház hivatkozik, együtt hangoztatja a szabadságot és a felelősséget. Előfordul, hogy a magzati betegségre való tekintettel kívánják a magzat életét megszüntetni, de ez is helytelen szempont, mert a beteget gyógyítani kell, nem pedig elpusztítani. S végül a szocialitás és a szolidaritás alapelve is súlyosan sérül az abortusz folyamán. Döbbenetes, hogy milyen nézetek áramlanak be a bioetika területére. Peter Singers, egy sokkoló nézeteiről elhíresült gondolkodó azt a kérdést teszi fel, hogy miért egészséges, ép állatokon kísérleteznek, és miért nem inkább károsodott újszülötteken és csecsemőkön. Szürrealizmusba fordul ma az etika.
Magyar Nemzet: Gyakran hallani azt az érvet, hogy egy terhes nő számára, aki szorult helyzetben úgy dönt, elvéteti gyermekét, ez egy különleges helyzet. Ő talán úgy látja, vállalhatatlan terhet jelentene számára a csecsemő. Nem lehet az elhangzott alapelveket a magzat helyett az anyára alkalmazni? Nem jelentheti az autonómia tisztelete azt, hogy ne kelljen gyereket szülnie annak, aki nem akar?
Morvai Krisztina: Az ilyen vitákban az úgynevezett életpártiakkal szemben állnak a választáspártiak. Én a női jogok védelmezőjeként nagyon kritikus vagyok a szabad választás jelszavával szemben, mert úgy gondolom, nem szabad választás az sem, ha egy nő akarata ellenére állapotos lesz. Fel kellene dolgozni azokat a tapasztalatokat, amelyeket a védőnők az abortusz előtti vagy a terhességgel kapcsolatos tanácsadások során szereznek. Bizony, nem alkalmi, egy éjszakás kapcsolatokról van szó elsősorban, hanem házasságokról. Magam is ismerek több olyan középkorú és idősebb asszonyt, akik tucatnyi abortuszon mentek át. Miféle szeretetkapcsolat, felelősségérzet van ott, ahol ez megtörténhet? Azzal, hogy normalizálják az abortuszt, sőt azt mondják: milyen jó, hogy van ilyen lehetőség, mindig együtt jár a minimalizálása annak a fájdalomnak, szenvedésnek, amelyet az elkezdődött emberi élet megsemmisítése jelent a nő számára. És azt érzem a legmegalázóbbnak, legalantasabbnak, amikor ezt szabad döntésnek nevezik. A nő szeretne igazi önrendelkezési jogot, de ez nem azt jelenti, hogy megsemmisíthet egy útnak indult életet, akiről már a megtermékenyítés pillanatában lehet tudni, hogy kisfiú vagy kislány, szőke vagy barna, milyen képességei lesznek, milyen magas lesz. Ezért írtam Lendvai Ildikónak nyílt levelet, amikor megkezdődött az abortusszal kapcsolatos kampányretorika, hogy félreértés ne essék: az ENSZ női jogi bizottságának is az az álláspontja, hogy azokban az országokban, ahol különösen sok abortusz történik, baj van a női önrendelkezési joggal. Meg kell szüntetni a normalizálást, mert az abortusz nem normális dolog. Meg kell nézni, miért nem merik vagy nem akarják vállalni az asszonyok a magzat kihordását. Amikor felhívtam ez ügyben a vezető védőnőt, észrevettem: alig várja, hogy megoszthassa valakivel a tapasztalatait, hiszen őt senki sem kérdezte. És elmondta, hogy a konzultációkon, tanácsadásokon, amelyeket a törvény előír, a nők összeomlanak, és elmondják, mennyire kiszolgáltatottak, milyen fájdalmas nekik ez a helyzet, milyen borzasztó, hogy „a férjem, a párom nem vállalja a gyereket”. Ahelyett, hogy az emberi szabadságjogok fokmérőjeként hirdetnék az abortuszt, észre kell venni: elsősorban a nők lelkében, testében történik ez a rettenetes dolog, és hosszú távú hatással van az életükre. A testcsonkító büntetések vagy a rabszolgaság valamikor természetes dolgok voltak, ma viszont borzongva gondolunk vissza arra, hogy ilyesmi létezhetett. Arra kell törekedni, hogy eljöjjön az idő, mikor a művi terhességmegszakításra ugyanígy gondolunk.
Magyar Nemzet: Azonos kategóriakánt kezeli a törvény a magzatot és az újszülöttet? Az abortuszpártiak egyik fő érve, hogy jogilag különbséget kell tenni magzat és újszülött között.
Hámori Antal: A biológiai folytonossághoz képest a születés az állam által önkényesen meghúzott határvonal. A születés az emberi élet értéktartalma szempontjából semmi esetre sem lehet alapja egy eltérő szabályozásnak, hiszen a magzat biológiailag, genetikailag kétségkívül az emberi fajhoz tartozik, tehát jogilag sem lehet dolognak, azaz fizikai értelemben vett tárgynak tekinteni, hanem személynek. Aki megfogant, az jogképes, alkotmányos értelemben is ember; emberi létéből és méltóságából fakad alanyi joga a megszületéshez. Ehhez tudni kell, hogy az élethez és emberi méltósághoz való jog valójában nem is jog, mert az emberi lényeg a jog számára voltaképpen transzcendens, hozzáférhetetlen. Az emberi élet és méltóság elválaszthatatlan egysége az ember elidegeníthetetlen, lényegi sajátja. Így ezek nem mint alapjogok, hanem mint a jogi értékeket megelőző kategóriák, az alanyi jogok forrásai szerepelnek az emberi jogok katalógusában és a modern alkotmányokban. Márpedig ez azt jelenti, hogy az állam nemcsak halálbüntetéssel nem foszthatja meg az embert életétől és méltóságától, hanem semmiféle egyéb jogi eszközzel. Amikor az anya személyiségi, illetve önrendelkezési jogaként tüntetik fel az abortuszhoz való jogot, ezt a magzat alkotmányos jogaival versengő jogként mutatják be. Csakhogy konkuráló jogok csak azonos értékskálán helyezkedhetnek el. Egy alapvető érték, mint az élet, nem kerülhet összeütközésbe olyan jogi értékekkel sem, mint az általános személyiségi jog vagy az anya önrendelkezési joga. Az anya személyiségi joga tehát nem korlátozhatja a magzat megszületéshez való jogát, mert ez a korlátozás a magzatnak az élettől való önkényes, jog- és alkotmányellenes megfosztását jelenti. Vannak azonban esetek, amikor a magzat és az édesanya élete konfliktusba kerül egymással. Ilyenkor megtörténik az édesanya életének megmentése, akkor is, ha ez a magzat halálával jár. De így a magzat halála csak eltűrt, azaz nem kívánt következmény, s nem nevezhető a szó erkölcsi és jogi értelmében abortusznak. Az emberi életet oltalmazó parancsolat, a „Ne ölj!” legmélyebb szempontja, hogy feltétlen tiszteletet és szeretetet követel minden emberi lény élete iránt. Az ember ugyanis szeretetre lett teremtve.
Magyar Nemzet: Elhangzott, hogy a testcsonkítás vagy a rabszolgatartás, amely régen lehetséges volt, ma bűncselekmény. Ha valaki ilyet tenne, számolnia kell a megfelelő büntetőjogi következményekkel. Ha gyilkosságnak nevezzük az abortuszt, akkor miért nem kezeljük annak megfelelően? Nem paradox állapot, hogy amit életellenes bűncselekményként kellene kezelni, azzal szemben az állam elnézően, sőt bátorítóan viselkedik?
Hámori Antal: A hatályos magyar állami jog szerint az abortusz – főszabályként – tilos. A Btk. százhatvankilencedik paragrafusa tiltja és büntetni rendeli, sőt minősített esetei is vannak. De a magyar állam eltért ettől az alapvető fölfogástól. A magzati élet védelméről szóló 1992. évi hetvenkilencedik törvényben megfogalmazott indikációk esetén ugyanis büntetlenséget biztosít. Álláspontom szerint az abortusz megengedésére alkotmányosan nincs lehetősége.
Ferencz Antal: A mai élet jelenségei között találkozhat az ember azzal a furcsa törekvéssel, hogy korábban kategorikusan tiltott dolgokat törvényessé akarnak tenni. Egy olasz bioetikus megfogalmazása szerint a delittóból dirittót, azaz bűncselekményből jogot formálnak. Autonóm vagy szabad döntésről beszélünk az abortusz esetében, pedig ahogy Morvai tanárnő rámutatott, itt még a kanti értelemben is heteronóm, tehát befolyás, illetve kényszer hatására bekövetkező döntésről van szó. Az abortusz a társadalom működésének súlyos hibáját jelzi, azt mutatja, hogy hibás a pedagógia, a gazdasági élet, a közgondolkodás, a politika. A gyereket gazdasági érdekekre hivatkozva el lehet vetetni, vagy szinte bármire hivatkozva, amit az abortuszért folyamodó válságnak nevez. Súlyos válsághelyzetről beszélnek akkor is, amikor az anya azt mondja, csak két szoba van a lakásban, ő ide nem tud gyereket szülni. Ha viszont valóban válság van, akkor azt vagy az egyén, vagy a társadalom szintjén meg kell oldani, hogy az abortuszok száma a lehető legkisebbre csökkenjen.
Morvai Krisztina: Arra szeretném kérni a magyarországi magzatvédelem képviselőit, hogy tekintsék ebben partnernek a nőket. Ha úgy határozzák meg a helyzetet, hogy a magzat érdekeit védik az anyával szemben, akkor annak pszichológiai következményeként a nők úgy érzik, kötelességük a magzati életet védő férfiakkal konfrontálódni. Ez olyan, mintha a híd alatt lakó hajléktalan embereknek valaki azt mondaná: erkölcstelen és rossz dolog a híd alatt lakni, s arra kényszerítenék őket, védjék meg a jogukat ahhoz, hogy a híd alatt lakjanak. Sarokba szorult a nő és a női társadalom, ezért védi az abortuszhoz való jogát. Ha a férfiak azt mondanák: átérezzük azt a fájdalmat, nehézséget és szerencsétlenséget, amelyet évente hatvanezer nő átél, az sokat segítene a nőknek, akik szeretnének partnerre találni a férfiakban. Amióta világ a világ, a terhességmegszakítást a nők bűneként tüntetik fel. Fel sem merül, hogy nem egyedül hozták létre ezt az állapotot. Az édesanyák beszéljenek a házaséletről, a családi életről, a családtervezésről a lányokkal, ugyanúgy az édesapák beszéljenek a fiaikkal, és mondják el nekik, hogy kisfiam, tudod-e, micsoda rettenetes dolog egy terhességmegszakítás? Tudod-e: felelősséged, hogy ne okozz ilyen helyzetet? Tehát ha ki akarjuk mondani, hogy ez tényleg jogellenes és tilos, ugyanúgy, mint a rabszolgatartás, akkor az első lépés megosztani a tapasztalatokat, meghallgatni a sok fájdalmat, és együtt elkezdeni gondolkodni azon, hogy mi a teendő.
Magyar Nemzet: Vajon akkor billen helyére a felelősség egyensúlya, ha a nőt áldozatnak, a férfit pedig felelőtlen bajkeverőnek tekintjük? Abortuszt nem csak lecsúszott, kiszolgáltatott, periférián élő nők követnek el. Modern jelenség a szingli, a partnereit váltogató, magányos, autonóm és szabad nő képe. A karrierépítő nő nem akar a család rabja lenni, tehát nem akar gyermeket nevelni…
Morvai Krisztina: Nem hiszem, hogy a munka világában való részvétel vagy a karrierépítés lehetőségét a nőktől vissza kellene venni. Abban kellene segítenie a társadalomnak, hogy ha egy nő nemcsak a családban, hanem a tágabb közösségben is szeretne valamit elérni, ezt össze tudja egyeztetni az édesanya- és feleségszereppel. Rengeteg férfi van viszont, aki csak a karrierjét építi ahelyett, hogy egy kicsit a családjával is foglalkozna. Nekem három lánygyermekem van, és azt hiszem, jó példa előttük, hogy az anyukájuk amellett, hogy megfőzi nekik a vacsorát, játszik velük, és nagyon szereti őket, harcol egy kicsit igazságosabb világért. Sok férfi szenved attól, hogy az úgynevezett hagyományos férfiszerepbe van kényszerítve, reggel nyolctól este tízig a munkahelyén tölti az időt, pedig szeretne többet foglalkozni a családjával. De valóban elemezni kellene a statisztikákat, hogy kik és miért vétetik el a gyerekeiket.
Ferencz Antal: Az lenne ideális, ha minden férfi és nő minden emberi kvalitását kibonthatná. A munka fogalmáról az az ember jut eszünkbe, aki hajnali öttől késő éjszakáig robotol, pedig ez az emberi lét teljességének az elutasítását jelenti. Az emberi cselekvésnek hármas dimenziója van: biológiai, pszichikai és szociokulturális. Sajnos a mai ember önmagát teljesítménygépnek, tárgynak tekinti. A várandósságok nagyon gyakran csak a biológiai szinten keletkeznek, nincs meg a pszichikai és a szociális, szociokulturális hátterük, megalapozottságuk. Hiányzik a rendezett párkapcsolat, a hosszú távú bizalom. Sokszor a szexuális partnerek egymás nevét sem tudják. Ez körülbelül az üregi nyúl szintje, nem az emberé. A tetteknek azonban következményeik is vannak, amiről a mai világ meg szokott feledkezni. „A szingli a trendi”, ahogy mondani szokták. A frankfurti társadalombiztosítási iskola mutatta ki, hogy két dolog szükséges a társadalom felemelkedéséhez és prosperitásához: az egyik a megtakarítás, illetve beruházás vagy tőkeképzés, a másik pedig a gyermekek születése. Ha a kettő együtt van, akkor is el lehet rontani a dolgot rossz kormányzattal, rossz társadalmi szemlélettel, de legalább megvan a lehetősége annak, hogy jól működjön a társadalom. Csakhogy körülbelül tizenöt-húsz éve a fejlettebb országokban a lakosság nagy része ellenérdekelt mind a gyermekek vállalásában, mind a megtakarításban. A sokgyermekes anya nem csinál nagy karriert, de az ő gyermekei fogják megtermelni azt a nyugdíjat, amelyet a mostani szingli, aki eléri a gazdasági, anyagi csúcsokat, öregkorában kapni fog. És a nagycsaládos szülők a saját gyerekeik által megtermelt nyugdíjalapból sokkal kevesebbet fognak kapni, mint az, akinek egy gyereke sincs. Lehet, hogy a szinglinek gyönyörű autója és nyaralója van, de az a társadalom, ahol ez a jelenség teret hódít, fél generáció után megszűnik. Ez vakvágány. A jövő az életé, és élet ott van, ahol gyerekek születnek. A szingliboldogság átmeneti, őt később a pszichiáter azért fogja kezelni, mert egyedül van, magányos ember. És irigykedni fog szomszédjára, aki arról panaszkodik, hogy az unokái megint összetörték a vázát.
Hámori Antal: Föl kell hívni széles körben a figyelmet arra, hogy az élet alapvető, örök érték, amely nélkül nincsen sem egészség, sem anyagi jólét. Az, hogy ez sokak számára nem egyértelmű, súlyos értékválságot mutat. Ha sikerülne az emberekben tudatosítani a megfelelő értékrangsort, akkor minden bizonnyal sokkal inkább foglalnának állást az élet védelme mellett, és ebben segítenének másokat is.
Magyar Nemzet: Egy házaspár több alkalommal is úgy döntött, hogy a megfogant magzattól abortusz útján megszabadul. A miért kérdésre a férfi azt válaszolta: a gyereknevelés sok aggodalommal jár, nem akarnak aggódni senkiért.
Morvai Krisztina: Vajon ennek az úrnak senki nem magyarázta még el, hogy a gyereket nem a gólya hozza?
Ferencz Antal: Jellemző az egocentrikus gondolkodásra, hogy ki akarja hagyni az életéből a másokért való aggódás, a felelősségvállalás mélyen emberi érzését. Azt hiszem, ebben az országban, ahol ennyi az abortusz, mindannyian felelősnek kellene éreznünk magunkat a mindenkori kormánytól, a kormányfőtől és az államfőtől kezdve egészen a diszkóban táncoló fiatalokig. Az oktatásnak és a sajtónak óriási ebben a felelőssége. Nemzetközi etikai konferenciákon, ahol ismerik az adatokat, nem jó dolog magyarnak lenni. Nem csupán együttérzéssel, hanem alig titkolt lekicsinyléssel kérdezik, hogy „nem is próbáltok ezen segíteni?” Mert a magyar számadatok még az abortusz legodaadóbb híveit és szószólóit is riadalommal és ellenérzéssel töltik el.
Hámori Antal: Nemcsak az oktatásnak és a sajtónak, hanem a jognak is van értékközvetítő funkciója. Az Alkotmánybíróság 1991-ben hozta meg első abortusszal kapcsolatos döntését, amikor formai szempontból alkotmányellenesnek ítélte az abortuszszabályozást. Több mint tíz éve törvényi szinten hirdeti az állam, hogy bizonyos esetekben, az ellenőrizetlen „súlyos válsághelyzet” elnevezésű indikáció alapján is, lehetőség van az abortuszra. Aki beleszületik egy ilyen jogi környezetbe, nem, vagy kevésbé fogja érzékelni, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Az állam kivonja magát a felelősség alól – legalábbis azt hiszi. Az emberek egy része át sem gondolja kellően, hogy a saját maga kárára is cselekszik; sok esetben nem szánnak erre elég időt sem a szexuális kapcsolat előtt, sem pedig akkor, amikor a fogantatás már megtörtént.
Morvai Krisztina: Mérföldkő volt ilyen szempontból a rendszerváltozás, amikor már több dologról lehetett beszélni, például az élet szentségéről. Kezdtek megjelenni azok a könyvek, amelyek nyomon követték a magzati fejlődést. Azok az asszonyok, akik addig úgy éltek, hogy kedden fogorvos, szerdán fodrász, csütörtökön terhességmegszakítás – egyszer csak meglátták a magzati életet bemutató képeket és összeomlottak. Úgy érezték, valaki nagyon becsapta őket, de nem lehet azonosítani, hogy ki az. Sosem felejtem el: az első gyermekemet vártam Angliában, tízhetes terhesként bementem vizsgálatra, s amint ott feküdtem, hatalmas kivetítőn láttam egy édes kis magzatot, volt két keze, lába, mindene. Aztán rájöttem, hogy ez az én gyerekem. Sokkoló volt az élmény, de jó értelemben. Azelőtt már olvastam abortuszt tárgyaló könyveket, és arra gondoltam: ennek a kis lénynek a besorolása, tehát hogy ember vagy nem, múlhat azon, hogy én mit mondok róla? Megszoktuk, hogy a döntéseinkben a hasznosság az irányadó. Nagyon fontos lenne egy olyan szabályozórendszert bevezetni az életünkbe, amelyet úgy neveznek, hogy erkölcs. Tudom, hogy ez nem kikényszeríthető, de tanítható.
Magyar Nemzet: Önök szerint miért van az, hogy a rendszerváltozás óta egyik kormányzat sem indított hatékony abortuszellenes kampányt? Miért nem vetítik a Néma sikoly című filmet az iskolákban? Miért van az, hogy a magzatvédelem ügye szinte szamizdatba szorul, míg a családellenes szemléletnek hatalmas teret szentel a sajtó?
Ferencz Antal: A pénzügyi globalizáció szemlélete uralkodik, tehát az a fontos, hogy termelődjön a pénz és termelődjenek a javak. Ebben a szisztémában csak az aktív szereplőknek van helyük, az időseknek, a betegeknek, a magzatoknak, az ellátásra szorulóknak nincs. A társadalom megfeledkezik arról, hogy utánpótlás is kellene. Ha a globalizálódó nyerészkedés mindent letarolt valahol, legfeljebb odébbáll egy régióval vagy kontinenssel. Ezt a szemléletet hihetetlen ügyességgel, okossággal terjesztik azért, hogy az emberek, családok, társadalmak a saját érdekük ellen hozzanak döntéseket. Az emberi létre nemcsak a horizontális, hanem a generációk közötti, vertikális dimenzió is jellemző, de ezt igyekeznek lerombolni, mert így a közvetlen haszon jelentősen fokozható.
Hámori Antal: Több oka is lehet annak, hogy az állam nem szentel megfelelő figyelmet és támogatást az emberi élet védelmének. Az egyik az ismeret hiánya, ezen belül az értékrend válsága, tehát a nem azonos értékskálán elhelyezkedő értékek összekeverése. Mindezen túl az is lehetséges oka ennek az állami magatartásnak, ha úgy tetszik, alkotmányos mulasztásnak, hogy akik tisztában vannak azzal, milyen alapvető és örök érték az emberi élet, nem merik ezt kimondani, nem mernek ennek megfelelően dönteni egy törvénymódosításnál. Reméljük, nem kell sokat várni arra, hogy a törvényhozó a deres, a bitó és a nyaktiló mellé odahelyezze a bűnügyi múzeumokba az abortusz eszközeit is.
Morvai Krisztina: A rendszerváltozás utáni Magyarországon vissza lehet élni azzal a kétségtelen ténnyel, hogy volt egy rendszer, amelyben az állam nagyon is beavatkozott az emberek életébe. A viszszaélés abban nyilvánul meg, hogy azt tüntetik fel ideálisnak, ha az állam minél inkább visszahúzódik, mert – úgymond – akkor szabadabb döntéseket hozhatnak az emberek. Az állam erre hivatkozva gyakran kibújik a döntés felelőssége alól. Ugyanakkor egyre kevésbé van kedvük az embereknek ahhoz, hogy megszólaljanak, hogy a közvetlen érdekeiken túlmenően a tágabb közösség érdekében cselekedjenek. Most az európai közösség tagjai vagyunk, s a politikusok azt ígérték az állampolgároknak, hogy hasonlóképpen fognak élni, mint az európai átlag. Az Európai Unió átlagához képest öt-hatszoros a magyarországi abortuszok száma, és ebben lehetetlen nem észrevenni az állami felelősséget.
Az Európai Parlamentnek az Európa Tanács döntésével egybehangzó határozata kimondja: az emberi élet védelme a megtermékenyítéstől kezdve szükséges. Az embrió jogai között az első helyen említi az élethez való jogot, a családhoz, a genetikai identitáshoz és az emberi személy védelméhez való jogot. Valamennyi ország alkotmánya védi a méhmagzatot, a jogalkotás és joggyakorlat azonban nem egységes.
Spanyolországban csak orvosi, genetikai okokból lehetséges az abortusz.
Finnországban megengedhető az anya életveszélye és egészségkárosodása, bűncselekmény, súlyos genetikai károsodás, valamint bizonyos szociális, illetve életkori okok esetén is.
Írországban nagyon szigorú a törvényi szabályozás. Csak az anya életveszélye, valamint súlyos egészségkárosodása esetén engedélyezik a terhesség megszakítását.
Amerikában 1989 óta az egyes államok szabad döntésére bízzák a kérdést. A legtöbb államban azonban az életképességi határ előtt még mindig a nők jogának tekintik az abortuszt.
Angliában a korábbi tiltó törvények után az 1967-es Abortion Act orvosi utasítás esetén engedélyezte az abortuszt: ennek indoka lehet az anya életveszélye, egészségkárosodása vagy a magzat fogyatékossága. A mai angol jog nagy jelentőséget tulajdonít a méhen kívüli életképességnek, amely a törvény szerint a terhesség huszonnegyedik hete. Ezen időpont előtt a nők alkotmányos jogának tekinti a kérdés eldöntését.
Svédországban, Dániában, Norvégiában és Görögországban az első három hónapban a nők alkotmányos jogának tekintik a terhességmegszakításról való döntést.
Morvai Krisztina 1963-ban született Budapesten. 1986-ban végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. Bírói szakvizsgája után a londoni King’s College-ban Master of Law tudományos fokozatot, 2003-ban pedig Budapesten PhD fokozatot szerzett. Az ELTE büntetőjogi tanszékén dolgozik egyetemi docensként. 1999 óta a Női és Gyermekjogi Kutató- és Oktatóközpont Alapítvány vezetője. 2002-ben négy évre az ENSZ CEDAW (női jogi) bizottságának tagjává választották. Az idén szerzett abszolutóriumot a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának levelező tagozatán. Férjezett, három lánygyermek édesanyja.
Ferencz Antal Nagykanizsán született 1937-ben. Orvosi diplomáját 1962-ben szerezte. Az orvostudomány kandidátusa, egyetemi tanár, a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem intézeti igazgatója. A bioetika professzora, etika-, bioetika-oktató, a Magyar Bioetikai Társaság elnöke.
Hámori Antal Komlón született 1967-ben. Az állam- és jogtudomány doktora, a Budapesti Gazdasági Főiskola adjunktusa, a Keresztény Ökumenikus Társaság és a Magyar Bioetikai Társaság választmányi tagja. Fő kutatási területe a magzatvédelmi jog. E témában két könyve és mintegy harminc tanulmánya jelent meg.
