Sokak szerint szürreális pillanat lehetett, amikor tavaly novemberben Soros először beszélt Bush-ellenes érzelmeiről és terveiről a Washington Post című napilapnak. „Amerika Bush kormányzása idején veszélyt jelent a világra!” – mondta ki ítéletét a multimilliárdos Laura Blumenfeldnek, a Post munkatársának. És hozzátette: „életem fő célja, számomra élet-halál kérdése ez”… És George Soros meghirdette a háborút George W. Bush ellen.
Mennyit áldozna erre, vajon odaadná-e erre a célra akár egész hétmilliárdos vagyonát is? – érdeklődött az újságírónő. Egy pillanatra Sorosnak is elakadt a hangja, de csak egyetlen pillanatra, mert rögvest rávágta a meghökkentő választ: hogyne, ha valaki garantálni tudná az eredményt, mármint a sikert…
Szavait, s főleg ambícióit dőreség lenne nem komolyan venni. A hetvenhárom esztendős spekulátor ugyanis nemegyszer aratott már győzelmet, ráadásul a világ legerősebb nemzetei, pontosabban gazdaságai felett. S bizony jó az esélye arra, hogy ebből a csatából se’ vesztesen kerüljön ki.
Tavaly ősszel New York-i házába invitált demokrata párti stratégákat, köztük Bill Clinton volt stábfőnökét, John Podestát, és beindította a háborút. A Demokrata Párt kampányába eddig már csaknem tizenhatmillió dollárt fektetett be; nyíltan Bush-ellenes csoportok és különböző, magukat nemegyszer függetlennek mondó szervezetek finanszírozása révén. Néhány példa: tízmilliót utalt az Amerika összetart nevű liberális alapítványnak, amely szavazók mozgósítására költi a pénzt; két és fél milliót kapott a MoveOn.org, amely Bush-ellenes reklámokat bütyköl; háromszázezer dollár érkezett tőle a Kampány Amerika jövőjéért szervezetnek, hárommillió dollárt osztott a Központ az Amerikai Fejlődésért alapítványnak, amelyet éppen a volt személyzeti főnök, John Podesta irányít.
A hírek szerint novemberig százhetvenmillió dollárt akar költeni a demokrata kampányra. A Demokrata Párt berkeiben máris Nagy Inspirátornak becézik, és a párt egyik stratégája, Mandy Grunwald szerint pillanatnyilag ő a demokraták valaha volt legnagyobb kampánytámogatója.
Az általa támogatottak Bush-ellenes médiakampánya máris óriási méreteket öltött és nemegyszer visszataszító is. A legbotrányosabb akció az volt, amikor – még az idén januárban – egy videoklipen Bush elnököt lenácizták és Hitlerhez hasonlították. „A politikai gyűlöletbeszédnek ez a legrosszabb és a legaljasabb formája” – kommentálta a skandalumot Ed Gillespie, a republikánusok országos bizottságának elnöke. A reklámot két napon belül kivonták a forgalomból.
George Soros azonban nem bátortalanodott el. Lankadatlan. De mi motiválhatja ezt az urat?
A Magyarországon született holokauszt-túlélő Soros még tavaly novemberben azt nyilatkozta a Washington Postnak: „Amikor azt hallom, hogy Bush azt mondja, »velünk vagytok, vagy ellenünk«, azonnal a németek jutnak az eszembe… A nácik idején szerzett tapasztalataim érzékennyé tettek….”
Lehet, hogy így is van.
Tavaly november elején Soros megjelent a zsidó adományozók New York-i konferenciáján; ami már önmagában is meglepetést keltett, hiszen nagyon ritkán jelenik meg ilyen eseményeken, és nem számít valami bőkezű adományozónak ezekben a körökben. Ám amit mondott, az még nagyobb meghökkenést, sőt, dühöt váltott ki. A zsidó ügyekre egyébként nemigen áldozó milliárdos ugyanis azt fejtegette, hogy az európai antiszemitizmus újbóli erősödése a Bush-kormány politikájának következménye, s a Saron-kabinet ugyancsak hozzájárul ehhez. Az antiszemitizmus pedig csakis akkor gyengül majd, ha megváltozik az amerikai és az izraeli politika… – mondta Soros. Egyébként még azt is hozzátette, hogy önmagát szintén felelősnek érzi az új antiszemitizmusért.
Mi motiválhatja hát George Sorost?
Gyakorlott megfigyelői szerint egyáltalán nem biztos, hogy a fájdalmas emlékekre épülő „érzékenység”. Cinikusabb magyarázatok is vannak-lehetnek. „A pénz, s az ennek következtében megszerzett hatalom és befolyás, ami még több pénzt fial” – fogalmazta meg a választ a minap az amerikai NewsMax című konzervatív folyóirat hasábjain Anne Williamson. A történész-publicista szerint Sorosnak az a legnagyobb baja Bushsal és kormányzatával, hogy nincs hozzá kapcsolata, forródrótja, következésképpen nem tud üzletelni vele és általa. Mint ahogyan tette ezt, példának okáért, a clintoni esztendőkben…
Kétségtelen, hogy Connie Bruck már 1995-ben megírta a New Yorker című hetilapban, pontosabban a lapban közölt Soros-portréjában, hogy „a Clinton-adminisztráció idején hirtelen a demokraták nagy barátjává lett Soros olyan kapcsolatrendszert épített ki a kormányzattal, amilyet korábban soha nem sikerült kiépítenie. Különösen a külügyminisztériumban és a költségvetési minisztériumban lelt jó barátokra…” George Soros egyébként akkor nyitotta meg irodáját Washingtonban.
Hogy mit (és mennyit) is nyert a milliárdos pénzember a Clintonékhoz fűződő kapcsolatrendszeren – s ő mit adott ezért cserébe –, mind a mai napig nem teljesen világos. Tény, hogy hivatalba lépésekor Clinton elnök megörökölte elődjétől a történelmi feladatot: Amerika viszonyának újrameghatározását és újraépítését a bukott és szétesett szovjet impériummal. Ha hinni lehet Christopher Cox kaliforniai republikánus képviselőnek, aki 2000-ben a képviselőház szakértői csoportja vezetőjeként jelentést állított össze a Clinton-kormány külpolitikájáról, az új Oroszország-politika kialakításának megannyi gondja-baja Al Gore, Strobe Talbott és Lawrence Summers vállaira tétetett. A trojka pedig nagyon nagy mértékben Soros segítségére és iránymutatására támaszkodott. „Nem mondanám, hogy Soros politikája megtestesíti az amerikai kormányzat külpolitikáját, de összehangolható vele. Mi most megpróbáljuk a németekkel, franciákkal és britekkel közösen összehangolni a volt kommunista országok felé irányuló politikánkat, s tesszük ezt George Sorossal együtt” – nyilatkozta Strobe Talbott 1995-ben a New Yorkernek.
Anne Williamson akkoriban orosz földön élt és dolgozott. Közelről látta azt a szétesett Oroszországot, ahol a törvénytelenség, a törvényen kívüliség volt az úr, ahol a hanyatlás és a romlás virágai szöktek szárba – a Clinton-adminisztráció aktív asszisztálásával. Ez a néhány év hozta Soros hatalmának kiteljesedését. S erről az évtizedről publikál most könyvet – A szabadság elárulása – Oroszország és az Egyesült Államok kapcsolatai az 1990-es években címmel Williamson. A könyvben, mint azt megjelenése előtt a szerző előzetesen elmondta, kitér Soros és Clintonék szoros „barátságára”. A demokrata elnök, állítólag, tárt karokkal várta a milliárdost, aki szolgálataiért cserébe kiváló üzleti lehetőségekhez jutott a volt szovjet blokk államaiban. Különösen a jelcini Oroszországban, éppen amikor zajlottak a zűrös privatizációk, vagyonosodtak a mai oligarchák. Soros nem akart kimaradni s nem is maradt ki az üzlet(ek)ből. A többi között beruházott például a második legnagyobb acélgyárban, a Novolipetszkben, és az egyik oligarchához, Vlagyimir Potanyinhoz fűződő szoros kapcsolatainak köszönhetően, részvényt vett a Szidanko olajcégben is. (Egy további ügylet ráadásul csúf botrányba is fulladt, még az amerikai képviselőház egyik bizottsága is foglalkozott vele. Jim Leach iowai republikánus képviselő állítólag az emberiség történelme egyik legnagyobb társadalmi rablásának nevezte az ügyletet, melynek során mintegy százmilliárd dollárt „menekítettek ki” Oroszországból, illegálisan persze, a Bank of New Yorkon keresztül. Ámbátor a kétes tranzakciónak végül is nem jártak a végére az amerikai képviselők…)
George Bush hatalomra kerülésével azonban egyszeriben vége szakadt az efféle dőzsölésnek. Ráadásul Oroszországban is megkezdődött a rendcsinálás, ami egyúttal Soros befolyásának gyöngüléséhez vezetett. De ez (lehet) a kisebbik baj. Mert emellett Bush elnökkel és csapatával egy olyan republikánus kurzus vált uralkodóvá az Egyesült Államokban, amelynek politikai-kulturális elképzelései egyáltalán nem esnek egybe Bill és Hillary, valamint a magyar származású milliárdos felfogásával, mindazzal, amit Bushék egyszerűen ellenkultúrának minősítenek. Vagyis a mai Amerikában a hivatalos politika nemcsak hogy nem támogatja, hanem egyenesen ellenzi is azt, amit George Soros szeretne és – anyagilag – támogat is: például az abortuszt és az eutanáziát, az azonos neműek házasságát és a kábítószer-fogyasztás legalizálását, az olyan hagyományos értékek kétségbevonását s meggyöngítését, mint a vallás és az erkölcs.
Persze, mindettől függetlenül, még igaz az a megfigyelés és elemzés, miszerint az Egyesült Államok külpolitikája nem a legjobb irányba tart. Ezt ma már az amerikaiak mintegy fele így gondolja; legalábbis ami az iraki háborút illeti. Ezért is lenne egyébként dőreség nem komolyan venni George Soros szavait és ambícióit.
origo.hu
Milliárdos osztalékkal a zsebében panaszkodik a sanyarú helyzetre a 24.hu tulajdonosa
