Vadregény

Úgy hírlik, a CIA hamarosan a legprofibb elemzőkhöz fordul, hogy a jövőben az Amerika elleni terrortámadások minden lehetséges módozatára felkészülhessen. A legkiválóbb szakemberek azonban ez esetben nem a langleyi CIA-központ szupertitkos szobáiban ücsörögnek, hanem Hollywoodban lógatják a lábukat. Az amerikai hírszerzés ugyanis komolyan vette a kongresszus szeptember
11-ével foglalkozó vizsgálóbizottságának jelentését, amelyben az állt: a kormány egyik legnagyobb hibája az volt, hogy nem rendelkezett elegendő képzelőerővel ahhoz, hogy egy ilyen összehangolt támadásnak egyáltalán a lehetőségét megvizsgálja. Most tehát az amerikai álomgyár forgatókönyvíróit hívták segítségül, ugyan, mondanák meg, miféle más, eleddig számba nem vett módokon sújthat le a terror ismét Amerikára, hátha ily módon lépéselőnybe kerülhetne a védelem a támadókkal szemben.
A hírügynökségi jelentések szerint a cégnél most meghagyták néhány terrorszakértőnek, hogy találkozzon olyan hollywoodi rendezőkkel, forgatókönyvírókkal és producerekkel, akik előszeretettel alkalmaznak terrorista szálat filmjeik cselekményében. Ha mindez nem lenne elég, a CIA ezenkívül kerekasztal-beszélgetést szervezett tíz sci-fi írónak is: arra volt kíváncsi, milyen módszerekkel jutnak el az írók apokaliptikus vízióik megalkotásához.
A hírszerzésnél vagy a kémelhárításnál az elemzők a terepen dolgozó ügynökök által beküldött vagy az egyéb úton megszerzett információkat analizálják, a különféle forrásokból beérkezett adatokból pedig megpróbálják összerakni az „átfogóbb képet”. Ehhez a munkához sok türelem, széles körű ismeretek és – most már tudjuk – nem kevés fantázia szükséges. Hiszen az elemzők sok esetben valóban úgy dolgoznak, mint az írók: a valóság darabkáiból állítják össze látleletüket, noha amit ők írnak, az nem (minden esetben) fikció. Legfeljebb első ránézésre hihetetlen.
Vadregény.
Tegyük hozzá, az óriás utasszállító gépekkel elkövetett merényleteket a valóságban véghezvittek előtt a fikció birodalmában már elkövette egy amerikai író. Tom Clancy – a regényeiből készült kalandfilmek a magyar nézők előtt sem ismeretlenek – 1994-ben, illetve 1996-ban megjelent regényeiben öngyilkos merénylő repül óriásgéppel a Capitolium épületének, hogy egyetlen csapással elpusztítsa Amerika elnökét és az ország vezetőit. A valóság persze túltett az író fantáziáján is, aki pár hónappal a terrortámadások után így zsörtölődött: „Négy repülőgép? Olyan sok ember, aki hajlandó egyszerre és egy ügyért meghalni? Ha bármelyik író ilyen kéziratot küldött volna be, a kiadó egyszerűen visszaküldi azzal, hogy nem lehet, nem hihető.” Aztán a Book magazinnak adott interjújában még hozzáteszi: „Mostanság nem lehet lépést tartani a valósággal. Senkinek sincs ehhez elég képzelőereje.”
Pedig ha valakinek, hát Tom Clancynek van fogalma arról, hogy mit lehet eladni sikerkönyvként, olyan thrillerként, amely a karosszékhez szegezi az olvasót, mert egyszerre megdöbbentő és nagyon is hihető a történet. Nem véletlenül, hiszen a híradások szerint Clancy gyakori vendég a Pentagonban, magas rangú katonatiszteket tartanak számon csodálóiként, akiknek azonban – úgy tűnik – egyetlen öngyilkos repülőgép is túl hihetetlennek tűnt 2001. szeptember 11. előtt.
Nem túl fényes jövő bontakozik ki előttünk, amennyiben a Clancy regényeiben foglalt Armageddon-variációkat komolyan vesszük. Itt van mindjárt legelső könyve, a Vadászat a Vörös Októberre, amelyben egy
dezertőr orosz atomtengeralattjáró-kapitány lélegzetelállító története tárul fel előttünk, miközben a világ a nukleáris háború szélére sodródik. A Sum of All Fears, a magyar mozikban a Rettegés arénája címmel vetített film alapjául szolgáló könyvben Clancy ismét „vidám” témához nyúlt: azt vizsgálta meg, mi történik, ha terroristáknak sikerül hasadóanyaghoz jutniuk, amelyből egy kólaautomatába rejtett miniatombombát fabrikálva egy egész metropolist a levegőbe röpítenek.
Tegyük hozzá, hogy a korábban biztosítási ügynökként tevékenykedő sztáríró sosem volt katona – súlyos rövidlátása miatt. 2001. szeptember 11-ét követően amolyan modern kori Teiresziászként, Nostradamusként, látóként ünnepelték őt az amerikai televíziók stúdióiban, olyasvalakiként, aki már akkor megmondta, amikor még senki sem gondolta.
Azóta, hogy Afganisztánban és Irakban kicsit rosszul mennek a dolgok, kevesebbszer bukkan fel a tévéképernyőkön, a CIA most mégis hasonszőrű látnokok segítségével igyekszik pótolni azt a krónikus fantáziadeficitet, amelyben elemzői a kongresszusi vizsgálóbizottság jelentése szerint szenvednek.
Hiába, a regény néha olyan igazságokat hoz felszínre, amelyeket a valóság elfed. Vagy ahogy a legnagyobb amerikai mesélő, Mark Twain írta: „Az igazság furcsább a fikciónál, de ez azért van, mert a fikció kénytelen a lehetőségekhez ragaszkodni, míg az igazság nem.”
Persze az is lehet, hogy Hollywood forgatókönyvei, a bestsellerek korábban hihetetlennek tűnő történetei önbeteljesítő jóslatok. Nem kell ehhez természetfeletti erőt tulajdonítani nekik, elég, ha egy megfelelően elvetemült és művelt terroristavezér tudja, hogyan lehet gyorsan beszerezni a legújabb idegborzoló alkotásokat az amazon.com-ról, hiszen ezek a könyvek és filmek valóságos aranybányát jelentenek számára.
Lefogadom, hogy Oszama bin Laden elemzői is Tom Clancyt olvasnak.