Az ingusok ellen készülnek az oszétok

Még tart a gyász, a negyvennapos engesztelés, az oszét anyák és apák azonban nem tudnak belenyugodni a megváltoztathatatlanba, gyermekeik elvesztésébe. Egyrészt az igazságot keresik, többet szeretnének megtudni a történtekről, másrészt bosszút forralnak a gyűlölt ingusok és csecsenek ellen.

Feketébe öltözött oszét asszonyok a helyi rendőrök minden igyekezete ellenére össze-összegyűlnek a vlagyikavkazi kormányépület előtt. Elkeseredetten szidják a korrupt rendőrséget, a vizsgálat eredményeire kíváncsiak, s a vontatottan haladó azonosítások miatt elégedetlenkednek. A beszélgetések során azonban két-három mondat után felszínre tör a keresztény oszétok és a muzulmán ingusok közötti kölcsönös gyűlölet. Jellemző módon néhány napja az áldozatok hozzátartozóinak egy csoportja azzal a kéréssel fordult a hatóságokhoz, hogy adják ki nekik a terroristák tetemeit, azokat ugyanis megvetésük jeléül disznókkal kívánják egy gödörbe temetni.
Október 13-án jöjjenek ide! – intik az öregek bölcsen a helyszínen a tragédia utáni hangulatról érdeklődő újságírókat. Mint magyarázzák, akkor telik le a negyvennapos gyász, s a férfiakat elhajtja a vérbosszú nemcsak a szomszédos Ingusföldre, de a csecsen szeparatisták hegyi bázisaiig is. A hitetlenkedőknek egy, a nemzetközi sajtót is bejárt történetet mesélnek. Nemrégiben egy oszét üzletember egész családját veszítette el, amikor a svájci légiirányítás hibája miatt lezuhant a gép, amelyen utaztak. Vitalij Kalojev lelkét azonban belülről égette a fájdalom, a tehetetlen düh, így kétszázezerért eladta másfél milliót érő házát, s meg sem állt az Alpokig. A hibázó diszpécsert a házában szúrta le. „Tudják maguk, hányan vannak ma Oszétiában, akiket éppúgy mar belülről a fájdalom, mint Kalojevet?!” – szögezik a kérdést az érdeklődő idegeneknek. A hangulat sok tekintetben olyan, mint egykor Csecsenföldön vagy Jugoszláviában. Feszültséggel, várakozással és bizonytalansággal teli.
A vérbosszú vágya azonban aligha torkollik háborúba. Az oszétok egymás közti beszélgetéseiből ugyanis kiderül, hogy valójában csak akkor indulnának a gyűlölt ingusok ellen, ha valaki az élükre állna. Ilyen ember pedig nem tűnt fel a láthatáron. „Ha Putyin utat engedne a genocídiumnak, már indulnánk is!” – sóhajt fel Aszlan, a taxis. E kijelentés a belőle kiérződő vágy szörnyűsége ellenére is megnyugtató, az orosz elnöknek ugyanis aligha hiányzik, hogy vérbe boruljon az egész Észak-Kaukázus.