Sokféle vélemény elhangzott már ennek a háborúnak a lehetséges indítékairól. Ön szerint miért támadták meg Irakot?
– A lehetséges indítékokkal kapcsolatban léteznek köztudott dolgok. Ilyen például, hogy Irak területén gazdag olajmező található, és ezért ennek az országnak egyfajta gazdasági vonzereje van. Ugyanakkor nem tartom valószínűnek, hogy kizárólag logikus okok vezettek a háborúhoz. Emlékszem, egy délután a Bagdadtól délre található Hillah-ban tartózkodtam, mert egy meggyilkolt nyugati halálának körülményeit szerettem volna felderíteni. Váratlanul arra lettem figyelmes, hogy amerikai konvoj halad át a településen; a katonák a főváros felé tartottak. Kamionok, páncélozott harcjárművek, mindenféle szállítóeszköz megállás nélkül hömpölyögtek az országúton. Olyan volt az egész, mintha kétezer évvel ezelőtt, kissé nyugatabbra, Észak-Szíriában járnánk, és a római légiók masírozását szemlélnénk. Amit láttam, a totális hatalom egyfajta szimbóluma volt. Éppen ezért azt állítom, hogy az amerikai megszállás oka nemcsak az olajkincsben keresendő, de abban is, hogy a lehető legegyértelműbben kívánták demonstrálni erejüket az egész világnak. Mindaz, ami jelenleg is történik, nem más, mint az amerikai neokonzervatívok különös kalandja a hatalommal. Ugyanakkor nem kétséges, hogy a megszállást követő álmok legnagyobb része mára rémálommá változott. Irakban továbbra is nagy területeket ellenőriznek az ellenállók, az ő kezükön van Fallúdzsa, Ramadi, Nedzsef és így tovább. Magától értetődik, hogy ez nem segíti az iraki demokrácia kibontakozását.
– Bush elnök és csapata azzal érvelt, hogy a háború legfőbb oka Szaddám Huszein és az al-Kaida kapcsolata.
– Igen, elhangzott ez a vád, mint ahogyan az is, hogy a bagdadi rezsimnek tömegpusztító fegyverei voltak, hogy felrobbantják Prágát, Budapestet, és így tovább. A baj csak az, hogy erre mindmáig nincsenek bizonyítékok. Persze, éppen az állítólagos tömegpusztító fegyverekkel próbálták igazolni a háború szükségességét, gondoljon csak Tony Blair kijelentésére, miszerint Irak negyvenöt perc alatt bevethető fegyvereivel Angliát is képes elérni. Nem túlzás ugyanakkor azt állítani, hogy a jelenlegi helyzet összehasonlíthatatlanul veszélyesebb, mint Szaddám Huszein idején. Furcsa viszont, hogy az amerikai vezetés – akárcsak Afganisztánban – Irakban is kinyilvánította a győzelmet. Joggal tehetjük fel a kérdést: merre tart a világ, ha Bush megnyeri a választásokat és még négy esztendeig ő marad az amerikai elnök? Mi lesz akkor Irakban, Észak-Koreában, Csecsenföldön?
– Ebben a háborúban Nagy-Britannia különösen érintett, hiszen Tony Blair miniszterelnök következetesen kiáll az amerikai szövetséges mellett.
– Számomra – nyugati szempontból – kétségkívül az a legérdekesebb, hogy milyen lesz a politikusok és az emberek viszonya, egyáltalán hogyan alakul a nyugati demokráciák sorsa? Annak bizonyítására, hogy ez a kérdés mennyire függ össze az iraki helyzettel, elegendő csak a nagy, londoni háborúellenes tüntetésekre gondolni. Nagyon sok feszültség forrása, és semmiképpen sem hasznos, hogy a brit miniszterelnök háborúba küldi az országot, miközben effajta demonstrációk éppen az emberek ellenkező akaratát jelzik.
– Irakban nemcsak a nyugati világ, de az unió frissen csatlakozott országainak katonái is ott vannak. Egyáltalán miért szükséges, hogy magyarok, lengyelek, szlovákok is részt vegyenek a rendezésben?
– Bár ebben a kérdésben nem nekem kellene megadnom a választ, azt hiszem, Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter régi és új Európáról vallott nézete fejezi ki a probléma lényegét. Persze, nem érthetünk egyet azzal, hogy kontinensünk nyugati féltekéje elavult lenne, míg a keleti ígéretesen fejlődik. Magyarország, Lengyelország és a többi ország hiába demokratikus, számos problémával küzd. Ha Rumsfeld annyira ragaszkodik az új demokráciákhoz, akkor mi lesz történetesen Oroszországgal és Ukrajnával? Washington kelet-európai szövetségeseit összefűzi, hogy az amerikai diplomácia hathatós nyomására teszik a dolgukat, legyen szó akár az unióban, akár a NATO-ban folyó ügyekről. Amikor a britek 1956-ban a szuezi válsággal voltak elfoglalva, a magyarok megpróbálták kivívni szabadságukat az orosz elnyomóval szemben. Akkor az amerikaiak nem vették a fáradságot, hogy átlépjék az osztrák határt, és a magyar forradalom segítségére siessenek. Hasonló volt a helyzet a Szabad Európa Rádió adásaival, amely a megszállt országokban próbált valamifajta ellenállást szítani. Már megbocsásson, de ez jutott eszembe, amikor azt láttam, hogy mi, nyugatiak, az iraki síitákat az elnyomás ellen buzdítottuk időt és fáradságot nem kímélve.
S hogy mi lett ennek a következménye? Láttak önök egyetlen amerikai tankot is Budapest utcáin? Összességében tehát, azt hiszem, lehet a demokrácia kiteljesedéséről beszélni, de nem árt figyelembe venni a történelmi tapasztalatokat.
– Az iraki eseményekkel kapcsolatban gyakran elhangzik, hogy létezik iszlám fundamentalizmus, s hogy az arab államok minden eszközzel segítik a helyi ellenállást.
– Egyszerűen nem tudok mit kezdeni az olyan fogalommal, mint az iszlám fundamentalizmus. Ha valaki háborús bűnöket követ el egy országban, az ott élő elnyomott és elkeseredett emberek válasza is hasonlóan véres lesz. Mindenütt ez zajlott és zajlik a világban. A második világháborúban a német Luftwaffe lerombolta Coventry történelmi városnegyedét, majd néhány évvel később a királyi légierő a földdel tette egyenlővé Drezdát. Ilyen az emberi természet. Létezik ugyanakkor a kettős mérce is: képeket látunk a beszlani túszdrámáról, de arról nem érkeznek tudósítások, amit az orosz hadsereg művel egy csecsen faluban. Mindez persze nem mentség arra, ami Beszlanban történt, de talán segít annak megértésében, hogyan jutottunk idáig.
A száguldó riporter. Robert Fisk, a világ egyik legismertebb újságírója, az angliai Kentben született. Hét alkalommal kapta meg a legjobb brit külpolitikai újságírónak járó díjat, és számos rangos szakmai díj birtokosa. 1971 és 1975 között a Times belfasti tudósítójaként dolgozott, de igazi szakmai területe a Közel-Kelet. Az elmúlt huszonhárom évet gyakorlatilag megszakítás nélkül a térség országaiban töltötte. Jelenleg az Independent bejrúti tudósítója. Részt vett az iraki–iráni háborúban, az öbölháborúkban, az algériai konfliktusban, ott volt az izraeli hadsereg libanoni inváziójánál és Jugoszlávia bombázásakor. Számtalan könyv szerzője, és ő volt az első nyugati újságíró, aki Afganisztánban interjút készíthetett Oszama bin Ladennel.
