Nem jártam Nagybecskereken, mégis régtől fogva ismerem. Először talán a becskereki betyár nevét jegyeztem meg, mert annak története „dalban van elbeszélve”. A ballada Zöld Marciról és társáról, Palatinszkiról, betyárnevén Becskerekiről szól, akiket 1816-ban Fegyvernek határában felakasztottak. A két vakmerő betyár csapata, „majdnem az egész országban esmeretes haramia banda” végigfosztogatta a Tisza melléki, Bihar, Szabolcs, Szatmár, Arad, Békés, Csongrád, Temes, Pest és Heves megye, Bácska, Bánát, valamint a jász és kun kerületek gazdagjait. Petőfi verset írt róluk, Vörösmarty is megénekelte őket, s ahogy a ballada, az ő „éneke” is tele van átkozódással. A Vörösmarty-vers befejező sorait idézem:
„Gonosz kalmár vagy te, Becskereki, / A vármegye nyomodat rég lesi; / Nem szereti gazdálkodásodat, / Vigyázz, kötél szegi még nyakadat. / Beteg sem léssz, mégis meg kell halnod, / Kettős oszlop között fennakadnod, / Lábad alatt tüskét kerget a szél; / Megtalálod, amit nem kerestél.”
Mindez Törökbecse után jutott eszembe, azon a poros földúton, amely az aracsi romhoz vezetett, s amelyet egyedül biztosan nem találtam volna meg. Segítőnk és úti kalauzunk, Tari István (aki szép verssel is megajándékozott) a következő válasszal lepett meg, amikor arra kértem, álljunk meg, hogy elkészíthessem az itt látható képet:
– Ez az út hová vezet?
– Bármilyen hihetetlen, ez az út vezet Becskerekére!
– Ahová az ének?
– Oda bizony, bármilyen hihetetlen is.
Hinnem kellett Istvánnak is, az éneknek is, amely szó szerint arról szól, mint a mi párbeszédünk, csak mindezt énekben beszéli el: „Bátya, bátya, mely az út Becskerekére? Uram, uram, ez az út Becskerekére.” S ha ehhez hozzáteszem, hogy ez a kis töredék az első és ezért oly becses magyar nyelvű kottás följegyzésünk, érthető a csodálkozásom ott a bácskai határban. Ez a kis zenei emlékünk Podminóczky Fülöp minorita szerzetes kéziratos Manuáléjának belső borítóján maradt fenn, és Csomasz Tóth Kálmán szerint 1514 és 1526 között keletkezett.
Miután folytattuk az aracsi romhoz vezető utunkat, újra megkérdeztem, hogy az elágazónál lévő ösvény biztosan oda visz-e, s mert harmadszor is igen volt a válasz, megnyugodtam. Jóváhagyólag el is dúdoltuk ezt a két sorból álló dalt, de aztán elcsöndesedtünk, mert a poros út végén megláttuk az aracsi romot, ahová én több évtizede készültem elzarándokolni.
origo.hu
Varga Judit nagy bejelentést tett: „Egy hosszú út első mérföldkövéhez érkeztem”
