Lehúz az adósságörvény

Hogy a magyar gazdaság helyzete sajnos korántsem olyan stabil, mint a Gyurcsány-kormány állítja, azt mi sem jelzi jobban, hogy hazánkat immár az adósságteher versenyszámban csak Sierra Leone, Brazília, Argentína és Libanon előzi meg a világranglistán. Az Economist friss kiadványa szerint Magyarország az állami adósságszolgálat terhét tekintve az ötödik helyet foglalja el a több mint 170 országot figyelembe vevő összeállításban. Ide kívánkozik, hogy a Fitch Rating európai hitelminősítő tegnap „A-ra” rontotta le az eddigi „A pluszról” a forintban jegyzett, hazai lejáratú szuverén adósság osztályzatát.
A legújabb negatív „oklevelek” tartalma lényegében összecseng Járai Zsigmond jegybankelnök tavaly év végén, a Vasárnapi Újság című rádióműsorban elhangzott nyilatkozatának az alaptézisével. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az említett interjúban azt hangsúlyozta, hogy a jelenlegi, 40 milliárd euró feletti államadóság a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyítva körülbelül azon a szinten van, mint ahol az 1995-ös gazdasági válság idején volt. Mellesleg a szóban forgó vélekedést elemzők is osztják, hiszen az adósságspirál 2003-ban ismét elindult; az adósságszint tavalyelőtt GDP-arányosan 54,3 százalékra rúgott, 2004-re pedig elérte az 59 százalékot. A szóban forgó beszélgetés során az MNB első számú vezetője kifejtette még, hogy szerinte a magyar gazdaság valószínűleg már összedőlt volna a jelenlegi, fenntarthatatlan gazdaságpolitikai pálya miatt. Az, hogy nem így történt, annak tulajdonítható, hogy hazánk 2004 májusa óta tagja az Európai Uniónak.
Mielőtt analizálnánk a helyzetet, vessünk még egy pillantást a brit gazdasági magazin öszszeállítására! A gazdasági és társadalmi mutatókat évente összesítő World in Figures legfrissebb adatai szerint az adósságszolgálat terhét a termék- és szolgáltatásexport arányában meghatározó mutatót tekintve Magyarország 42 százalékos szinten áll, vagyis az exportbevételek majdnem felét költötte az ország az államadóssággal kapcsolatos kifizetésekre, ami a tőketörlesztés mellett a kamatokat is magában foglalja. Egyébként Kelet-Közép-Európában ez a 42 százalékos mutató kiemelkedőnek számít: a sorban következő Litvánia esetében 37, Lengyelországnál 32, míg a tőlünk kategóriákkal fejletlenebb Bulgáriánál és Szlovákiánál csak 19 százalékos az index. Persze az adósságszolgálat mellett más régiós negatív rekordokkal is „büszkélkedhet” Magyarország, a környező államok közül például nálunk volt a legkisebb a munkaerő-állomány a népesség arányában mérve – a kimutatások szerint tudniillik a tízmilliós lélekszámú országban alig négymillió munkavállaló dolgozik. A vonatkozó mutató 41,3 százalékos értéke a 23. helyre jogosít bennünket a világranglistán, amellyel megelőzzük még a súlyos munkaerő-piaci problémákkal küszködő Lengyelországot is (45 százalék). A táblázat alján pedig a legaktívabb országok között megtaláljuk Romániát (sic!) 51,1 és Csehországot 50,4 százalékkal.
Az Economist-lista mellett beszédes a témában született pénzügyminisztériumi tájékoztató is. Eszerint hazánk államadóssága meghaladja a 11 796 milliárd forintot, s tavaly összesen 888 milliárd forint jutott kamattörlesztésre. A kimutatások alapján több mint 1200 milliárd forinttal nőtt 2004-ben a tartozás. Ide kívánkozik, hogy a kormányváltás idején ez az összeg 8280 milliárd volt; azaz 2002 óta 42 százalékkal növekedett hazánk államadóssága. Az Orbán-kormány idején – 2001–2002-ben – az eladósodási mutató az 52-53 százalékos szinthez közelítve csökkent.
A magyar „adósságteher versenyszám” veszélyeit az áttekinthetőség miatt az alábbiakban pontról pontra foglaljuk össze.
1. Az eladósodás felgyorsulásával párhuzamosan megnövekedtek a kamatfizetési terhek is.
2. Az államadósság finanszírozási igénye is jelentősen megugrott: a 2003-as kétmilliárd és a 2004-es hárommilliárd eurós finanszírozás után az idén már 3,5 milliárd euró összegű kötvénykibocsátásra lesz szüksége hazánknak ahhoz, hogy finanszírozni tudja a költségvetés hiányát.
3. Nem tudni, hogy a hitelezők meddig viselik el, illetve finanszírozzák ezt a magas adósságszintet.
4. Az állam teljes adóssága mára megközelítette a maastrichti előírások szerinti GDP-arányos hatvan százalékot.
5. A magas eladósodottsági fok nemcsak a közös nyugat-európai pénz, az euró mielőbbi átvételének szempontjából okoz károkat, hanem az adósságspirál és az adósságlavina veszélye miatt is problémás.
6. A belföldi megtakarítások nem úgy nőnek, ahogy az állam és a vállalatok hitelszükséglete bővül; abnormálisak a finanszírozási viszonyok.
Jó lenne tehát, ha a Gyurcsány-kormány, mindenekelőtt a miniszterelnök és Draskovics Tibor pénzügyminiszter, nem esne abba a hibába, és nem kezdené maga is elhinni, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó, mert bővül a hazai GDP. Mellesleg Gyurcsány Ferencnek közgazdászként tudnia kell, hogy a jó reálgazdasági alapokkal rendelkező országok is egy pillanat alatt megroggyanhatnak, ha a pénzügyi egyensúlyzavar miatt megrendül a befektetői bizalom. A kormányfőnek azzal is tisztában kellene lennie, hogy a gazdaság sem növekedhet sokáig a három-négy százalékos ütemben, ha a növekedést továbbra is elsősorban a külföldi megtakarítók finanszírozzák.
Mielőbb korrigálni szükséges tehát a jelenlegi pályát, és más gazdaságpolitikát kell megvalósítani, ám a kabinet által bejelentett eszközök – az államapparátus karcsúsítása, a jegybanktörvény módosítása kapcsán tervezett mesterséges forintgyengítés, a költségvetési hiány trükkel való csökkentése – nem éppen a várt trendfordulót jelzik. Márpedig a beharangozott 4,5 százalékos inflációs cél teljesülésének feltétele az is, hogy a kormány valóban hajtsa végre azokat a gazdaságpolitikai módosításokat, amelyeket jelzett az Európai Uniónak. Egy jó gazdaságpolitika azonban nemcsak a megszorítások eszközét alkalmazza, hanem az államháztartás egyensúlyának megteremtésével ügyel arra is, hogy a gazdasági növekedés ne essen drámaian vissza. Sajnos a mostanit nem lehet olyan aktív gazdaságpolitikának nevezni, amely reagál a külső feltételek, körülmények változására. Úgy látszik, a befektetői bizalom fenntartására a jelenlegi gazdaságpolitika felettébb kevés. Arról nem is beszélve, hogy a 2004. esztendőt negatív rekordokkal, magas ikerdeficittel éves szinten csaknem hétszázalékos inflációval és dagadó államadóssággal zártuk. Utóbbi kategóriájában a csúcstartók mezőnyébe került az ország: a kimutatások alapján egy év alatt 80 ezer forinttal emelkedett az egy főre jutó államadósság. Nem tudni, hogy ilyen produktum mellett miként is fog teljesülni a konvergenciaprogram, amely a gazdaság stabilitásán túl az euró bevezetésének és az uniós támogatások lehívásának is záloga. Nem árt fejben tartani, a felsorolt adatok alapján a felelősség a kormányzatot terheli.
Egyben azonban biztosak lehetünk: a növekvő államadósság jelenti majd a legnagyobb kihívást a jelenlegi hatalomnak, hiszen az abnormális finanszírozási viszonyokat mielőbb rendeznie kell. Ha nem, úgy az ország végérvényesen elveszíti a hitelét a külföld szemében.
A gazdasági célokat tekintve van hová fejlődnie a Gyurcsány-kormánynak. A 2002-es szintre.