Történetek mint aszalt gyümölcsök

Az Alessandro Baricco regényeit olvasók hozzászokhattak, az olasz író könyvei általában rövidek, annak ellenére, hogy a bennük foglalt történetek gyakran kontinenseket, évtizedeket fognak át, és súlyos emberi drámákat rajzolnak meg. Nagy terek, bonyolult viszonyok, a létezés alapvető konfliktusai – néhány tucat oldalon. Módszeréről egy tévéinterjúban Baricco azt mondta, sok időt tölt azzal, hogy hosszú és szövevényes történeteket talál ki, aztán mikor készen van velük, majd’ ugyanannyit gondolkodik azon, hogyan tudná a lehető legrövidebben megírni őket, anélkül, hogy valamennyit is csorbulnának. Nem húzásról és szerkesztésről van szó, sokkal inkább érlelésről. S a végeredmény: a művek hasonlatosak az aszalt gyümölcsökhöz, összetömörödnek, de őriznek minden ízt. Súlyosabban és intenzívebben. S hogy a módszer működik, azt bizonyítja a szerző eddigi pályája. Könyveit sok nyelvre fordították le, sok országban adták ki, rangos irodalmi díjakkal ismerték el munkásságát.
A Harag-várak helyszíne Quinipak, egy város Európában. Itt él Dann Rail úr, üveggyár-tulajdonos feleségével, Junnal, a legszebb ajkú asszonnyal, az öreg Andersson, a síküveg előállításának mestere, Pekisch, a muzsikus, a hang természetének makacs kutatója, a humanofon – az emberi hangokból konstruált hangszer – feltalálója. Itt nő Pehnt, az árva, aki apjától csak egy hatalmas zakót örökölt, azt próbálja fel időről időre, ellenőrizni akarván, menynyit nőtt, és aki rémesen bonyolultnak, megismerhetetlennek látván a világot, elhatározza, hogy minden nap lejegyez egy szót és annak jelentését egy füzetbe, s ezzel mire felnő, a világ egy részét birtokba veszi. Ilyenformán: „2389. Forradalom. Úgy robban ki, mint egy bomba, úgy fojtják el, mint egy kiáltást. Hősök és vérfürdő. Messze innen.” Boldog, reményektől duzzadó korban vagyunk, az emberek hisznek a találmányokban, a világ töretlen haladásában. Rail úr rendszeresen elutazik, megérkezésekor mindig meglepi valamilyen ajándékkal Junt. Egyik alkalommal törvénytelen gyermekét, Mormyt viszi haza, aztán Elisabeth-tel, egy mozdonnyal ajándékozza meg. Elhatározza, vasutat épít, hogy a quinnipakiak is megtapasztalhassák a robogás adta páratlan élményt. Éppen jókor jelenik meg Hector Horeau építész, a kristálypalota megálmodója, akit a síküvegről olvasott újságcikk visz a városba. Az üzlet megköttetik. Rail úr gyára üveget készít az építkezéshez, az árából pedig megépül a vasút. Aztán minden tönkremegy. Meghal az öreg Andersson, az üveggyár lelke. Pehnt belenő apja zakójába, és elhagyja a várost, a kristálypalota leég, Hector Horeau megőrül, a vasútból csak annyi sín épül meg, amin Elisabeth rostokol, Mormyt a bérüket hiába váró feldühödött vasútépítő munkások egyike úgy eltalálja egy kővel, hogy meghal, Jun elhagyja Rail urat, akinek mindenét elárverezik. Nem meglepő, hogy a regényt egy fiatal lány naplójegyzete zárja, aki a testét áruba bocsátva szolgálja meg a kabin árát az Amerikába tartó hajón.
Érzékeny és pontos parabola Baricco regénye a magában bízó, nagy terveket szövő, a mindent megoldani, megváltoztatni akaró emberről, aki nem is sejti, hogy mennyire kiszolgáltatott és védtelen. Elég egy véletlen, egy pillanatnyi figyelmetlenség, egy botlás, egy kellően át nem gondolt cselekedet, és összedől körülötte a stabilnak tetsző világ, oda az idill, vége az aranykornak. Szép mese a Harag-várak, szép és szomorú, fikció volta ellenére élettel teli, esendő, szánni és szeretni való szereplőkkel. Lehet-e nagyobb erénye egy regénynek. Nem hiszem.
(Alessandro Baricco: Harag-várak. Fordította: Székely Éva. Helikon Kiadó, Budapest, 2004. 206 oldal. Ára: 2490 Ft)