Hogyan ítéli meg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában tárolt beszervezési kartonok alapján napvilágra szánt ügynöklistát? Milyen gondolatok foglalkoztatják az önhöz hasonló valamikori politikai foglyokat az egyre többet hangoztatott téma kapcsán?
– Jó ideje hallom és hallgatom az egykori ügynökökről terjengő híreket, hogy így vagy úgy kell és érdemes a listát közzétenni, mit és mennyit ismerhet meg belőle a köznép, de nagy sajnálattal állapítom meg, hogy – Schmidt Máriát kivéve – a médiában megszólalók általában csak lefetyelnek; senki nem tudja, valójában mit is akar, és hogyan akarja. A Terror Háza Múzeum igazgatója viszont kimondta a lényeget: akik önként jelentkeztek a feladatra, bűnösök, tehát büntetést érdemelnek, hasonlóan azokhoz, akiket a szolgálataikért megfizettek! Tudjuk, a megbízók előírásai alapján jelentést kellett írnia minden besúgónak. A jelentésen ott van a nevük és a főnököké is, az ígérgető, kényszerítő beszervezőké, tehát egyszerű a képlet: ők a felelősök.
– És mi van azokkal, akiket ilyen-olyan módon megzsaroltak?
– Ők véleményem szerint nem bűnösök. Elég csak Pokorni Zoltán édesapjára, Pokorni Jánosra gondolnunk. 1956 után azzal a hat évvel zsarolták, amit nem ült le…
– Sokak szerint a lista közzététele az egyetlen mód arra, hogy a magyar társadalom számot vethessen a XX. század második felével, és morális szempontból nézhessen szembe a kérdéssel.
– Tizenöt évvel a rendszerváltozás után, most érezzük igazán, hogy micsoda hiba volt a kérdést annak idején elodázni. De egyszerű a helyzet. Csak meg kell nézni a jelentéseket, el kell olvasni és értékelni. Viszont ne csak a ma hatalmon lévők értékeljenek, hanem a sértettek is, ha még élnek. Egy bizottság, amelyben mi is helyet, helyeket követelünk magunknak. Elsősorban mi, a sértettek ítélhessük meg a bűnt vagy a megalázást, különösen, ha ellenünk irányult. Mondom én, bár tudom, hogy nem mindenkivel egyetértésben vélekedem így. Más megoldás viszont az égvilágon semmit nem ér. Kinek kell a rengeteg feljelentés, tárgyalás és az azzal járó vita?
– Miért tartja fontosnak egy leendő bizottság létrejöttét, amelyben helyet kapnának önök is?
– Mert mi sokat tudunk egymásról. Elsősorban mi vagyunk azok, akik megszenvedtük az annyiszor elátkozott korszak minden búját-baját, s még örülhet is, aki megúszta börtönévekkel, veréssel, vagyonelkobzással és gyerekei kirekesztésével. Végtelenül sajnálom azokat a társaimat, akikről ott bent tudtuk, hogy aláírtak, és nem egy esetben vitték őket az operatív tiszthez vallomástételre, megkérdezendő, ki mit mondott… Hozzám is betettek több alkalommal egy ilyen embert… A birtokomban van három kézzel írott vallomása. És ez abban a pillanatban a per tárgya lett.
– Vajon felmenthető-e az ilyen ember?
– Már nem kell felmentenem, mert meghalt. De még életében felmentettem, amikor megértettem, hogy mit csinálnak vele. Ezek nagyon elkülöníthető dolgok.
– A napokban különböző megokolások alapján egyesek lekerültek az eddig közzétett listákról. Mit gondol erről?
– Ez nevetséges. Úgy látszik, egyesek személye veszélyes a mostani vezetésre…
– Az adatvédelmi biztos szerint csak azok nevének jogszerű a nyilvánosságra hozatala, akik korábban önként nyilatkoztak érintettségükről, és nem utólag, kényszer hatására vallották be szerepüket.
– Ezen az abszurd helyzeten kell változtatniuk a jogalkotóknak.
– Mi a véleménye Rainer M. János történész szándékáról, aki közzé akarja tenni az Állambiztonsági Szolgálat feltehetőleg több tízezer ügynökének a névsorát?
– Nagyon egyetértek az elhatározásával. Szembe kell néznünk a ténnyel, mert a gonoszság súlyos terhe – ha csak beszélünk róla, ha ebből is csak politikai tőkét akarnak egyesek kovácsolni – egyre elviselhetetlenebb. A sok beszéd és egymásra mutogatás után most már egyértelmű döntésre van szükség. Nem lehet napról napra újabb és újabb ötletekkel, mellébeszélésekkel időt nyerni. Ha már kiengedtük a szellemet a palackból, engedjük ki teljesen.
– A felelősségre vonást hogyan képzeli el?
– Elsősorban azt követelem, joggal, mert nagyon közel voltam a halálhoz, hogy ne csak a beépítetteket pellengérezzék ki, hanem az akkori rendszer vezetőit is, mindazokat, akik ezt az aljas „mesterséget” működtették, gyakoroltatták és irányították. Őket is el kell tiltani minden állami beosztástól, a közélettől! Csak ez vezet a teljes társadalmi megtisztuláshoz, az ügynöktörvény lényegéhez.
– Az eddig megjelent ügynöklista elején található Bácskai Tamás, aki a napokban az egyik tévéműsorban azt állította: azért lett önként besúgó, mert az antiszemitizmus jeleit tapasztalta 1956-ban.
– Megdöbbentő volt látni és hallani… Keresem a szavakat, hogy 1956 forradalmából mennyi mindent akarnak félremagyarázni. Tanúnak hívom az ugyancsak halálra ítélt társamat, Mécs Imrét, ő is megerősítheti a valóságot. A besúgónak tényleg „igaza van”, csak rosszul fejezte ki magát. Mert 1957-től 1961-ig valóban felakasztottak kilenc nagyszerű zsidó társunkat. Kettőt közülük nagyon megsirattam. Szegény Angyal Pista 17 éves korában már Auschwitzban raboskodott, de hazajött, aztán 1958-ban a Gyűjtőben felkötötték az „antiszemiták”. Valószínűleg erre gondolhatott a volt besúgó, akinek a neve ott ékeskedik az ügynöklista élén. Máskor azért jobban kellene vigyáznia az időpont tiszta és világos megfogalmazására. Azt hiszem, az ilyen esetek miatt is jó lenne meggyorsítani az ügynöktörvény mielőbbi megvalósulását, ha egyszer már elkezdték a parlamenti bölcsek. Bízom a sikerben. Az iratok tekintetében pedig bárkinek rendelkezésére állok. Van belőlük bőven.
origo.hu
Utcai lövöldözés volt a népszerű magyar nyaralóövezetben, többen is megsérültek
