Miért nem sürgette erőteljesen a Fidesz Németh Imre földművelésügyi miniszter lemondását a paprikamérgezési ügy kapcsán?
– Nem tudom, hogy a fűszerpaprika-botrány önmagában elégséges lenne-e a miniszter teljesítményének a mérésére. Erre sokkal alkalmasabb például a visszatartott közvetlen kifizetések ügye. Ez az Európai Uniótól kapott támogatás a magyar állami költségvetésből harmincszázalékos mértékig kiegészíthető. Bár a minisztérium tavaly megállapodott a gazdákkal, hogy az összeget a lehető leggyorsabban átutalják, a valóságban a közvetlen kifizetéseknek tavaly csak 13 százalékát teljesítették, a többit visszatartották. Így tulajdonképpen a magyar gazdák finanszírozzák a költségvetés hiányát. A tavalyi év azonban más szempontból is lehangoló volt a magyar mezőgazdaságban: háromszor gyorsabban nőtt az agrártermékek importja, mint a kivitel. 2004 volt az első olyan év, amikor a sokkal kedvezőtlenebb adottságokkal rendelkező Szlovákiával, Csehországgal és Lengyelországgal szemben az agrárkereskedelem terén nettó importőrré váltunk. Vagyis több élelmiszert hoztunk be ezekből az államokból, mint amennyit oda kivittünk. Amióta Magyarország létezik, erre még nem volt példa. Valamikor hazánk Európa éléskamrája volt. Volna tehát egyéb nyomós ok is arra, hogy Németh Imre lemondását követeljük.
– Mi történt azzal a levéllel, amit a méhészek érdekében írt mintegy két hónapja az agrárminiszternek?
– Azt követően, hogy a magyar méhészek először tüntettek Brüszszelben, írtam egy levelet Németh Imrének. Ebben arra kértem, hogy a mezőgazdasági miniszterek brüsszeli tanácsülésén vesse fel a magyar méhészek követeléseit. Nos, ez a levelem megírását követő első, sőt a második tanácsülésen sem történt meg.
– Amikor erre Brüsszelben egy sajtókonferencián rákérdeztem, Németh Imre azt felelte, hogy minisztériumában két munkatársa is fáradozik egy „kritériumrendszer” kidolgozásán, és ha ezzel készen lesznek, akkor ezt a kérdést természetesen fel fogja vetetni a napirendre.
– Ha ez igaz, akkor jó. Ha viszont csak mondta, akkor nem jó. De az meglep, hogy a munka ilyen lassan halad. A méhészek szakmailag nagyon jól kidolgozott javaslatokkal jöttek Brüsszelbe. Az általuk elkészített anyag alapján már rég meg kellett volna tenni az első lépéseket. Minél később születik megoldás, a méhészek annál többet veszítenek.
– Amikor a nemrégiben tüntető második méhészcsoport egyes tagjainak Németh Imre azt ajánlotta, hogy adják el mézüket a japán piacon, akkor erre ők mit feleltek?
– Finoman fogalmazok, ha azt mondom: meglehetősen ingerültté váltak.
– A miniszter az én kérdésemre azt felelte, hogy a japán piac igenis remek felvevő, csak nem a Suzuki autógyárnak kellene ott magyar mézet árulnia.
– Ezt a javaslatot szakmailag nem kívánom megítélni, de kicsit hasonlatosnak tűnik Torgyán József elhíresült chilei cseresznyéjéhez. Ha a miniszter lát ilyen piaci lehetőséget, akkor nem a méhészeket kell kioktatni erről, hanem a tokiói nagykövetségünket kell megkérnie, hogy segítsen egy marketingterv kidolgozásában. Tizenötezer tonna mézről van szó. Ráadásul a magyar méz legnagyobb problémája az, hogy a kínaival kell versenyeznie, amely nemcsak alacsonyabb minőséget képvisel, de olcsóbb is. Márpedig Kína lényegesen közelebb fekszik Japánhoz, mint Magyarország. Ezért a kormánynak inkább az európai piacainkat kellene megvédenie, nem pedig légből kapott ötletekkel előállnia.
– Torgyán József agrárminisztersége idején előszeretettel hangoztatták, hogy „szétverte a mezőgazdaságot”. Ehhez képest hol tartunk?
– Szerintem a 2001. és a 2002. évvel érdemes összehasonlítást tennünk. Gyakorlatilag a magyar mezőgazdaság minden ágazata rosszabb helyzetben van, mint akkor, de az állattenyésztők jártak a legrosszabbul. Tavaly az elmúlt 15 év legjobb gabonatermését takarítottuk be. De nem működik a gabona felvásárlását szolgáló intervenciós rendszer sem. Nem véletlen, hogy az agráriumban a rendszerváltás óta nem volt annyi tüntetés, mint amennyi a kormányváltás óta lezajlott. A gazdák elviselhetetlennek érzik a helyzetüket, és ezért a kormányt hibáztatják.
– A gazdák a jelenlegi, kétségbeejtő helyzetük miatt tüntetnek csak, vagy inkább a rossz kilátásaik miatt?
– Úgy érzem, ez utóbbi okból is. Az uniós csatlakozás előtt készültek titkos kormányzati tanulmányok, amiket persze sikerült megszereznünk. Ezek azt elemezték, hogy a mezőgazdaságban kik lesznek uniós belépésünk nyertesei, és kik a vesztesei. Most mindenki vesztesnek érezheti magát, pedig ennek nem kellett volna így történnie. Az előrejelzések szerint a gabonatermesztők és a cukorágazat járt volna a legjobban. De a kormányzat nem fizette ki idejében a gabonatermesztőknek az uniós támogatást, és nem működik az intervenció sem. Óriási eladatlan gabonakészletek vannak, amelyek az idei lehetőségeket is veszélyeztetik. A raktárak tele vannak gabonával. Attól félnek a gazdák, ha megint jó lesz a termés, nem tudják majd hova rakni. A cukorrépa-termesztők is bajban vannak. A szakmai szervezetek szerint az unió most tervezett reformja miatt megtörténhet, hogy Magyarországon fel kell majd számolni a répatermesztést és a cukorrépa feldolgozását. Ez több ezer család megélhetését és a mintegy hatvanezer hektárt művelő gazdaságok sorsát befolyásolja majd rendkívül kedvezőtlenül.
– Nem keveredik egyfajta szándékosság abba, amit a kormány negatív tetteiről elmondott? Hiszen önök is tudják: a gazdálkodók főként jobboldali szavazók.
– Tudom, hogy az agrárpolitikában sok a heves vérmérsékletű szereplő. De én nem akarom enynyire leegyszerűsíteni a dolgokat. Mégis azt gondolom, hogy van szerepe mindebben annak, hogy az MSZP felmérte, vidéken jelentős támogatásra nem számíthat. Ezért agrárpolitikájuk lényegében arra összpontosít, hogy néhány kivételezett mezőgazdasági nagyüzem ügyét segítsék.
– A „dögöljön meg a szomszéd tehene” mondásra rímelve állíthatjuk, hogy a kormány ugyanezt kívánja a Fideszre szavazó gazdáknak?
– Ez így elég durván hangzik. Szerintem arról van szó, hogy a kormány nem kíván költségvetési pénzt „pocsékolni” olyanokra, akik ezt nem hálálják meg szavazatukkal. Az MSZP modernizációnak hívja azt a folyamatot, amikor a falusiakat olyan nagyobb települések felé terelik, ahol kisebb a hagyományos közösségi, családi kötődés szerepe, ahol nem marad más kapcsolat a világ felé, mint a tévé és a többi tömegmédium. A vidéki életforma felszámolására irányuló törekvésüknek számos példája akadt ebben a kormányzati ciklusban: gondoljunk csak a falusi postahivatalok felszámolására, a vasúti szárnyvonalak megszüntetésére, de említhetném a kistelepülési iskolák költségvetési eszközökkel kierőszakolt összevonását is.
– Annak mi az oka, hogy ez a kormány a földrajzi eredetmegjelölés védelmében is – hogy finomak legyünk – igencsak lagymatagon viselkedik a nemzetközi fórumokon, beleértve természetesen az Európai Uniót?
– Induljunk neki egy kicsit messzebbről a kérdésnek. Nemcsak arról van szó, hogy a csatlakozási szerződések eredményeként az új tagállamok gazdái hátrányba kerültek a régiek gazdáival szemben, hanem arról is, hogy taggá válásunk óta az európai intézményekben gyakran háttérbe szorítják az újak érdekeit. Ennek egyik legkirívóbb példája a tokaji bor esete. Az Ausztráliával jelenleg zajló borkereskedelmi tárgyalások egyik központi kérdése, hogy az európai borok eredetmegjelölései nem használhatók a tengerentúli ország számára. Az EU a régi tagállamok eredetmegjelöléseit határozottan megvédte a tárgyalásokon, de például a tokajit már nem. Elfogadták, hogy a tokajit használhassák eredet- és fajtamegjelölésként is az ausztrálok, ami sérti a mi érdekeinket. Nekünk külön kell küzdenünk azért, hogy ezt a védelmet megkapjuk. De nemcsak az érdekeinket, hanem az önérzetünket is sértené, ha az ausztrálok tokajit készíthetnének, hiszen a hegyaljai bor már rég világhíres volt akkor, amikor Ausztráliát még föl sem fedezték.
origo.hu
Teljes útzár és mentőhelikopter az M5-ösön történt karambol után
