Képes arra Európa és Amerika, hogy együtt dolgozzon ki átfogó stratégiát azokra a legfőbb kihívásokra, amelyekkel ma szembe kell néznie a világnak, és az európai–amerikai kapcsolatoknak tartósaknak kell lenniük, mert közös jövőnk függ ettől. Ötven amerikai és európai külpolitikai szakértő és politikus megállapítása ez, az amerikai elnök most kezdődő európai körútja előtt. A tekintélyes személyiségek a világpolitika általuk kulcsfontosságúnak tartott nyolc kérdésében – Irak, Irán, Kína, a világ klimatikus, azaz időjárás-változásai, Afganisztán, a nemzetközi büntetőbíróság ügye, a genfi konvenciók tiszteletben tartásának kérdése, a közel-keleti demokrácia helyzete és jövője – tesznek javaslatot az amerikai–európai együttműködésre.
Ebben a szellemben az iraki háború okozta megosztottság után a transzatlanti kapcsolatok új fejezetét kívánta megnyitni George W. Bush tegnapi brüsszeli beszédében is, amelynek középpontjában az Egyesült Államok és Európa viszonya állt. Az amerikai elnök a transzatlanti együttműködés újbóli megerősítésének szükségességét hangsúlyozva érezhetően békülékeny hangnemben ismertette elképzeléseit a NATO jövőbeni feladatairól és általánosságban a szabadság és a demokrácia kiterjesztéséről az egész világban. Ez utóbbival kapcsolatban elsődleges térségnek a Közel-Kelet számít, Irakkal kapcsolatban pedig arra szólította fel az európai vezetőket, hogy segítsék a közép-keleti országot politikai, gazdasági és biztonsági téren egyaránt. Bush hangoztatta azt is, hogy Amerikának szüksége van egy erős Európára, azaz egy erős partnerre a szabadság kiterjesztése érdekében.
A hangsúly tehát a várakozások szerint mindenképpen az egyetértésen lesz, ennek érdekében a „rázósabb” témákat lehetőség szerint kerülik majd a résztvevők. Ilyen, jól kommunikálható napirendi pont lehet a közel-keleti rendezés kérdése. Izrael, illetve a palesztinok megítélésében ugyan szemmel láthatóan eltér az Egyesült Államok és az arab világgal hagyományosan jó kapcsolatokat ápoló Európa álláspontja, a békefolyamat esélyeit illetően érezhető elmozdulás azonban a korábbinál több közös pontot feltételez. A másik téma, amelyben előrelépést lehet remélni, Irak. Európai részről kirajzolódó kompromisszum e kérdésben, hogy az EU, ugyan feltételül szabva, hogy Irakon kívül, de több száz civilt képez ki bírónak, rendőrnek és másnak a rendfenntartás és a normális köztisztviselői szféra határvidékén. Hálás téma lehet Ukrajna, illetve a Balkán, aztán jönnek a napi vitákon túlmutatóan a szakadékot igazán jelző problematikus kérdések. Váratlanul aktuális lett Libanon és Szíria. Míg az Európai Unió nemrégiben írt alá együttműködési szerződést Damaszkusszal, addig az Egyesült Államok szankciókat vezetett be. Ennek ellenére ott még akár találkozhatnak is a nézőpontok, hogy Szíria vonja ki a csapatait Libanonból. Irán már keményebb dió, hiszen míg az európaiak a tárgyalásos megoldást részesítik előnyben, addig Amerika a katonai támadást sem zárja ki. Még nagyobb a véleménykülönbség Kína, a fegyverembargó feloldása kérdésében, a minap került felszínre az a stratégiai kérdés, hogy mi legyen a NATO-val, amely Gerhard Schröder szerint immár nem a transzatlanti partnerség fő fóruma, és egészen máshogy közelít a két oldal Kiotóhoz is. S akkor olyan, látszólag apró problémákról még nem is beszéltünk, hogy az Egyesült Államok a vízum szempontjából egységesen kezelje az Európai Unió államait.
Alapjaiban tehát ezután sem változik a helyzet, összegezte a várakozásokat Magyarics Tamás, a kérdés ismert hazai szakértője, a Teleki László Intézet főmunkatársa. Mint fogalmazott, ennek legfőbb oka az Európa és Amerika közötti komoly szemléletbeli és érdekkülönbség. A jelenlegi amerikai külpolitikai döntéshozó elit erős neokonzervatív háttérrel rendelkezik, e gondolkodás reprezentánsai pedig egészen másképpen vélekednek például a nemzetközi szervezetek szerepéről és helyéről, mint az európaiak. A neokonok szerint nem az a fontos, hogy egy ország milyen szervezet tagja, hanem hogy milyen ott a demokrácia foka. Az európai gondolkodás ezt nem fogadja el, úgy véli ugyanis, hogy a vitás kérdéseket a nemzetközi szervezeteken keresztül kell megoldani. Az amerikai álláspont szerint az új biztonsági kihívásokra főképp nem lehet ily módon reagálni, hiszen a nemzetközi szervezetek döntéshozatali mechanizmusa lassú, ráadásul e szervezeteknek nem éppen demokratikus országok is tagjai. Ezenkívül – emlékeztet a szakértő a megelőző csapás doktrínájára – a Fehér Ház szerint Amerika érdekeit ma elsősorban nem Amerikában kell megvédeni. Ezzel szemben az Európai Unió ugyan nem zár ki bizonyos megelőző lépéseket, ám korántsem ezeket tartja elsődlegesnek és fontosnak. A nyilvánvaló érdekellentétek mellett – Kína, Közel-Kelet – egymáshoz közelíti a feleket az az Irak kapcsán immár amerikai részen is megerősödött felismerés, hogy a világ előtt álló új kihívásokat senki sem képes egyedül kezelni. Magyarics Tamás példaként megemlíti az afganisztáni és balkáni fokozott európai szerepvállalást, amellyel tehermentesíti az Egyesült Államokat. Ezért Európa cserébe feltehetőleg kérhet is valamit az egyezkedésben, így például hajlékonyabb amerikai álláspontot a Közel-Kelet vagy Kína kérdésében. Ugyanakkor az a nyilvánvaló német törekvés, hogy Berlin helyet kapjon az ENSZ Biztonsági Tanácsában, kompromisszumokra kényszeríti Schrödert. A kancellár is tisztában van ugyanis azzal, hogy Washington támogatása nélkül mindez elképzelhetetlen. Ezek a dolgok az együttműködés irányába hatnak s ami a szakértő szerint biztosra vélhető, a transzatlanti kapcsolatok légköre meg fog változni.
Tények és remények
Optimista remények és józan tények között mozognak azok az elemzések, amelyek megelőzik az amerikai elnök németországi látogatását. Schröder kancellár egykori kijelentése – Ez az ország a vezetésem alatt nem hajlandó kalandokba bocsátkozni! – továbbra is terheli Berlin és Washington kapcsolatait.
Ennek ellenére Karsten Voigt, a német kormány Amerika-tanácsadója, biztató közeledést tapasztal abból kiindulva, hogy a nemzetközi krízishelyzetek megoldása csak közös erőfeszítésekkel érhető el. „Németország ma már nem importőre, hanem exportőre a stabilitásnak és a biztonságnak!” – mondta az SPD-politikus. Volker Rühe, a Bundestag külpolitikai bizottságának kereszténydemokrata vezetője abban bízik, hogy az amerikai vendég és a kancellár személyesen is közelebb kerül egymáshoz. A CDU egykori védelmi minisztere óva intett a Kína elleni fegyverembargó felfüggesztésének szorgalmazásától, mert szerinte ebben a pontban az amerikai kongresszus meggyőzhetetlen, és egy esetleges fegyveres konfliktus esetében mind az EU, mind Németország kívülálló lenne csupán. Berlin azon követelését, miszerint Németországnak állandó helye legyen a BT-ben, Volker Rühe elválaszthatatlanul összeköti az ENSZ szükséges reformjával, és azt ajánlja Schrödernek, hogy „ne lépjen fel kéregetőként”.
A szövetségi külügyminisztérium diplomatái biztató jelnek vélik, hogy Bush első külföldi útja – újraválasztását követően – Európába vezetett. A diplomáciai udvariasság és a politikai érdekek fókuszában Gary Smith, a berlini American Academy intézet igazgatója így jellemzi a pillanatnyi amerikai–német viszonyt: „A tárgyaló felek nincsenek jó véleménnyel egymásról, és csak akkor lazíthatják fel a feszültséget, ha mindkettőjüknek sikerül átlépni saját árnyékán!” A vendéget mindössze egyetlen párt nem látja szívesen, a szocialisták. „Magával hozott üzenete nem a békét és az emberi szabadságjogokat szolgálja!” – hangoztatta a PDS.
