Egyértelműnek tetszik, hogy Nastase gesztusa közel ötven évvel (!) a forradalom után a magyar– román diplomáciai kapcsolatokat kívánta javítani, amikor magyarországi látogatásakor a snagovi töredékekkel érkezett. Azok után, hogy a rendszerváltást követően több kormány is kérte, juttassák el Magyarországra azokat a dokumentumokat, amelyek Nagy Imre és csoportja kinti visszaemlékezéseit tartalmazzák. A dokumentumok a titkos román archívumokba kerültek, s a legutóbbi évekig nem voltak hozzáférhetők. Csak a Bukarestben élő Varga Andrea történésznek sikerült a Securitate-anyagokból sokat lemásolnia. Kutatási eredményeiről 1998 júniusában cikksorozatban számolt be a Magyar Nemzetben. Ezt a falat törte át 2002-ben a Nastase-dosszié. Miért kapta ezt a nevet?
– Azon egyszerű oknál fogva, mert nem tartalmazta a teljes anyagot; 49 dossziényi dokumentum még hiányzott. Nastase azonban megígérte, hogy ezt is át fogják adni, ha mikrofilmre veszik, illetve ha szakmailag feldolgozzák.
– A Nastase-dosszié mit tartalmaz? Mi található benne, és mi nem?
– A 210 oldalból csak 10 oldal Nagy Imre eredeti magyar nyelvű feljegyzése, kézírása. Többségében vázlatok egy későbbi, nagyobb lélegzetű íráshoz. Ezekre támaszkodott. A többi, tehát a 210 oldal nagy része román nyelvre lefordított anyag. Ennek egy részét itthon fordíttattuk vissza, hogy kutatható legyen.
– Nagy Imre magyar nyelvű, teljes snagovi naplóját tehát nem adták ide.
– Nem.
– Pedig rendkívül fontos tudományos munkásságot fejtett ki Snagovban.
– Én inkább úgy mondanám, hogy rendkívül fontos politikai munkásságot fejtett ki. Ugyanis az történt – és beazonosítható –, hogy amikor a különböző információk eljutottak hozzá, és hallotta – mert kezdetben rádiót is hallgathatott – vagy olvasta a különböző sajtótermékeket, amelyekben Kádár Jánosék, illetve a nemzetközi kommunista mozgalom vezető személyiségei Hruscsovtól kezdve Titóig az 1956-os forradalomról nyilatkoztak, minden esetben reagált azokra a nézetekre, amelyek ellenforradalomnak minősítették azt. A snagovi feljegyzések lényege tehát, hogy nem naplót írt a saját életéről, hanem készült arra, hogy meg tudja védeni az igazát, amikor esetleg sor kerül rá, mert egy nemzetközi kommunista pártok előtti politikai vitát akart.
– Elképzelhető, hogy tudatosan olyan információkhoz juttatták, amelyekre – megtapasztalva a feljegyzéseit – reagálásokat is vártak?
– Ez izgalmas kérdés… Meg kell majd vizsgálni. Rainer M. János kutatásai alapján mindenesetre egyértelmű, hogy decemberben és januárban ilyen manipulációról nem volt szó. A Nastase-dosszié arról is árulkodik, hogy a különböző anyagokat mikor fordították le. A Központi Bizottság december 2–3-i, illetve 5-i határozatához fűzött megjegyzéseit például már december 14-én lefordították. Nyilván a románokat is izgatta, hogy mit írt december 8-a vagy 10-e körül, miután néhány napos késéssel megkapta a határozatot. Innentől kezdve álltak rá a román titkosszolgálat emberei nemcsak a lehallgatásokra, hanem a mindennapos fotózásokra is. Tehát ahogy Nagy Imre haladt előre a snagovi napló megírásával, úgy fotózták le az oldalakat és adták le fordítani. Január elejétől kezdve pedig felgyorsultak ezek a műveletek. Bonyolítja a dolgokat, hogy Nagy Imre a kockás spirálfüzetből egyes lapokat kiszakított, és megsemmisítette azokat.
– Ezt honnan lehet tudni?
– Amikor Rajnai Sándor és emberei 1957. április 14-én hazaszállították Nagy Imrét, akkor a rá vonatkozó anyagokat, többek között a kéziratát is megkapták. Azt nem tudjuk, hogy mennyit és milyen formában. A kihallgatási jegyzőkönyvek egy részét már átnéztem, és abból kiderül: Nagy Imre követelte is ezeket a feljegyzéseket, hogy tudjon védekezni, hiszen már sok mindent megfogalmazott és leírt. Viszont nem fogadta el a legépelt változatot, amit először odaadtak neki, mert azt mondta, nem teljes. Ebből az 1957 szeptemberében legépelt változatból tudom, a legvégére odabiggyesztették, hogy Nagy Imre mely oldalakat szakította ki. De a románok lefotózták ezeket is!
– Tehát ha jól értem, akkor van egy eredeti kézirat, amit lefotóztak a fogva tartók, s ebben benne vannak a Nagy Imre által valamilyen ok miatt megsemmisített oldalak is. A későbbi változatban azonban ez utóbbiak már nem szerepelnek.
– Így van. Éppen ezért nagyon alapos rekonstrukciót kell végrehajtanunk. Egy rendkívül aprólékos mikrofilológiai vizsgálódást érdemel a Nastase-dosszié, illetve az eredeti napló és annak a rendőrség által legépelt változata, a lábjegyzetekről nem is beszélve. A magyarra visszafordított változattal is össze kell vetnünk az eredeti kéziratot.
– Mire utalnak a kiszakított feljegyzések?
– Ezek a legkeményebben megfogalmazott mondatok, talán Nagy Imre is úgy érezhette egy-két esetben, hogy igazságtalanul mond ítéletet. Engesztelhetetlenül és rendkívül őszintén minősítette Kádár Jánosékat, a dogmatistákat, Hruscsovékat, a kommunista vezetést, amiért leverték a forradalmat, vagy közreműködtek abban. Az írás felkészülést is jelentett. Felelevenítette a forradalmi napokat, és gondolataihoz válaszokat keresett. Gyötrődött írás közben. 1957. február végén azt írta: „Újra áttanulmányozva a több mint 550 oldalt, arra a meggyőződésre jutottam, hogy jobb abbahagyni. (…) Az események hatása alatt – s ez elkerülhetetlen – egyoldalúság, elfogultság, a kritikai szemlélet elégtelensége és a belőlük folyó hibás következtetések érvényesültek. A személyes megbántottság, sértődöttség, harag nem kis szerephez jutott. Mindezt ki kell majd az anyagból küszöbölni, mert nem lehet helye a marxista elemzésben, és mert téves, hibás következtetésekhez vezet.” Rainer M. János mutat rá, hogy Nagy Imre írásában az 1955-ös vitairatok kommunista-reformer nyelvét használta.
– Bizonyára tudatában volt annak, hogy feljegyzéseiről másolatot készítenek.
– Valószínű. De dokumentálni is akarhatta nézeteit, aminek a Gondolatok, emlékezések címet adta. Ez politikai végrendeletének tekinthető tulajdonképpen.
– A román nyelven kívül nem készültek orosz nyelvű fordítások a naplóból?
– Ezt még nem tudjuk pontosan. További kutatások szükségesek. Én feltételezem, hiszen a román politikai vezetésnek érdekében állt, hogy jó kapcsolatot ápoljon Hruscsovékkal. Azt is tudjuk most már, hogy Gheorghiu-Dej román pártfőtitkár és a szűk politikai vezetés tagjai szintén olvasták a snagovi naplót. Gheorghiu-Dej írásban megjegyzéseket fűzött hozzá. Természetesen ezt nem adták oda a románok, viszont éppen most hallottam, hogy az elmúlt év végén könyvben megjelentette egy román történésznő, Elena Irina Ioanid.
– A hiányzó 49 dossziényi anyag mikor került haza?
– Tudomásom szerint 2003-ban. Tóth András titokminiszter kint járt Iliescunál és Nastasénál, és ennek a tárgyalásnak az eredményeképpen mikrofilmen megkaptuk a dokumentumokat. Az elmúlt egy évben pedig az Országos Levéltár mellett egy különbizottság foglalkozott az anyagokkal, amelyek Gecsényi Lajos főigazgató szerint mára kutatható állapotba kerültek.
– Mi a távlati elképzelés a snagovi naplóval?
– A forradalom ötvenéves évfordulójához közeledvén, 2006 nyarára mindenképpen szeretnénk egy teljes körű kritikai kiadást megjelentetni belőle, tehát úgy összeszerkeszteni, ahogy Nagy Imre megírta. Az erre a célra kijelölt csapat már felállt. Természetesen a kiadáshoz a mártír miniszterelnök lányának, Nagy Erzsébetnek a hozzájárulására is szükség van. Bízunk benne, hogy szabad utat kapunk tőle.
Kádár felelőssége. „Kádár beszédeiben és egyéb megnyilatkozásaiban azt hangoztatja, hogy Rákosi ellen együtt harcolt velem, majd nov. 2-án, amikor látta, hogy az én politikám (ez újra a régi Rákosi-féle vád feltámasztása, hogy én önálló, különálló politikát folytattam 1953 júniusában) a nép érdekei ellen van, szakított velem. Kádárnak mind a két állítása hazugság. (…) Az októberi események napjaiban Kádár János és köztem voltak politikai ellentétek, de azok egészen más természetűek voltak, mint amilyenekre Kádár János utal. Ezek az ellentétek abból fakadtak, hogy Kádár János teljes mértékben és fenntartás nélkül támogatta a Gerő–Hegedűs-féle politikát (a népfelkelés vérbe fojtása és a szovjet intervenció). Kádár a végsőkig támogatta Gerőt, hogy a párt első titkára maradjon. Ellenezte Hegedűs leváltását és a vezetés megváltoztatását. Kádár erőteljesen támogatta a KV sztálinista szárnyát, és élesen támadta Losonczyt és Donáthot, akiket a KV-ülésen és utána nyíltan ellenforradalmároknak nevezett. Kádár a Rákosi–Gerő-féle vezetés politikáját és embereit támogatta és védte, ameddig erre lehetősége volt. Ezekben és hasonló kérdésekben valóban ellentétek voltak köztünk. (…) A kormány programjának a felolvasásánál a rádió stúdiójában, a Parlament épületében velem együtt jelen volt Kádár János, aki utánam a mikrofonhoz állt, és beszédében a pártot és az ország népét a kormány ismertetett programjának támogatására szólította fel, hangsúlyozva, hogy a párt és annak vezetősége teljesen egyetért a kormány programjával, és minden erejével támogatja a Nagy Imre-kormányt. Kádár János tehát, mint a párt vezető embere, főszerepet játszott annak a politikának a kidolgozásában és megvalósításában – egészen november 2-ig – amelyet most utólag nép- és pártellenesnek nevez. Ha ez így van, akkor ezért a felelősség főként és elsősorban Kádár Jánost terheli. Kádár ugyanis ez ellen az állítólagos párt- és népellenes politika ellen sem a pártvezetésben, sem a kormányban soha egyetlen szót sem emelt, soha még csak enyhe bírálatot sem gyakorolt. Mindig mindennel egyetértett, ennek nyilatkozatában kifejezést is adott.” (Részlet a snagovi naplóból.)
