Női zóna

Ne olvassák el azok, akik a szalonképesség ideájától vezérelve csak a felszínt kínálják a médiában. Abban a médiában, amelyben betegségről, halálról – ha nem játékfilmben látjuk – irtó snassz beszélni vagy írni, hagyjuk meg ezt a nők internetes fórumainak. Fecsegjenek ők különböző nyavalyáikról egymás közt, mi, macsók oda se figyeljünk. Az a „női szakasz”. Addig működik a hárítás, amíg nem feleségünk, munkatársunk, barátnőnk, akit nagyra becsülünk, szeretünk, tűnik el hirtelen a színről. A mellrákról van szó, eufémisztikusan az emlődaganatról, mely csapás nem válogat a foglalkozások között: a diploma éppen úgy mellékes a diagnózis felvételekor, mint az analfabétizmus. Kimondják az ítéletet: az a maszat, ami a mammográf ismételt felvételén megjelent, nem tévedés, hanem egy rosszindulatú elváltozás, és azonnal műtendő. Ilyenkor messzi távolba repülnek a napi sértődések, kicsinyes bosszúk és a jövő napokká zsugorodik. A közlés olyan, mint a heroin: gyors és hatásos. Megéred a jövő hónapot, a következő évet, meglátod-e valaha az unokádat, sőt, megéred-e a fiad esküvőjét, megírhatod-e a könyvedet, az egyetlenegyet a hozzád hasonló macskabolondoknak, amit már oly régen tervezel? Vagy vége. Nézd ki az urnád helyét apád, anyád mellett, és kész.
Harc? Nem éreztem harcnak, ami az utóbbi fél évben velem megtörtént. Tudtam, hogy nem leszek az évi 2300 mellrákban meghaltak közül egy. Valaki gúnyosan, az egyik internetes portálon azt írta, hogy még a csapból is a mellrákszűrés folyik. Úgy van. Az egyik legnagyobb tette a rendszerváltozás utáni legatyásodott egészségügynek, hogy világbanki hitelből megszervezte a mammográfiai szűrést. Magyarországon 42 mammográfiás központ várja azt az egymillió nőt, akiket behívnak ingyenes szűrésre. Az már szomorú, hogy a veszélyeztetett korosztálynak még a fele sem megy el. Vajon miért? A legbutább mentség, hogy a vizsgálat fáj. Körülbelül annyira, mint egy teli cekker vállra emelése. Strucceffektus? Fejet a homokba dugni, mert akkor nem történhet baj? Mindaddig, amíg már semmiféle beavatkozás sem segít? Az évente ötezer új megbetegedésre mintegy 2300 halálozás jut. Sok ez vagy kevés? Nagyon sok, mert az emlőszűrés nyomán a mortalitási mutatók 30-40 százalékkal csökkenthetők.
A mellrákot megelőzni nem lehet, oka nagyjából ismeretlen, biztos gyógymódja nincs. Kemény megállapítás, de hasznosabb, mint hazudni. Negyven év felett mindenki járjon el a szűrésre, és ha a csapból is ez folyik, akkor nagyon helyesen folyik. Ma már nem törvényszerű belehalni ebbe a daganatos betegségbe sem. A mammográfia 80-90 százalékos biztonsággal kimutatja még a legkisebb, ujjal sem tapintható elváltozást.
Nem szabad tőle félni. A legelső lépés a műtét. Kulcskérdése az orvos, akiben bízunk, aki mindenről világosan és őszintén beszél. A lehetőségekről, azok hatékonyságáról vagy veszélyeiről. Aki nem ezt teszi, azt ott kell hagyni. Aki gúnyt űz a nőből – minek magának az implantátum, ne nézze magát a tükörben, édes! –, azt el kell hajtani. Az évi 4500 melldaganatos beavatkozás mellett a helyreállító, azaz szépészeti műtét a felénél is kevesebb. Miközben külföldön a műtéttel egy időben a sebész mellett készen áll a plasztikai sebész. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pedig a legmodernebb implantátumok árát is rendesen megfizeti. Ideje az onkológusoknál is egy komoly szemléletváltásnak. A mell nemcsak a kisbaba tejcsárdája, de a legizgalmasabb női szimbólum is. Nincs joguk senkit megfosztani ettől, egy lejárt szlogen miatt: ahol nincs mell, ott nincs rák! Hol vagyunk már ettől!
Fájt? Igen! Szenvedtem? Igen! Túlélem? Igen! Higgyenek nekem!