Szinte senkinek sem érdeke a lakosságon kívül a csomagolási hulladékok mennyiségének csökkentése jelenleg Magyarországon. A gyártók célja, hogy több csomagolóanyagot adjanak el, miközben nehezményezik a környezetvédelmi termékdíj többszörös megfizettetését. A hulladékkezelők pedig minél nagyobb szemétmennyiség átvételéről szeretnének számlát adni az önkormányzatoknak, amelyek többnyire ezeket a költségeket szemétdíj vagy hasznosítási adó formájában terhelik rá az állampolgárokra. A kereskedőknek jelenleg szintén csak kiadást jelent a betétdíjas italok forgalmazása.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) az úgynevezett termékdíj-fizetési rendszer átalakításával kívánja ösztönözni a cégeket a betétdíjas termékek gyártására, de a visszaváltást is szabályozni szeretné egy új rendelettel, környezetvédelmi szempontból azonban eddig egyik kötelezési forma sem vezetett sikerhez.
Az ipar diktálja a szabályokat
Mint ismeretes, a termékdíjtörvény módosítását az indokolta, hogy az Európai Unióban ötvenszázalékos hasznosítási kötelezettséget írnak elő a csomagolási hulladékok gyártóinak. A magyar szabályozás szerint az újrahasznosítás anyagi fedezetére termékdíjat kezdtek szedni egyes csomagolások (az élelmiszeriparban például a sörök vagy az üdítőitalok palackjai) után. A gyártók és a forgalmazók azonban nehezményezték, hogy az ilyen módon beszedett új adóbevételek a Környezetvédelmi Alap Célirányzat forrásait gazdagították. Az iparban és a kereskedelemben érdekelt társaságok ezért koordinációs szervezeteket hoztak létre, amelyek elvileg vállalták, hogy a csomagolóanyagokat visszagyűjtik és átadják a hasznosítóknak. Ennek fejében a cégek az általuk kibocsátott csomagolási hulladék mennyiségének arányában licencdíjat fizettek a társulásoknak, így mentesülhettek a termékdíj megfizetése alól.
Az egyik ilyen koordinációs szervezetet, az Öko-pannon Kht.-t például a Magyarországon tevékenykedő legnagyobb multinacionális gyártó- és töltőüzemek alapították. A társaság fő feladata, hogy az alapító vállalatoktól átvállalt kötelességeket teljesítse, azaz megszervezze, koordinálja a lakossági szelektív gyűjtést, a hulladék elszállíttatását és annak kezelését, újrafeldolgozását, illetve energetikai hasznosítását. Tevékenysége során el kellene érnie, hogy a tagjai által kibocsátott csomagolóanyagok viszszagyűjtése és hasznosítása 2005. december 31-ig az Európai Unió és a magyar hulladékgazdálkodási törvény által előírt szintre kerüljön. Ez a teljes kibocsátás egynegyedének anyagában történő hasznosítását, másik negyedének pedig az elégetését jelenti átlagosan. A jelenleg a szinte monopolhelyzetben lévő Öko-pannon Kht.-nak fizetett licencdíj mértéke a szolgáltató által deklaráltan lényegesen kevesebb, mint az eddig a környezetvédelmi büdzsébe befizetett termékdíj.
Az új rendszerrel ráadásul gondok adódtak, mert amíg korábban az államnak befizetett termékdíj újraelosztása nyilvánosan, ellenőrizhető módon, pályázatok útján történt, az új szabályozás szerint ugyanezt az elosztási tevékenységet a koordináló szervezet végezheti, csekély állami felügyelet mellett. A helyzet azt eredményezte, hogy bizonyos érdekkörök befolyásától függően változott az egyes gyártók kötelezettsége, az újrahasznosítási háttérrel gyakorlatilag nem rendelkező italosdoboz-gyártók és importőrök díjai például jelentősen csökkentek az új keretek között.
Kettős adóztatástól tartanak
A helyzet rendezése érdekében a szaktárca új rendszert dolgozott ki. Bizonyos termékekre, például az italcsomagoló-anyagokra, darab alapú termékdíjat vezettek be, azoknak a cégeknek pedig, amelyek nem teljesítik a számukra megszabott újratöltési arányokat (a söriparnak például 65 százalék újratölthető csomagolású terméket kell előállítania és forgalmaznia) újratöltési termékdíjat is kell fizetnie. A kereskedőket pedig az előírt kötelező forgalomban tartási arány venné rá, hogy tartsanak a választékukban betétdíjas termékeket. Az új szabályozás természetesen nem aratott osztatlan sikert a gyártók és a forgalmazók körében.
Kertész Béla, a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség főtitkára korábban lapunknak kijelentette: ezzel gyakorlatilag kettős adóztatással sújtják a gyártókat és a kereskedőket. A kereskedelmi csomagolások esetében – például az italoknál – a termékdíjtörvény kettős kötelezettséget jelent: van hasznosítási díjtétel, amely a csomagolás darabszámától függő díjakat tartalmazza. Ennek megfizetése alól akkor lehet teljes mentességet kapni, ha a kibocsátott csomagolás 54 százalékát hasznosítják. A másik az újrahasználati díjtétel, amely előírja, milyen arányban kell a gyártónak eldobható és újratölthető csomagolást készítenie.
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint nagy terhet ró a kereskedőkre is, hogy előírják, milyen arányban kell rendelni az eldobható és az újratölthető palackokat. Ha egy kereskedő nem a mentességhez szükséges arányban forgalmaz termékeket – leginkább italokat –, akkor fizetnie kell, pedig a kereskedő nem befolyásolhatja a vevő igényét, rendelhet ő bármit, ha arra nincs szüksége a vásárlónak.
A környezetvédők szerint ezzel szemben még a kétféle termékdíj megfizettetése sem elegendő a hulladékgondok megoldásához.
A Hulladék Munkaszövetség munkatársa, Tömöri Balázs szerint már tíz évvel ezelőtt meg kellett volna alkotni egy betétdíjas rendeletet is, amelynek még csak a tervezete készült el a KVM részéről. A környezetvédő úgy véli, hogy egy jól működő betétdíjas szabályozással még erősebb gazdasági és jogi ösztönzőket kellene bevezetni a csomagolóanyagok újratöltésére. A szaktárca elképzeléseivel viszont az a baj, hogy csak azoknak a gyártóknak és kereskedőknek a tevékenységét szabályozzák, akik önkéntesen foglalkoznak betétdíjas termékek előállításával és forgalmazásával. A szabályozás alól a gyártó cégek így könnyen kibújhatnak, ha nem vállalják ilyen termékek előállítását, a kereskedőket pedig nem lehet majd rávenni a betétdíjas termékek eladására, ha közben nem térítik meg az ezzel járó raktározási és egyéb költségeket. A betétdíjas kormányrendelettől tehát nem várható, hogy a boltokban több lesz a visszaváltható csomagolású ital, sőt azok száma radikálisan csökkenni fog – tette hozzá Tömöri Balázs.
A szaktárca tervezete alapján a gyártók és kereskedők valóban önkéntesen dönthetik el, hogy kívánnak-e betétdíjas termékekkel foglalkozni. A rendelet a tervek szerint alapvetően csak arról szól, hogy a gyártó általa gyártott betétdíjas terméken köteles feltüntetni a „betétdíjas termék” jelzést, a kétszáz négyzetméternél nagyobb alapterületű üzlethelyiséggel rendelkező kereskedők pedig kötelesek az eladás helyén folyamatosan visszavenni a boltban forgalomba hozott palackokat.
Csak lehetőség a betétdíj
– A betétdíj rendeletnek nem is az a célja, hogy motiválja a gyártókat és a kereskedőket betétdíjas termékek készítésére és forgalmazására – ismerte el lapunknak Borsányi-Bognár Levente, a KVM illetékese. Álláspontja szerint nem lehet sem a gyártónak, sem a kereskedőnek előírni, hogy milyen terméket állítson elő és adjon el. A betétdíj a szakértő szerint egy olyan eszköz, amellyel a fogyasztót ösztönözhetik, hogy a csomagolóanyagokat visszavigye az átvevőhelyekre. A betétdíjas termékek előállítására és forgalmazására viszont elsősorban a termékdíj-fizetési kötelezettséggel lehet rávenni a gyártót és a kereskedőt. Akik ugyanis termékeik meghatározott részét betétdíjas visszaváltható csomagolásban forgalmazzák, mentesülnek a termékdíjak egy részének megfizetése alól, mintha koordinációs szervezetre bízták volna hulladékaik szelektív begyűjtését.
origo.hu
Újabb osztrák útzár lehetetleníti el a magyar ingázókat
