Szemét helyzetben

Menetrendszerűen érkezik a mocsok Románia és Ukrajna felől folyóvizeink szebb időket is megélt, fecsegő felszínén. Legutóbb Szatmárnémetitől több tíz kilométeres távolságra egy romániai illegális szemétlerakót mosott be az árhullám a Szamosba. Alig fél éve, hogy hasonló hírek érkeztek a Tisza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszának vidékéről is: tavaly szeptemberben több ezer köbméternyi hulladék úszott le a szőke folyón.
A műanyag flakonokat, üvegeket és egyéb szemetet az áradó Tisza a hullámtérből sodorta a mederbe, a flakonok feliratai szerint a hulladék hatvan-hetven százaléka ukrán, a többi román eredetű volt. Az egy tömbben úszó szemét Vásárosnamény alatt szétterült, egy része fennakadt a part menti fákon, bokrokon. A szomszédok „ajándékát” a magyar állam 32 millió forintos költségén kellett elszállítani.
Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter akkor a „szennyező fizet” elvét emlegette, de a magyar adófizetők pénzét nem tudta behajtani. Nem véletlen, hogy most hallgat, és a számonkérésről, a kártérítésről már egy szót sem ejt. A hatóságok is egyre rugalmasabban asszisztálnak a tárcavezető tehetetlenségéhez, nyilatkozataik egyenesen nevetségesek: kisebb mennyiségű úszó palackról, „esztétikai jelentőségű szennyezésről” beszélnek. A mind kisebb apparátussal dolgozó felügyelőségek megítélése szerint nyilván csak figyelmeztető, esztétikai jellegűek voltak azok a szenynyezések is, amelyek az utóbbi években szinte egymás után érintették Magyarország vizeit. A mai Ukrajna területén például két évvel ezelőtt száztíz tonna olaj ömlött a Vereckei-hágónál a Latorca folyóba a Barátság kőolajvezetékből, de a hatóságokat azóta sem aggasztja különösebben, hogy hasonló balesetek bármikor, akár több helyen is bekövetkezhetnek, mert a csövek elöregedtek, és a vezetéket több helyen tolvajok fúrták meg.
Időzített hulladékbombák sora várakozik a határfolyóink partján Romániában is, Európa egy-egy szégyenfoltjaként. A nagybányai eredetű tiszai ciánszennyezésről, amely a folyó halállományának szinte teljes, sokkszerű pusztulását eredményezte, a román fél ma már azt hangsúlyozza, hogy nem is lehetett akkora a katasztrófa, hiszen azóta az élőlények ismét belakták a Tisza vizét. A románok bizonyára régen jártak a Tisza menti magyar falvakban, ahol ma már csak aranyárban lehet megvásárolni egy méretes kecsegét. Az ausztrál illetőségű szennyező pedig azóta is röhög a markába, mert a magyar állam által elindított pert mondvacsinált indokokkal halasztják jogi ügyeskedők. A szennyező cégnek talán sohasem kell megfizetnie a tőle követelt 28,5 milliárd forintos kártérítést.
A Maroson és a Tiszán könnyen megismétlődhet a ciánkatasztrófa, ha megvalósul a verespataki óriás aranybánya-beruházás. Az erről szóló tárgyalásokon ugyan már ott lehetnek a magyar kormány képviselői is, de kérdéses, hogy tehetnek-e valamit, miközben a külföldi fejlesztők négy és fél milliárd dollár értékű aranyat kívánnak kitermelni a ledózerolásra ítélt erdélyi falvak, templomok és temetők helyén.
A helyzet riasztó, ha csupán arra gondolunk, hogy folyóvizeink 96 százaléka a határon túlról érkezik. A román és az ukrán határ mentén élők ma már jól tudják, hogy a szomszédból mi várható. Nem csoda, hogy egy közvélemény-kutatás szerint Románia európai uniós tagságát feleannyian támogatják Magyarországon, mint Törökország csatlakozását, ahonnan pedig egyesek félelmei szerint egyszerre indulhat meg a kontinens felé több millió „dzsihádra nevelt” munkavállaló.