Európai szintű a népzene tanítása

Érdeklődéssel olvastam a Magyar Nemzet május 9-i számában megjelent Sárosi Bálint-interjút (A kínai furulya titka) Fábián Gyula tollából, hiszen nagyra értékelem a jubiláló zenetudós kutatói és zenei ismeretterjesztői munkáját, de szeretnék néhány kiegészítést tenni az ott leírtakhoz.
A cikk vége felé ez olvasható: „féltette (mármint S. B.) az országot a hangzatos, tömegeket mozdító, mintegy új hullámokat indító kezdeményezésektől, mert nem volt, ma pedig éppen hiányzik azoknak a folklórt felelevenítő tanítóknak-tanároknak a serege, akik egészségesen befolyásolhatják a közvéleményt az igazi értékek megismerésében”.
E mondat második része volt, amely legyőzte azt a restséget, amely sajnos sokunkra jellemző, ezért lehetett például lassan minden rendszeresen jelentkező népzenei műsort megszüntetni nemcsak az mtv-n, hanem a Duna Televízióban is – felhívom erre ezúton is az új elnök, Cselényi László figyelmét.
Nos, Magyarországon a népzene tanítása nemcsak a közoktatás keretei között (ahol persze sok a hiányosság, elsősorban szemléleti okok miatt), hanem a zeneiskolákban, művészeti iskolákban is folyik, méghozzá Európában egyedülálló módon. Ez év szeptemberében éppen harminc esztendeje lesz annak, hogy elindult az első népzenei tanszak Óbudán Béres János jóvoltából – ebből jött létre 1991-ben Európa egyetlen önálló állami népzenei iskolája, az Óbudai Népzenei Iskola –, és ma az országban Ágasegyházától Zákányszékig mintegy száz művészeti iskolában van legalább egy népzenetanár.
Hogy ez milyen társadalmi hatással bírhat, megsejthették azok, akik jelen voltak a IV. Országos Zeneiskolai Népzenei Találkozón április 22–24 között Gödöllőn, ahol negyven művészeti iskola 385 tanulója mérte össze a tudását az autentikus magyar énekes és hangszeres népzenében, hihetetlen színvonalon. Sajnos erről az eseményről nem adott tudósítást szinte egyetlen országos médium sem. Öt középfokú intézményben is tanítják már a hangszeres és énekelt magyar népzenét (Székesfehérvárott, Miskolcon, Békéscsabán, Nyíregyházán, Vácott), de a felsőfokú oktatás sajnos súlyos gondokkal küszködik.
Kodály halála után megszüntették az népzenekutató-képzést, vagyis az etnomuzikológia szakot, és máig sincs még szándék sem az újraindításra. Svédországgal, Finnországgal, Norvégiával, Észtországgal, Bulgáriával, Görögországgal, Skóciával, Jugoszláviával, Szlovákiával szemben Magyarországon nincs hangszeres és énekes népzenetanár-képzés.
Az egyetlen vékony szál, amely ezt a területet még tartja, a nyíregyházi főiskola ének-zene-/népzenetanár szakja, ide kell elutazni Zalaegerszegről is a tanulni vágyóknak (el is utaznak). Ki tudja, nem lesz-e ez a szak is áldozata a „bolognaizálódásnak”, mint a néprajz szak, amelynek eltűnését mintha a szakembereken kívül senki nem fájlalná. Ráadásul úgy értesültünk, ügyes vállalkozók diplomát nem adó, álegyetemi népzenei „guruképzőt” indítottak. Ennyit szerettem volna hozzátenni az egyébként értékes és fontos cikkhez, amelyben még van néhány vitára érdemes gondolat.
Kobzos Kiss Tamás
az Óbudai Népzenei Iskola
igazgatója, Budapest


Azért, mert évtizedekig kellően és méltóan nem becsülték meg számos alkotónk munkáját, most sokunkat megörvendeztetett Sárosi Bálint Széchenyi-díja. A megemlékezésben természetesen nem sikerült részletekre kitérni, hiszen ott is kezdhettem volna, hogy már az általános iskolákban mostoha tárgy lett az énekóra, sokszor lecsíptek perceiből, amikor tudjuk, zenei anyanyelv nélkül felnőni a gyerekek megrablása. Az, hogy lelkes emberek igyekeznek tőlük telhetően mindent megtenni, hogy akár iskolán kívül is pótolják a tantervek tévedéseit, ez mindenképpen jó példa. De ebben az esetben nem arról kellett írni, hogy mi minden maradt ki a zenei oktatásból, hanem arról, hogy Sárosi Bálint élete jelentős részét arra áldozta, hogy a népi hangszerek veszendőbe kerülő értékeit megmentse, hogy szinte egy teljes múzeumra való hangszeregyüttest tegyen a nemzet kincsei közé. Köszönettel fogadom Kobzos Kiss Tamás észrevételeit, de célom az volt, hogy Sárosi Bálint életútja, munkássága, törekedésének országos haszna legyen kiemelt, legyen példa, mert értékeket menteni csak áldozatos munkával lehet.
Ő pedig ezt tette, köszönet érte.
Fábián Gyula