Melyik dominó dől el legközelebb? – találgatják a szakértők a posztszovjet térség „színes forradalmai” közepette. Különböző forgatókönyvekről lehet olvasni, a legbiztosabbnak azonban az tűnik, ha George W. Bush minapi beszédére hagyatkozunk. A Nemzetközi Republikánus Intézet washingtoni ünnepségén felszólalva az amerikai elnök hitet tett a demokrácia exportjának folytatása mellett, hangsúlyozva, hogy a szabadság további utat tör magának a Kaukázusban és Közép-Ázsiában. Fokozott figyelemmel igyekeztek kiolvasni a jövőt a Bush által elmondottakból Fehéroroszországban, Üzbegisztánban, Kazahsztánban, Azerbajdzsánban és Örményországban. A Ki lesz a következő? című játékban az eddigi tapasztalatok alapján megbízható fogódzót nyújthat a választási naptár is. A felsorolt országok uralkodó elitjének van a legtöbb félnivalója a változások hullámától. A legközelebb azonban akkor járunk az igazsághoz, ha az elmúlt 18 hónapban történtek közös vonásait figyelembe véve próbáljuk előrevetíteni a jövőt.
A volt Szovjetunió három jól elkülöníthető régiójában (Kaukázus, Európa, Közép-Ázsia) mentek végbe politikai fordulatok, ám ezek sorából egyértelműen kilóg az andizsáni lázadás, amelyet az iszlám radikális faktor miatt igyekszik mindenki gyorsan elfelejteni. Az üzbegisztáni események cáfolják ugyanakkor azt az elsősorban Amerikában sokat hangoztatott érvet, hogy e „forradalmak” fő célja a demokratizálás. Egyáltalán nem biztos ugyanis, hogy az új rezsimek elvetik az elődeiknél tapasztalt autoriter megnyilvánulásokat. A grúziai tapasztalatok például egyértelműen ebbe az irányba mutatnak. Kirgizisztánban még kevésbé lehet demokratikus fordulatról beszélni, Ukrajnában ugyanakkor lehet ilyen értéktartalma a politikai őrségváltásnak.
Mégis a változások fő indoklásai között szerepel, hogy ezek a rezsimek elhasználódtak, elfáradtak. Ahogy az okokat boncolgatva Sztanyiszlav Belkovszkij orosz politológus fogalmaz, hiányzik vagy megroggyant a politikai elit hitele, beleértve sok esetben már az autoriter vezetők karizmáját is. Feszítőerő a belső mobilitás hiánya is: ezek a rendszerek betokozódtak, részlegesen meg is bénultak. Nem szabad elfelejteni, hogy mindegyik érintett országban jelen volt a hatalom körein belüli ellentét is, amely – különösen látszik ez Ukrajna esetében – gyengítette a folytatására kijelölt utódot. Szemmel láthatóan hiányzott a hatalom által megtestesített pozitív jövőkép is. Elengedhetetlen feltétel a világi ellenzék megerősödése és az a tény, hogy az „uralkodó” nem kész vagy nem képes az erő alkalmazására. Szerepet játszik a „forradalmi hangulat” megteremtésében a különböző etnikai konfliktusok és klánellentétek felszínre kerülése, szociális gyúanyagként egyes körzetekben a már-már elviselhetetlen szegénység, az uralkodó osztály és a bürokrácia mind ellenszenvesebb összefonódása, a korrupció elburjánzása, végső soron pedig a már nem tolerált választási csalások.
Szembetűnő az is, hogy a szovjet időszakban szocializálódott vezető réteg egyszerűen lemaradt a hatalmas gazdasági és társadalmi változások mögött, s a régi elit egyre kevésbé képes működtetni azokat az intézményeket, amelyek az elmúlt másfél évtizedben kialakultak. Ezzel szemben a fiatalok már másképp gondolkodnak, így igencsak megérett a helyzet a generációváltásra. E belső okok megléte mellett azonban elengedhetetlen az amerikai szerepvállalásban és támogatásban megtestesülő külső érdek is, amelyet alapvetően Oroszország (Közép-Ázsiában kiegészülve Kínával) és az Egyesült Államok közötti geopolitikai vetélkedés mozgat. E két tényező közül mindegyik jelen van, de egyiket sem érdemes túldimenzionálni.
Mindezek figyelembevételével valószínűsíthető, hogy a legtöbb helyen (Oroszország külön történet) nagyjából öt éven belül a legfelső szinten is lezajlik a nemzedékváltás. Fehéroroszországban és Türkmenisztánban, valamint kisebbrészt Kazahsztánban ezt a folyamatot érzékelhetően lassíthatja a vezetők, Lukasenko, Nijazov és Nazarbajev karizmatikus személyisége, legitimitása és a szociális gyúanyag hiánya, az amerikai geopolitikai érdekek szempontjából viszont a „színes forradalmak” exportjának célpontja mindenekelőtt Közép-Ázsia és a Kaukázus.
A kirgiz fordulat amerikai forgatókönyve
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!