Most megint szidalmazza az Amerikai Egyesült Államok valamelyik közel-keleti országot, hogy annak atomfegyvere van. Lehet, hogy van. Én úgy tudom, az Amerikai Egyesült Államoknak is van atomfegyvere – továbbmegyek, már le is dobtak belőlük kettőt, méghozzá élő célpontokra, Hirosimára és Nagaszakira. Százezrek haltak meg.
Most ő az atomcsendőr. Ő mondja meg, kinek lehet atombombája, kinek nem. Ne legyen senkinek! De ezt ne az atombombázó Egyesült Államok határozza már meg, mert kificamodik ez a világ végképp. Ők csak legutoljára játszhatnak csendőrszerepet. Ehhez képest most mondják, hirdetik az igét. Svájc, Svédország, Írország vagy Dánia szájából hitelesebben hangzana a szó.
Atomfegyverről beszél a kipróbált atombombagyártó. Ki itt a fals, hölgyeim és uraim? Második esztendeje bombáznak egy országot atom-előállítás vádjával, egy másikat most akarnak. Nekik meg ott áll az árú a sufniban dögivel… Ez az érvrendszer már régen elveszítette a hitelét. Lekozmált. Füvet mer nyírni a szomszédom, miközben én most kaszálom a magamét? Ott a tükör, néha bele kellene nézni, és nem csak azért, mert de jó a séróm…
Te nem teheted, amit én megtehetek. Az erősebb én vagyok. Én. Izomból mondom, hogyan lesz tovább. Mi bombázunk, ti pusztultok.
Hogyan van ez? Magyarázat persze van, mint árok mentén a papsajt.
origo.hu
Ilyet még nem láttunk: maguk a Tisza-hívők szedik ízekre Kulja Andrást
