Számunkra is kincs lehet az amaránt

Mindig és minden alkalommal meg kellett találni országon belül azokat az embereket, csoportokat, akik elsősorban a maguk bőrén tapasztalták, hogy a hatalom – legyen bármilyen színű – először is a maga boldogulását keresi. A kollektív felemelkedés csak addig közös, míg a befogottak, a félrevezetettek bírják-emelik erejük megfeszítésével, és akik elérték önmaguk számára a kánaánt, egyszer csak bejelentik: mostantól abbahagyhatjátok az erőfeszítést, mi elértük, amit akartunk. Ezeket a nagyon meggondolandó észrevételeket még a Felvonulási téren jegyeztem föl, a minisztériumi tárgyalások eredményeire várakozó gazdák körében, akik csak úgy elmondogatták az utóbbi évek szomorú tanulságait. „Negyvenöt előtt cseléd voltál, paraszt voltál, döntöttek helyetted az urak.” „A nagy megszabadítás után szocialista cseléd lettél, az állam alkalmazottja, és mindent kijelentett a nevedben a párt.” „A rendszerfelforgatás óta se ez nem vagy, se az, senkihez nem tartozol, és ugyanúgy ülnek a nyakadon a senkik, csak már anynyi lehetőséged sincs, mint volt, mert sorra-rendre saját kiforgatott nyilatkozataidba botlasz, helyetted most az újságok hangoztatják a véleményedet.” Kár volna egyengetni a nyers, őszinte szavakat, mert az élőbeszéd meggyőzőbb a formázgatásoknál. Annyi bizonyos, hogy a nyugtalanság nem oldódott, a falu, benne a gazdálkodó, az ország kenyeréért fáradó ember bizonytalanabb, mint volt.
– Megerősíti az előbbieket? – kérdeztem a Kecskeméten élő Bagi Bélától, a Magyarországi Gazdakörök Országos Szövetségének alelnökétől.
– Az már természetes, hogy a gazdálkodó ember nagyobb aggodalommal lesi az időváltozásokat, de szorongással nézegeti a határt is, és a várható eredményeket becsülgeti. Érzékenyebbek lettünk a jövő kilátásainak mérlegelésében, mert a mezőgazdálkodás bizonytalanságai az uniós belépés után több veszélyt hordoznak, s egyvégtében tart a lemaradásunk. Legfőbb ok, hogy a mezőgazdasági vezetés nem tudott megbirkózni a legalapvetőbb gondokkal sem, így a területalapú támogatások pontos felméréseivel sem. Aki az indulásnál beragad, az nem képes egyből utolérni az őt megelőzőket, így a hátrány csak növekszik.
Bagi Béla véleménye azért nyugtalanítóbb, mert mindenképpen azt vártuk, hogy rend és biztonság köszönt a gazdálkodókra. Ehelyett sokasodnak a mezőgazdálkodást kísérő gondok. Elég egyetlen tételt emlegetnünk: nincs védelem a magyar árukra, miközben szinte szűrés nélkül érkezik a világ minden tájáról a hús, a tej, a liszt és a zöldség, azzal az álságos indokkal, hogy mérséklődnek a piaci árak. Kilátásainkról szeretném hallani véleményét, mert ez ma égetőbb gond, mint valaha volt.
– Ára volt annak, hogy Budapestig kellett vonulniuk a gazdáknak, hogy végre a kormány is észrevegye a bajainkat. Felrázta a vidéket, mert Magyarország mezőgazdasága nélkül nem jut semmire a nemzet. Voltunk egyszer a vas és acél országa, azt is mi éreztük a bőrünkön, hogy mennyibe került. De ennél is lényegesebb, hogy új mezőgazdasági koncepcióra volna szükség, és nem bízom abban, hogy azt az utolsó évben kidolgozza a kormányzat. Vegyünk egyetlen ágazatot, s nézzük meg alaposabban, milyen jövő várható a gabonatermesztés területén! Ha jó lesz az idő, közepesnél gazdagabb termést takarítunk be. De mi lesz a felesleggel, amikor még a múlt évi is raktárban áll? Új tárolókat fogunk építeni? Elsősorban az amerikai tőke célba vette Ukrajna hatalmas kincsét, a csernozjomterületeket, ahol olcsó üzemanyagárakkal akár egy kontinens kenyérgabonáját megtermeltethetik. Mi vár ilyen helyzetben a magyar gabonatermésre?
– Visszaemlékszem a világhírű szovjet búzafajták „diadalútjára”, de a magyar nemesítéseket minőségben nem érték el.
– Most sem tehetünk mást, olyan termékekkel kell jelentkeznünk az uniós piacon, amelyek kiválósága vitathatatlan. Nekünk különlegességekben kell túlszárnyalni a tömegtermékeket.
– Milyen magyar mezőgazdaság vehetné fel a versenyt az uniós országokkal?
– A világ más tájairól hoztak hozzánk új gyümölcsfajtákat. A mi fajtáinkkal nem vehették fel a versenyt, de a csomagolás, a kínálat, a „szöveg”, ami cégérként kísérte, gyengébb minősége ellenére már félig el is adta az árut. Gondot kell fordítani a marketingre. Tessék tudomásul venni, nem elég, hogy mi tudjuk, mi mit ér, a vevővel is észre kell vetetni!
– Hol kezdődhet a kikapaszkodás?
– Egységben kell látnunk, terveznünk a jövendőt. Mit vár, mit kér tőlünk a világ, mivel jelentkezhetünk? Egyetlen példát említek. A világ népegészségügye megköveteli, hogy tegyük változatosabbá mindennapi élelmiszereinket. Az ősi dél-amerikai kultúrákban, amelyeket nagy előszeretettel pusztítottak el a spanyol kultúrfölény jegyében a hódítók, olyan népélelmezési tömegterményt ismertek meg – a bab, a kukorica mellett –, melyet most újra felfedeztek az emberiség számára. Ez az amaránt. Már azt gondolták, kiveszett, de a legeldugottabb településeken megőrizték. Eljutott hozzánk is. Még kis területen foglalkozunk termesztésével, szinte alig ismert idehaza, de alapos felkészülés után jelentkezhetünk akár az uniós piacokon is a termékkel.
– Miben jobb más élelmiszerekkel összehasonlítva?
– Az inka birodalom egyik legősibb tápláléka volt, amelyet a múlt század 70-es éveiben az Egyesült Államokban John Robson újra felfedezett az emberiség számára. A világ gabonaválságai, az aszálykárok mozdították meg a kutatókat, és kiderült, olyan tulajdonságokat hordoz, amelyek a jövő alapellátását segíthetik. Kezdjük a legfontosabb tudnivalókkal: az amarántnak nincs gombabetegsége. Kártevők ellen szükségtelen védekezni, így vegyszeres gyomirtásra nem kell gondolni. Fehérjetartalma lényegesen magasabb, míg szénhidráttartalma 10–15 százalékkal alacsonyabb. A fehérjét tovább vizsgálva kiderül, hogy az izomépítés és regeneráció szempontjából igen fontos aminosav, a lizin lényegesen nagyobb mennyiségben van jelen, mint például a búzában. A kisebb fehérjetartalmú gabonafélékhez amarántot keverve jól kiegészít ki azokat. Előnyösen pótolja ki ebből a szempontból a búzát, a rizst, a cirokot és a kukoricát. Különösen a gyermekek táplálkozásában előnyös. Ma már a hazai kutatások is bizonyítják, hogy nem véletlenül tartották „szent növénynek” az amarántot Amerika őslakói, mert kiváló erőforrás a test és a szellem számára egyaránt. Meg kell tehát ismertetni a termelőkkel. Mostanában többet beszélünk az ország egészségi állapotának lehangoló helyzetéről. A népegészségügy előmozdítása a jó kezdeményezéseken múlik. Feltétlenül szükséges minden előre vivő megállapodás a mezőgazdaság irányítóival, de ne legyek ünneprontó, az elsősorban szó, és nem cselekedet. A mi gazdálkodóink idestova hároméves vita, egyeztetés, végrehajtás ellenőrzés, kifogások és hátrasorolásaink közepette egyvégtében a csalódottak táborát növelték, mert a kormány nem értette meg, hogy közös erőfeszítés nélkül a mezőgazdaság lemarad, és nemcsak szégyen Európa utolsójának lenni, de anyagi katasztrófa is.