Tisztelt Szerkesztőség!

Benedekné K. Ágnes (Budapest): Az Átszabják a családtámogatásokat című cikkhez szeretnék hozzászólni. Véleményem szerint a kormány ezekkel az intézkedésekkel még véletlenül sem a gyermekvállalási kedvet fogja előmozdítani. Kérdem én, ilyen arányú munkanélküliség mellett – nem beszélve az óvodabezárásokról – melyik kisgyermekes anyuka fog elhelyezkedni teljes munkaidőben? Inkább kétszer is meggondolja, hogy vállaljon-e gyermeket. Minden szülőnek meg kellene adni a lehetőséget, hogy maga döntse el, meddig akar a gyermekével otthon maradni. Másrészt – az adókedvezmények megszüntetése előtt – azt is vizsgálni kellene, hogy hányan élnek egy háztartásban, azaz hányfelé oszlik a kedvezmény.

Domonkos István (Budapest): A Magyar Nemzet Vitafórum rovatában Jaszovszky László figyelemre méltó írását (Lakitelek eszméje – 2005. május 19.) közölte, a szerző a cikk alcímében azt állítja, hogy „Antall Józsefnek tisztáznia kellett volna, hogy az általa képviselt konzervativizmus hogyan viszonyul a neoliberális elvekhez.” Őszintén csodálom, hogy több mint egy évtizeddel a miniszterelnök halála után valaki efféle hiányosságot vél felfedezni Antall József elvi állásfoglalásaiban. Csak arra lehet gondolni, hogy a szerző kevéssé ismeri Antall nyilatkozatait, hátrahagyott cikkeit és talán kevés ideje volt annak idején részt venni olyan nyilvános gyűléseken, amelyeken a miniszterelnök igazán és világosan kifejtette politikai elveit. Felejthetetlen számomra az az 1988. szeptember 3-i nap, amelyen Lakiteleken az MDF gyűlést tartott, és ahol közzétették a szervezők a Magyar Demokrata Fórum alapítólevelét. Akkor, ott, a szép zöld környezetben peripatetikus módon beszélgettünk, remélve egy jobb magyar jövendőt. Jaszovszky László igazán sajnálhatja, hogy nem volt ott akkor, amikor többen közrefogtuk Antall Józsefet, akiről sokan tudtuk, hogy családi hagyományainál fogva a politika kiváló ismerője, és már itt alkalma volt kifejteni nézeteit arról, milyen jövőt szeretne Magyarországnak. Talán tragikus említeni, hogy éppúgy, mint halála előtt, „keresztény, nemzeti” Magyarországról beszélt, majd többek között szóba került viszonyulása a szabadelvűséghez. Antall számtalanszor mondta és írta, hogy konzervativizmusa a legtisztább magyar hagyományokon, Széchenyi, Kossuth és Deák elvein nyugszik, míg értéknek tartja azt a nemzeti szabadelvű gondolkodást, amit legjobban Eötvös József képviselt. És a mi szabadelvűségünk távol áll a magyar nemzeti hagyományokat elvető neoliberalizmustól. Tény továbbá, hogy Antall József nem volt hajlandó nagykoalícióra lépni a liberális szabad demokratákkal. Az is tény, hogy kormányát úgy állította öszsze, nyíltan kimondva, hogy abba senki nem kerülhetett be, aki az MSZMP tagja volt.

Ivanics Bertalan (Budapest): A Nagy Könyv mozgalom célja az olvasás megszerettetése, erre a célra több mint ötszázmillió forintot fordítanak. Felmérések szerint az érettségizettek egyharmada nem olvas könyvet. Nőtt azoknak a száma is, akik semmit sem olvasnak, még napilapot sem. Pedig az olvasást gyermekkorban kell megszerettetni. Kérjük meg a szülőket, hogy alsós gyermekük osztálya számára ajánljanak fel egy ifjúsági könyvet. Ezt még kétszer megismételve három év alatt több tucat könyve lesz az osztálynak. Aki gyermekkorában megszokja az olvasást, az felnőttkorában is olvasó ember lesz. Ezt negyvenegy éves tanítói gyakorlatom ragyogóan alátámasztja. Nem tudom, hogy a több mint ötszázmilliós állami kiadás elérte-e a célját? Mert semmi változást nem tapasztalok. Nem lett több olvasó diák.

Dr. Hollós János pápai prelátus (Téglás): A május 17-i számban megjelent, Ellentmondó adatok, vajon hány magyart hurcoltak a Gulágra? című cikkre reagálnék. A cikkben idézett Varga Éva levéltáros nyilvánvalóan nem ismeri a történelmi tényeket. Például, hogy Nyíregyházán, 1944. november 2-án összefogdostak mintegy kétezer férfit, másnap pedig gyalogosan Debrecenbe kísérték őket az oroszok. Köztük volt édesapám, négy gyermek apja. Tavaly Nyíregyháza városa emléket állított az elhurcoltaknak, márványtáblákba vésve az áldozatok neveit. Ez a kétezer ember nem hadifogoly volt, hanem polgári áldozat, akiket málenkij robotra vittek Szibériába. Amikor 1945-ben mint teológus-kispap hazatérhettem Budapest ostroma után, édesanyám sírva mutatta nekem azt a cédulát, amit apám dobott ki bevagonírozásakor, és amit derék vasutasok adták át neki. Édesapám később tífusz áldozata lett, Foksáni után a mai Moldva területére vitték kényszermunkára.