A sokak által csak „ellensziget”-ként emlegetett keresztyén fesztivál első látásra is rászolgál a nevére, bár a rendezvény már a vége felé közeledik, nincs drog, sör, meg cigi, van viszont derűvel és várakozással teli hangulat. A résztvevők életkora vegyes, vannak tizenévesek és „kezdő” harmincasok, ám legtöbben láthatóan a huszonévesek közül kerülnek ki.
Kovács Réka Szerencsről jött, logopédus hallgató. Keresztyén családból származik, kisgyermek kora óta jár református táborokba, találkozókra. – Bodajkon sajnos nem voltam, de most a barátommal úgy döntöttünk, el kell jönnünk – mondja. – Ő ott volt az első rendezvényen is, és csodálatos dolgokat mesélt. Nem bántam meg, hogy hallgattam rá, rengeteg barátot szereztem, és lelkileg feltöltődve megyek haza. Elárulja, nem sikerült időben jelentkezniük, így fejenként kétezer forinttal többe kerül nekik a részvétel, de megérte. Magyari Ágnest szintén barátai kísérték a Vekeri-tóhoz. Ő ott volt Bodajkon a kezdőcsapattal, akkor is, most is óriási élményt nyújtott neki a táborozás. A magyar–spanyol szakos tanárnő szerint a legtöbbet a Csillagpont-találkozók fő előadásai adtak, amelyek egyszerre voltak ötletesek és felkavarók. E központi evangelizációk Bodajkon az „Eljött az óra”, Debrecenben pedig az „Én veled vagyok” bibliai mondatára építették mondandójukat megkapóan és hatásosan – mondja.
Az elsőre talányosnak tűnő tematikák mibenlétére Hajdú Zoltán Levente, a főelőadások munkacsoport vezetője ad magyarázatot. Tőle tudom meg, hogy a találkozó lelkületi központjául szolgáló evangelizációk mindegyike a választott mondat egy-egy szava köré épül. Az első nap az „én” névmásé volt, amelynek alanya az Úr, s amelynek üzenetét Berkesi Gábor budapesti lelkész, a Pozsonyi úti gyülekezet lelkipásztora taglalta. A második nap evangelizációja Hézser Gábor Európa-hírű pasztorálpszichológusé lett, ő a „veled” személyes névmás ürügyen a tegező viszonyról, a családi-baráti kapcsolatok fontosságáról szólt. A harmadik napon pedig Kókai Csaba, a Debreceni Egyetemi Református Gyülekezet lelkipásztora szolgált, és a „vagyok” igén keresztül arról szólt, hogyan élheti meg hitét a keresztyén ember tágabb környezetében, munkahelyén, ismeretségi körében.
– Kezdetektől részt veszek a Csillagpont szervezésében, így bátran állíthatom, hogy a bibliai mondatokra épített evangelizációk, a közös éneklés, a könnyedebb együttlétek együttesen adják azt a közeget, amelyben megtaláljuk az utat a fiatalokhoz – mondja Hajdú Zoltán Levente, aki maga is lelkész, az észak-somogyi Szólád község gyülekezetének lelkipásztora. – Erre pedig nagy szükség van, a mai világ túl zajos, nem könnyű eljuttatni az emberekhez az üzenetet, vagyis azt, hogy Isten velünk van, és nem hagy el soha. Hasonló véleményen van Rajos Krisztina, a Lehetőségek munkacsoport vezetője is. – Úgy látom, hogy azokban a fiatalokban, akik nem tartoznak lelki közösségekhez, olyan űr van, amitől szenvednek, és amit diszkóval, droggal, játékteremmel nem tudnak kitölteni. Édes Árpádnak, a Budapesti Egyetemi Főiskolai Református Gyülekezet lelkipásztorának is az a véleménye, hogy élesen ketté lehet osztani a fiatalokat. Vannak, akik otthonról, iskoláikból hozzák a hitet, mások viszont tanácstalanok, bizonytalanok. Ám közülük is egyre többen csábulnak el barátokon keresztül egy-egy találkozóra, fesztiválra. Elmondja még, hogy nem csak „kifelé”, de „befelé”, az elhivatott fiatal aktivisták számára is volt üzenete a Csillagpontoknak. – Megtapasztaltuk, hogy nem vagyunk belterjesek, nem vagyunk olyan merevek, mint azt magunk is hajlamosak vagyunk hinni magunkról. Felemlegeti, hogy Bodajkon csakúgy, mint Debrecenben, nemegyszer esett az eső, s éppen egy vihar hozta össze a legszebb közös éneklést. Aztán ott volt a skót, itt meg a magyar és a csángó táncház, ami teljesen lázba hozta a résztvevőket. Kováts Abigael, a szervezők egyike Bölcskei Gusztáv református püspök nyitó istentiszteletén elhangzott mondatait emlegeti arról, hogy a református egyház igenis akar és tud a modern kor nyelvén szólni az emberekhez, és Jenei Zoltán debreceni lelkész szavait, amiben a Csillagpont-találkozót a pusztába történt kivonuláshoz hasonlította, ahonnan visszatérve kinek-kinek meg kell találnia feladatát, teljesíteni kell küldetését. Mások az After Crying és a Kálvin TéR együttesek koncertjét említik mint a legnagyobb élményt, azt, mert a rockon, dzsesszen keresztül is van út Istenhez, megint mások pedig a bábeli nyelvversenyt és a fizikai, filozófiai tárgyú témák feldolgozását tartják nagyszerűnek és Berkesi Gáborral együtt vallják, a tudomány ma újra leborul a hit előtt.
A főépületbe lépve különös élmény fogad. Kiss Sándor, az ifjúsági iroda munkatársa – aki ebben a státusban egyedülálló, ugyanis más alkalmazott nincs, a többiek önkéntesek – azt mondja, a „láthatatlan színház” az, amibe hirtelen belecsöppentem. Nem kéretem magam, engedem, hogy bekössék a szemem, és hangokon, zenéken, tapintásokon keresztül mutassák meg a spirituális élményt: az ember útját a születéstől a halálon át a feltámadásig. Alig térek magamhoz, újabb kedves invitálásban van részem: a Deli Géza vezette Nem adom fel együttes próbájára visznek. Az értelmileg gátolt fiatalokból álló művészeti csoport szólistái meglepően szépen énekelnek. Amint a vezetőjük mondja, azért vállalkozott az együttes megszervezésére, mert az előadói tehetséggel megáldott fiatalok másként nem juthatnának fellépési lehetőséghez. Keresztyén rendezvény lévén, arról faggatom, mennyire jut közel ezekhez a fiatalokhoz a vallás, a hit. A válasz nem meglepő, mégis lefegyverző: intellektuálisan nemigen igazodnak el a felekezetek és istenkeresők dzsungelében, ám emberi kapcsolatok, érzelmi mélységek terén valami olyan van a birtokukban, amit a normálisnak mondott átlagemberek közül még a hívők is ritkán tudhatnak magukénak.
origo.hu
Egyértelműen vezet a Fidesz a többi párt előtt
