Csak nem a háborúskodás végének tulajdonítható, hogy ötven méterrel közelebb költözött a fürdőhöz? – szólítom meg Kovács urat, a helyi hírlapárust. – De annak – válaszolja határozottan az éleslátásáról emlegetett csisztai vállalkozó. Majd elmondja, sok minden történt egy év óta.
– A fürdő üzemeltetését átvevő új vállalkozó kézbe vette Csisztát. Nézzen be a fürdőbe, megújult medencéket, korszerű szociális helyiségeket láthat. Ezért is lett több a vendég. Igaz, tavaly sem volt panasz a vendégforgalomra, de az idén – az esős balatoni napok miatt is – a hazai, de főleg a német nyaralók százai látogattak ide. De még mindig nincs egy olyan ember, aki a jegyáruson, a büfésen és a takarítókon kívül állandóan itt tartózkodna. Kincset ér ez a víz, ám hiányzik a propaganda, a marketing. Talán a legfőbb gond, hogy évek óta vágányzár bénítja a Balatonfenyves és Táska közötti kisvasútszakaszt, amelyiken vendégek érkezhetnének ide a tó déli partjáról.
– Az M7-es dél-balatoni szakasza sem fogja növelni a vendégforgalmat?
– Két kilométerre innen fut az autópálya, de leágazása nincs. Készítettek ugyan az építők egy szervizutat, ám azt mondják, az nem kapcsolódik majd a sztrádához.
– Úgy tudjuk, október végén bezár a fürdő.
– Na látja, ez is baj. A németek ugyanis akkor szeretnek itt legjobban fürdeni, amikor vízszintesen esik a hó. Karácsonykor meg szilveszterkor. Van itt fedett medence is. Miért kell október végén zárórát csinálni? Én viszont hazamegyek Kanizsára, mert annyi vendég nincs, hogy ősszel és télen is érdemes lenne újságot árulni. Higgye el, van jövője Csisztának. Az innen négy kilométerre lévő Buzsákon száznegyven németnek van háza. De jönnének még többen is a környékre, ha a szomszédos országokban hírét keltenék a fürdőnek.
– Nincs okom panaszra, jó volt a szezon – mondja a fürdőhely kis ABC-jének tulajdonosa. – A nyári napokon két-háromszáz vásárló tért be a boltba, és különösen jók voltak a hét végi napok – fűzi hozzá Horváth Ferenc. Ám mint megtudom, ő is bezárja az üzletét október első napjaiban. Akárcsak a hódmezővásárhelyi Erdei Sándorné az ajándéktárgyboltját. – Nem vesznek semmit, csak fürdenek meg esznek-isznak – mutat egy, az apró bolt előtt elhaladó idős német házaspárra a hetvenkilenc éves vásárhelyi asszony. – De ha a Jóisten segít, jövőre is eljövök. Megszoktam, hogy májustól októberig Csisztán vagyok – mondja reménykedve.
Odabenn, a fürdőben pedáns rend fogad. A jegyárusító bódé is új, és a tavaly még omló öltözőfalaknak sincs nyomuk. Azt mondják, az új üzemeltető több tíz milliót költött a komfortra. Ez a medencék küllemén is meglátszik, különösen jól mutatnak a hatalmas virágtartóba helyezett zöld növények.
– Hozzávetőlegesen húszmillió forintot költöttünk beruházásokra és a működési feltételek javítására. Persze hogy indokolt lenne egy buzsák–csisztafürdői buszjárat. Vettünk volna egy autóbuszt, ám a Kapos Volán közölte: nem vagyunk jogosultak közcélú autóbusz közlekedtetésére – mondja Kara Lajos, a fürdőt üzemeltető kft. ügyvezetőjének a férje, akitől megtudom: ha január 1-jétől egy másik gazdasági társaság veszi kezébe a fürdőt, akkor amit a kft.-jük ráköltött, azt apportként viszik be az új üzemeltető cégbe.
– Miként reklámozhatnánk a fürdőt, amikor még meg se kaptuk a gyógyvízzé nyilvánítási határozatot? Hónapok óta késnek a papírok, állítólag azért, mert az illetékes ügyintézők közül valaki külföldön üdül – kezdi mondandóját bosszúsan a fürdőtulajdonos buzsáki önkormányzat első embere, Tapolcai József. A polgármestertől megtudjuk: március végén nyolcvan beteggel megtörtént az a kísérleti vizsgálat, amely a gyógyvízzé nyilvánításhoz kellett, és rá egy hónapra már a megismételt vizsgálaton is túljutottak. Csakhogy miután késnek a papírok, nem indulhat a gyógyturisztikai marketing. – Egyébként úgy tudom, kiváló minősítést kapott a vizünk – mondja büszkén a polgármester.
A mostani üzemeltető kétségtelenül sokat tett a fürdőért, ám január 1-jétől egy olyan gazdasági társulás veszi kezébe Csisztát, amelyben várhatóan az önkormányzat is szerepet kap – sorolja a terveket a polgármester. Majd határozottan közli: bárki fogja is üzemeltetni a fürdőt, Buzsák nem adja ki a kezéből a gyógyvizes kutakat.
– Tudom, szükség lenne ott egy hideg vizes úszómedencére is, és hogy télen is nyitva tartsunk, egy nagyobb belső medence is kellene. Ami pedig a fürdő környékének rendbetételét illeti, talán nem kell bizonygatnom: a 40-50 négyzetméteres telken épült apró kalyibák az ötvenes évek szegényes, igénytelen fürdővendéglátását tükrözik. Át kell rendezni a szűk utcákat, rá kell bírni a tulajdonosokat az apró telkek összenyitására, és a fürdő melletti köztérre is ráfér a korszerűsítés. Fel kell szabadítani a vágányzár alól a balatonfenyves–táskai kisvasútszakaszt. Mert hiszen a fürdővendégek jó része a csodálatos látványt nyújtó, nagybereki fehér láp világán átdöcögő kisvonaton jönne Csisztára. Kezdetben ötmillió forinttal is beérnénk, ha azt évente a fürdőre költhetnénk. Ha pedig egy gazdag befektetőre akadnánk, Csiszta néhány év múlva akár vetélytársa lehetne a „nyugat-balatoni termálháromszög”, Hévíz, Zalakaros, Kehidakustány gyógyfürdőinek. Merthogy alig egyórányi autóútra vagyunk a lendületesen fejlődő sármelléki repülőtértől, és tőlünk két kilométerre fut az M7-es új, dél-balatoni szakasza.
Kiváló víz, szerény környezet. Olajkútfúrók bukkantak 1952-ben a 42 Celsius-fokos termálvízre Csisztapuszta határában, majd miután híre kelt a jó gyógyhatású, alkáli-hidrogén-karbonátos és kloridos víznek, a mozgásszervi panaszokkal bajlódók kezdetben egy árokban ülve gyógyítgatták magukat. Aztán jóval később megépült egy-két kisebb medence, és egyre több reumatikus panaszokkal bajlódó hazai és külföldi kereste föl a fürdőt. Jó részük az idősebb korosztályhoz tartozó, alsó középosztálybeli német és osztrák állampolgár. Ők azok, akik az előző évtizedben a Balaton somogyi partja közelében lévő falvakban vásároltak ingatlant, és az esztendő felét hazánkban töltik. Ám azok a hazaiak is visszatérő vendégek Csisztán, akiknek nem futja a luxuskörülményeket nyújtó és igen drága hévízi vagy zalakarosi fürdőzésre.
