Ezeket az embereket örökre be kell zárni, és a kulcsot eldobni – fakadt ki Gerhard Schröder még kancellárként, amikor hírét vette, hogy egy szabadlábra kerülő visszaeső bűnöző brutálisan meggyilkolt egy fiatal fiút. Ez az eset, majd a szaporodó erőszakos bűncselekményekről közölt részletes médiabeszámolók megdöbbentették a német közvéleményt. Ma már egyre többen követelik a büntetőpolitika szigorítását. Az 1976-ban hatályba lépő, liberális alapelveken nyugvó, a börtön elviselhetőségét megkönnyítő, a szabadságvesztést csak a végső esetben alkalmazó büntetés-végrehajtási törvény megbukott, illetve egyes rendelkezéseit a korábbinál jóval korlátozóbb jellegű paragrafusok váltják föl. Mindezt a német Friedrich Schwenger, a börtönlelkészek nemzetközi egyesületének elnöke mondta a Bűnelkövetés és büntetés a mai társadalomban című konferencia második napján, szombaton megtartott előadásában. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Justitia et Pax Bizottsága és más szervezetek által megrendezett fővárosi tanácskozás első napjáról lapunk szombati számában olvasható tudósítás.
A gazdasági fejlődés megtorpanása és a bűncselekmények számának drasztikus növekedése átformálta a jóléthez és biztonsághoz szokott német polgárok véleményét a bűnözőkkel szembeni állami fellépés mikéntjéről. A bírósági ítélkezési gyakorlat is megváltozott. Egyre több a bűnöző, hosszabb a kiszabott szabadságvesztések ideje, s mind kevesebb a kedvezmény. A börtönvilág „aranykorának” is vége. Egy németországi rabnak joga volt a cellájában rádiót és televíziót tartani, családtagjaival sűrűn beszélhetett, egyházi és civil szervezetek sokasága gondoskodott lelki és fizikai épüléséről. Egy ottani büntetőjogász szerint úgy éltek, mintha szállodában lennének. A munkanélküliség, a bevándorlás és a drog elterjedése, a sok visszaeső, a temérdek bűncselekmény azonban keresztülhúzta a jóléti korszak reformjogászainak számítását: nem lett kevesebb a bűn, sőt. Napjainkban a börtönök túlzsúfolttá váltak, a segítőkre és a szakszolgálatokra sem jut elég pénz. Anyagi megfontolásból csökkentik az őrszemélyzet létszámát is, a kevesebb foglárnak viszont több munkát kell elvégeznie, ezért türelmetlenné és idegessé váltak – osztotta meg tapasztalatait a konferencia résztvevőivel az evangélikus börtönlelkész. Mindez oda vezetett, hogy a német állam privatizálni fogja a fegyintézetek egy részét, mert költségvetési forrásból nem tud elegendő mennyiségű újat építeni és fenntartani.
A bűnelkövetőnek és a társadalomnak egyaránt az az érdeke, hogy a normaszegő egyén visszataláljon a szabálytisztelő közösséghez. A büntetés-végrehajtás és a megelőzés, a prevenció területén dolgozó szakemberek, egyháziak, állami tisztségviselők ezt a folyamatot reintegrációnak nevezik, és szükségességét nem vitatják, ám hogy miként valósuljon meg Magyarországon, arról már nincs egyetértés közöttük. Az utóbbi évek jogalkotása a szabadságvesztéssel járó büntetés háttérbe szorítására, illetve felváltására irányuló törekvéseket tükrözi. Az alternatív szankciók, a bűn útjáról elterelő ideiglenes joghátrányok bevezetéséhez nélkülözhetetlen volt a pártfogó felügyeleti szolgálat megújítása 2003-ban. Hatvani Erzsébet, az Igazságügyi Minisztérium szakhivatalának főigazgatója a pártfogói rendszer lényegét a kontroll és a támogatás együttes hatásában látja. Az elkövető nem szakad ki környezetéből, ha cselekménye miatt – például – közérdekű munkára ítélik, vagy elhalasztják vele szemben a vádemelést, netán egészségügyi kezelésre, önképzésre kötelezik. Ezeknek a szabályoknak a betartását a felügyelők ellenőrzik, hogy megakadályozzák a bűnismétlést.
A közösségben végrehajtott alternatív szankciók szabadságkorlátozással járnak, az elkövetőnek el kell viselnie a tiltásokat, és be kell tartania az előírásokat. Ugyanakkor az imént említett kör, valamint a börtönviseltek számára a pártfogó segítséget nyújthat a közösséghez való visszataláláshoz. A felügyelő szerepet kaphat már a büntetőeljárás bírósági szakaszában: véleményét meghallgatják, környezettanulmányt készíthet. Közreműködhet az elítéltek szabadulás előtti felkészítésében, valamint utógondozásukban. A civil szervezetek munkatársai és az egyházak lelkészei ebben a stádiumban kapcsolódhatnak be a leghatékonyabban a reintegráció folyamatába. Kérdéses viszont, hogy milyen eredménnyel alkalmazható az alternatív szankció azoknál a bűnelkövetőknél, akiknek nincs hová visszatalálniuk.
Börtönélet. Hazánkban egy szabadságvesztéssel sújtott elítélt átlagosan négy év és négy hónapot tölt el a büntetés-végrehajtási intézet valamely fokozatában. Az összes rab tíz százaléka nő. A fogvatartottak döntő többsége alacsony iskolai végzettségű, nem ritka közöttük az analfabéta. Rendszerint rossz fizikai és egészségi állapotban kerülnek be a fegyintézetbe, ahol az ingerszegény környezet és a bezártság miatt depresszióba esnek. A börtönlelkészek pasztorációs tevékenységét semmi nem pótolhatja körükben – mondta zárszóként Mayer Mihály pécsi megyés püspök, a Justitia et Pax Bizottság elnöke.
