Egy vízi rendőr a kenesei úszóházból

Teraszát is számítva egy alig több mint hatvan négyzetméteres, időnként igencsak imbolygó kikötői úszóházból indul kelet-balatoni bevetésre, a vízi közlekedés biztonságának, a horgászattal, a halászattal, a víz- és környezetvédelemmel kapcsolatos előírások betartásának ellenőrzésére, élet- és vagyonmentésre Rest Bulcsú őrnagy, a Balatoni Vízi Rendészeti Rendőrkapitányság kenesei őrsének parancsnoka. A kemény kötésű, de barátságos tekintetű rendőr a napokban a három tó környéki megye, Somogy, Veszprém és Zala köztestületei által alapított, a Balatoni Régió Közbiztonságáért elnevezésű díjat vehette át.

Nem szokványos pályakezdet a testnevelő tanári diplomás Rest Bulcsú őrnagyé. – Főiskolásként minden nyaramat a Mahartnál töltöttem afféle szezonmunkás matrózként – mondja. – Ott figyeltem fel a vízi rendőrök különlegesen veszélyes munkájára. Izgalmasnak tűnt, hogy amikor a vihar közeledtével vagy már a viharban minden fürdőző, kishajó, csónak, vitorlás a part felé igyekszik, a rendőrhajók befelé húznak. Ez egy vagány dolog, gondoltam magamban, tetszett az egyenruhájuk, a viselkedésük, és kívülről nézve gyanítható volt, hogy a vízi rendőröknél még a légkör is más, mint a szárazföldieknél. Úgy véltem, nagyon erős kötelék tarthat össze egy-egy csapatot. Tapasztalatlan álláskeresőként egy fehér klumpában és rózsaszínű izomtrikóban bekopogtam hát a kapitányságvezetőhöz, Madarász Zoltán alezredeshez, és közöltem vele: vízi rendőr szeretnék lenni. – Nem így szoktak munkahelyet keresni, fiatal barátom – mondta mosolyogva a kapitányságvezető, majd komolyra fordítva a szót, azt ajánlotta, menjek el először katonának. Azt remélte, elfelejtem az egészet. Egy év múlva, eltérően társaimtól, én nem reggel nyolc, hanem már hajnali négy órakor leszerelhettem a mosonmagyaróvári határőrlaktanyából. Kocsiba ültem és nyolc órakor Siófokon voltam. Más öltözékben újfent bekopogtam a kapitány úrhoz, és munkára jelentkeztem. Madarász alezredes nem hitt a szemének, ám úgy látta: megmásíthatatlan az elhatározásom. Fölszerelkeztem, és törzszászlósi rendfokozattal átvettem a megelőzési főelőadói kinevezési okmányaimat.
Rest Bulcsú számára 1995-ben kezdődött a vízi rendészeti karrier. Jóllehet, a karrier szót nem szereti a kenesei őrsparancsnok, ám végül is elismerte: nem minden egyenruhásnak megy olyan simán a ranglétrán való feljebb jutás, mint neki. A levelező tagozaton szerzett rendőrtiszti főiskolai végzettség után előléptették hadnaggyá, volt műszaki tiszt, két évig ügyeletes tiszt Kenesén, három éven át afféle „rendcsináló parancsnok” a keszthelyi őrsnél, majd miután ott „rend közeli állapot” lett, visszahelyezték Kenesére.
– Kezdetben egyetlen tiszti járőrként egy öreg Lada motorossal szeltem a vizet Aligától Almádiig. Állítólag többet intézkedtem, mint az akkor 4-5 főből álló őrsök. Aztán 2000-ben azt mondta a kapitányságvezető: szervezzek őrsöt Kenesén. Megtettem, bár az állománytábla szerint heten kellene lennünk, csak öten vagyunk. Járműparkunk mindössze két hajóból áll. Az egyik a 100 lóerős, külmotoros, merev aljú Capelli, a másik – amire kiváltképp büszke vagyok – a tó leggyorsabb vízi járműve, a Chranci nevű egykori kapitányhajó.
A kenesei őrsparancsnok hallani sem akar arról, hogy elhagyja a Balatont. Felesége és a hétéves fia is „vízpárti”. Mint megjegyezte, igazolásául annak, hogy a tónál képzelik el a jövőjüket, Aligán építkeznek.
Rest őrnagy a vízi rendészeti kapitányság csapatszolgálati szakaszának parancsnoka is, szabadidejében pedig egy Fecske típusú orosz tengeri naszád felújításával foglalatoskodik. Ez utóbbira különösen büszke, noha az öreg bárka igencsak őrzi a több évtizedes vízi közlekedés nyomait.
– Bűnözőszökés, nagyobb tömegeket megmozgató balatoni, jelesül vízi rendezvények, például a nagy vitorlásversenyek vagy a Balaton-átúszás biztosítását nem őrsönként végezzük, hanem ilyen esetekben úgynevezett csapaterőt alkalmazunk. Ennek összefogásával bízott meg a kapitányságvezető – adja magyarázatát a csapatszolgálati parancsnokságnak. – Ami pedig a hobbimat illeti, a szűkre szabott szabadidőmben is hajózok. Hamarosan a sajátommal. A tavasszal vásárolt, ki tudja, hány éves orosz tengeri naszáddal vízre szállunk a fiammal. Idén 28 sikeres élet- és vagyonmentésben vettem részt. Mivel kevesebb volt a balatoni vendég, és a vízen tartózkodók száma sem érte el a korábbi évekét, fele annyi dolgunk volt, mint tavaly vagy tavalyelőtt. Hőstettet nem hajtottam végre, tettem a dolgomat a tó keleti medencéjében, Aligától Almádiig. Amióta vízi rendőr vagyok, egy különösen nehéz éjszakám volt, ha nem tévedek, 1999-ben, a Fehér szalag vitorlásversenyen. Keszthelynél, a 125 kilométeres szélben és a jégesőben egy éjszaka három vízbe dőlt árbocos mentése adott ember- feletti munkát az őrsömnek. Mit tartanak rólam a civilek? Azt hiszem, szigorú rendőrnek ismernek, és időnként szidnak, mint a bokrot. De előfordult, hogy akikkel szemben el kellett járnom, később megkerestek, mert belátták: nem ellenük, a biztonságukért intézkedtem.

Kitüntetettek. Rest Bulcsú mellett november végén Kiss Katalin siófoki rendőr alezredes, Scher József alezredes, a tapolcai rendőrkapitányság vezetője és Szedlák Péter, a Vízi Mentők Balatoni Szakszolgálata diszpécserközpontjának vezetője vette át a tó közbiztonságáért odaítélhető díjat.