Ha rátekintünk a Magyarországon tevékenykedő áramszolgáltatók jövedelmezőségére, felemás képet látunk. Vannak kiemelkedően nyereséges társaságok – az Elmű például tavaly háromszázmillió forintot volt kénytelen visszajuttatni a fogyasztóknak, mert ennyivel lépte túl a hatóságilag meghatározott nyolcszázalékos nyereségkorlátot –, mások viszont milliárdokkal maradnak el az elérhető eszközarányos nyereségtől. Mivel minden társaság ugyanazzal a kisfogyasztói tarifával dolgozik, az eltérő jövedelemtermelő képességnek regionális okai vannak: minél sűrűbben lakott az adott szolgáltatási terület, annál olcsóbban lehet ellátni árammal.
A regionális különbségek felfedezése nem új keletű jelenség. A rendszerváltozás előtt a szolgáltatás eltérő költségeit eltérő kisfogyasztói tarifákkal egyenlítették ki, így Budapesten volt legolcsóbb, a kistelepüléseken a legdrágább az áram. Ez a gyakorlat olyan társadalmi feszültségekhez vezetett, hogy a nyolcvanas évek közepén megszüntették, és helyette a járadékrendszernek emlegetett megoldást vezették be: a nagy nyereséget termelő cégek eredményének egy részét elvonták, hogy ezzel támogassák a forráshiányos szolgáltatókat. Mivel ez idő tájt még az összes szolgáltató állami tulajdonban volt, nem történt egyéb, mint hogy a tulajdonos az egyik zsebéből a másikba rakta át a pénzt. A szektor 1995-ös privatizációja után azonban ezt a gyakorlatot megszüntették. A feszültség így most nem a különböző méretű településen lakó fogyasztók, hanem az eltérő településszerkezettel jellemezhető szolgáltatási körzetek között jelentkezik. A különbségek felszámolásáért legerősebben az E.ON állt ki, érvelése szerint azért, mert a forráshiány végső soron az ellátásbiztonsághoz szükséges hálózati fejlesztések elmaradásához vezethet.
Úgy tudjuk, a Magyar Energia Hivatal most olyan mechanizmus kialakításán dolgozik, ami leginkább a tizenegy éve megszűnt járadékrendszerre emlékeztet. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint a forrásmegosztást úgy oldják majd meg, hogy ugyanolyan hosszúságú vezeték használatáért alacsonyabb díjat kell majd fizetnie annak a cégnek, amelyik a vezetékről kevesebb fogyasztót lát el.
Ez elviekben gördülékenyen működhet, de a gyakorlatban még okozhat meglepetéseket. Magyarországon jelen pillanatban két német és egy francia hátterű cég tevékenykedik a szektorban. Ha mindegyiküknek lenne egy nyereséges és egy veszteséges társasága, ezek között egyszerűen lehetne megoldani a forrásmegosztást, de mivel ez nem így van, valamelyik cég jövedelmezősége a másik kárára csökkenni fog. Meglehetősen abszurd elképzelés, hogy egy francia cég bevétele egy részét átadja egy németnek vagy fordítva, gyakorlatban mégis erről van szó. A szabályozás előkészítését jól ismerő forrásaink szerint ebből valóban születhetnek konfliktusok. Egyelőre nem tudni, milyen megoldást talál az előre látható csapdák kikerülésére az energiahivatal. A kisfogyasztói tarifa újbóli változtatására azonban valószínűleg nem kell számítanunk.
Elégedetlen fogyasztók. A számlázás pontosságával, illetve a számlázási panaszok kezelésével a legkevésbé elégedettek az áramfogyasztók. Az energiahivatal tavalyi felmérése szerint az érintettek a folyamatos ellátást és az üzemzavarok gyors elhárítását tekintik alapigénynek. A fogyasztók leginkább a Dél-magyarországi Áramszolgáltató Rt., legkevésbé az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. munkájával elégedettek – áll a felmérésben.
origo.hu
Ezt a kvízt csak kevesen töltik ki hibátlanul – Ön felismeri, mi magyar találmány?
