Az egykori kaposvári tejüzem átalakításával tízezer négyzetméteres létesítményhez jutott a volt tolnai cég, amely évenként 20-23 millió liter tehéntej feldolgozását tervezi. Ám, mint az üzem minapi bejárásán elhangzott, az év közepén már – a hagyományos tevékenység mellett – a kecsketej feldolgozását is megkezdik. A jórészt Somogy megyei kistermelőkkel beszállítói szerződésben álló cég naponta 15 ezer iskolatejet szállít Kaposvár oktatási intézményeibe.
A másfél milliárd forintos beruházás csaknem száz munkahelyet teremtett Kaposváron. Mint megtudtuk, a tejüzem újraindulásának hírére hatezer kaposvári és környékbeli állástalan jelentkezett munkára, ám közülük csak ötvenet tudtak felvenni. Az üzem dolgozóinak kilencven százaléka azok közül került ki, akiket 1995-ben a megszüntetett kaposvári tejfeldolgozóból az utcára tettek. A kaposvári húsüzem egyik kiváló termékére utalva Szita Károly, Kaposvár polgármestere a minap úgy fogalmazott: reméli, a város hamarosan nemcsak a somogyi megyeszékhelyen gyártott finom sonkájáról, hanem az új üzemből kikerülő tejről és tejtermékekről is híres lesz.
Elkelt a konzervcég. A szigetvári Schenk és Társa Kft. tulajdonába került a Nagyatádi Konzervgyár. A német és magyar tulajdonú gazdasági társaság, amely az elmúlt fél év során bérüzemeltetőként „tartotta életben” a felszámolás alatt álló üzemet, egyetlen ajánlattevőként írta alá az adásvételi szerződést az üzem felszámolását végző Apor Kft.-vel. A vételárról az üzletfelek nem nyilatkoztak, de lapunk úgy tudja, hogy a felszámoló korábban 900 millió forintra tartotta a somogyi konzervgyárat.
Kaposváron a magyar tejüzem
Tízesztendős kényszerű szünet után újra lesz hazai tulajdonú tejfeldolgozó üzem a somogyi megyeszékhelyen, tavaly ugyanis Tamásiból áttelepült Kaposvárra a Dám-tej Kft., amely új helyén a hét végén Fino-Food Kft. néven kezdte meg működését.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!