Húsz ország jövő szezonra szánt cipő- és ruhatermékeit mutatják be mától a harminckettedik nemzetközi bőr- és cipőhét rendezvényein. Az előzetes várakozások szerint a hét végén 20-22 milliárd forint értékben kötnek üzleteket a nagykereskedők.
Az eseményt izgalmassá teszi, hogy az Európai Unió büntetővámot vezet be április 7-től a kínai és vietnami lábbelikre. Peter Mandelson brüsszeli kereskedelmi biztos javaslata szerint a következő öt hónapban fokozatosan emelik a vámot, 4 százalékról 19,4 százalékra a kínai, és 16,8 százalékra a vietnami cipők esetében. A fokozatosságot az indokolja, hogy a kiskereskedők is fel tudjanak készülni az árak változására. Mennyiségi korlátozást nem alkalmaznak. Az öt hónap alatt az EU szakértői folyamatosan figyelik majd a cipőimport alakulását, majd fél év elteltével eldöntik, hogy még tovább, akár öt évig is érvényben maradjanak-e a vámok.
Az EU-t vezető bizottság döntését kisebb meglepetésként értékelte Várszegi Árpád, a magyar Bőr- és Cipőipari Egyesülés igazgatója. A szakember szerint a büntetővámot azok a dél-európai országok szorgalmazták, amelyek jelentős bőrcipő-előállító kapacitással rendelkeznek. Az északi uniós tagországok, valamint a kereskedelmi lobbi ellenezte az intézkedés bevezetését. Fontos részlet, hogy a döntés nem vonatkozik a gyermekcipőkre és a sportcipőkre. A büntetővám következtében az egész kontinensen, így hazánkban is mintegy tíz százalékkal drágul a legolcsóbb kategóriájú bőrcipők ára. Ez nem jelentős áremelés, a jellemzően háromezer forint körüli értékben kapható lábbelik esetében mintegy háromszáz forint. Mivel az EU-ból érkező bőrcipők ára 7-8 ezer forintról indul, a legolcsóbb kategória drágulása nem rendezi át a hazai cipőpiacot.
A tavalyi textilháború óta az Európai Bizottság nagyobb figyelemmel kísérte a Kínából és Vietnamból érkező cipők mennyiségének és árának alakulását. A bizottság vizsgálata szerint az EU-ban tavaly eladott 2,5 milliárd pár cipő fele Kínából érkezett: a bőrcipők behozatala 450 százalékkal, 1,25 milliárd párral emelkedett 2004–2005 között, és megtízszereződött 2001 óta. A vietnami export tavaly 265 millió pár volt, ami 2004-hez képest egyszázalékos csökkenést jelent. Ugyanakkor ez a mennyiség – elsősorban a Kínával folytatott verseny miatt – 2001–2005 között 95 százalékkal emelkedett. A vietnami cipők ára átlagosan 28 százalékkal csökkent az elmúlt négy évben.

Orbán Viktor: Gazdasági öngyilkosság Ukrajna uniós csatlakozása