Húsvét előtt történt néhány éve, hogy előbb a feleségem, majd a tanítványaim, a Pázmány Péter Egyetem Jogi Kara hallgatóinak egy kisebb csoportja arra kért: beszéljek nekik Jézus peréről és keresztre feszítéséről. Szégyenszemre nem tudtam nekik többet mondani, mint amit a Szentírásból tudtam, jelesül, hogy a perben ott és akkor két, a legfejlettebb római és a fejletlen, elsősorban vallási alapra épült zsidó jogrendszer találkozott. Jézus perében mindkettő jelen volt. Miután szembesültem azzal az igénnyel, hogy a tanítványaim többet akarnak tudni a világtörténelem kétségtelenül legnagyobb koncepciós peréről, elhatároztam, utánajárok a döntően idegen nyelvű szakirodalomban a kétezer éve történteknek – kezdte mondandóját Lábady Tamás, aki már a beszélgetésünk elején leszögezte: nem kétséges, Jézus történelmi személyiség volt. – Más kérdés – fűzte hozzá –, hogy isteni természetében csak a keresztények hisznek. Ettől független tény, hogy Jézus létező, valóságos személy volt, és vele szemben két eljárásban is ítéletet hoztak. Mint tudjuk, megvesszőzték, megostorozták, ami a római jog szerint mellékbüntetés volt – mint ma a szabadságvesztés fő büntetés mellett például a vagyonelkobzás –, és kereszthalálra ítélték.
Kérdésünkre, hogy a végítéletet kimondó Pilátus rendelkezett-e jogi felkészültséggel, a táblabírósági elnök emlékeztetett: nem volt jogász, de mint helytartónak, Tiberius császár teljes jogú képviselőjének jogi ismeretekkel is kellett rendelkeznie. – Mielőtt a per részleteibe bocsátkoznék, ez utóbbival kapcsolatban fontos utalnom arra is, hogy Pilátus ugyan kísérletet tett a Jézussal szembeni kegyelemre, a szabadon bocsátására, ám – mint ismert – a per során a főtanács által manipulált és „áthangolt” nép mégis a gyilkosságért fogva tartott Barabást választotta. Jóllehet, mindez a zsidók legnagyobb ünnepe, húsvét előtt történt, Jézus nem kapott amnesztiát.
– De mivel is magyarázható, hogy a harminchárom éves Jézust – aki életében csak jót cselekszik, és akire a bűn árnyéka sem vetül – perbe fogják. Azt az embert, aki – mint mondja – nem azért jött, hogy eltörölje, hanem hogy belejesítse a törvényeket. Aki meggyógyítja a tíz leprást, a templomtetőből leeresztett bénát, a jerikói vakot, feltámasztja a barátját, Lázárt. Aki a szeretet parancsát hozza közénk, és arra int: az ellenségünket is szeretni kell. Ki ítéli halálra? Ítélkezhetett-e, s ha igen, miért nem hajtotta végre az ítéletet az egyébként teljes polgári és büntető ítélkezési jogot is gyakorló zsidó főtanács? Mégsem hagyták meg a megszálló rómaiak a főtanácsnak a pallosjogot? – sorolja a megválaszolandó kérdéseket a jogtanár.
– Aki kicsit is ismeri a szenvedéstörténetet, kapásból válaszol: a per során Poncius Pilátus, Júdea prokurátora ült a bírói székben, és végezetül ő mondta ki a kereszthalálról szóló ítéletet. De mi történt ez előtt? János evangéliuma félreérthetetlenül írja le, hogy a Getsemáne-kertben a főpapok saját katonáiból – tehát nem római katonákból – álló csapat fogja el Jézust. Először Annáshoz, Kajafás főpap apósához viszik, aki – megalapozandó a főtanács előtti vádakat – Jézust tanításairól és tanítványiról faggatja, majd a huszonhárom tagú főtanács elé kerül Jézus. Ott hangzik el a vád: merényletet akart elkövetni a templom ellen. „Lerombolom a templomot, és három nap alatt újraépítem azt” – idézik mondását bírái. Ám az evangéliumból tudjuk: Jézus a saját testének templomára gondolt. Mindazonáltal a templomrombolás az a vád, amire két tanút keresnek, de nem találnak. Ekkor kérdezi meg Istenre utalva a zsidó főpap, Kajafás, a főtanács elnöke: – Te vagy az áldott fia? – Te mondtad – válaszol Jézus. Szent Márk szerint viszont a válasz így hangzik: – Én vagyok. – Akkor mi szükségünk van még tanúkra? – zárja a dialógust Kajafás.
Jézus tehát a főtanács előtt vállalja az istennel való egylényegűségét, s ezzel a mózesi törvényekre hivatkozó bírái szerint istenkáromlást, istengyalázást követ el. Márpedig a törvény szerint aki az Istent káromolja, gyalázza, annak meg kell halnia. Lábady Tamás szerint itt vesz óriási fordulatot a per, mert Jézus nem beismeri a bűnét, hanem akkor és ott Kajafás és a főtanács, tehát a bíróság előtt követi el azt.
– De hozott-e ítéletet a főtanács? – tette föl a kérdést a jogászprofesszor. Vitatott, hogy igen vagy nem. Márk evangéliuma szerint „valamennyien méltónak ítélték a halálra”, Máté evangéliuma pedig csak utal az ítélethozatalra. Mindmáig kérdés, hogy elfogatása után miért nem a kompetenciával rendelkező Poncius Pilátushoz vitték Jézust. Ennek legnyomósabbnak tűnő magyarázata, hogy a zsidó főpapok alkotta főtanácsnak „át kellett hangolnia” a csodatevő Jézusért rajongó népet. – Ha a népszerű Jézust rögvest a helytartóhoz viszik, hogy ő ítélkezzék, az népfelkeléshez, lázadáshoz vezethetett volna – vélekedik a táblabírósági elnök.
– Ha a főpapok azt mondják, bűnös, akkor a nép hozsannázó hangulatát sikerül megváltoztatniuk, és a nép azt kiáltja majd: – „Keresztre vele!” S ez sikerült is. Mint azt napjaink politikája is igazolja, a mai embert is könnyen „át lehet hangolni”. Kétezer év alatt e tekintetben keveset változott az emberben az emberi.
A pertörlés, a kegyelem, az amnesztia már a római jogban is ismert volt. – Itt az ünnep, a húsvét, és Pilátus kegyelmet akar gyakorolni. De ekkorra már az áthangolódott nép azt skandálja: – Ne őt, Barabást engedd el! Pilátus egyébként a besúgókkal körülvett és a beteg Tiberius császár miatt sem tehette volna meg, hogy kegyelmet ad a magát királynak mondó, tehát a „császár hatalmára törő” Jézusnak.
Így változik át a vallási bűn politikai bűnné. Jézust ugyanis – mondván, megtiltotta, hogy adót fizessenek a császárnak – lázítással is vádolják. Ami pedig ezután történik, már nem képezi sem jogi, sem vallástörténeti vita tárgyát. Jézust mellékbüntetésként megvesszőzik. Vérbe fagyva fekszik, miközben a nép azt harsogja: – Ez a zsidók királyának mondja magát.
A Pécsi Ítélőtábla elnöke úgy látja, kutatásai során nem sikerült feleletet kapnia arra: mi a magyarázata annak, hogy két, egymástól teljesen különálló jogrendszer bírái előtt ugyanazt az embert kétszer is halálra ítélik. – A történtekre csak keresztényi válasz adható: Jézus a választott nép fiaként született, s őt a választott nép bírósága ítélte el. Halála azonban magába foglalja a kereszténység nagy misztériumát, a megváltást. Ha Jézus csak a választott nép ítélete alapján hal meg, könnyen állítható, hogy a megváltás csak a választott népre vonatkozik. Azért kellett neki az akkori egész világot jelképező, hatalmas római birodalomban is elítéltetnie, majd meghalnia, hogy az egész emberiség számára világos legyen: a megváltás nem csak a választott népet érinti. Jézus így tudatta az egész emberiséggel, hogy a megváltás mindnyájunkért: a pogányokért, a hitetlenekért, az istentelenekért, a hívőkért, a keresztényekért egyaránt történik.
origo.hu
Orbán Viktor bejelentést tett a kereskedelmi kamarával való együttműködésről
