Haja bánta a csúcsbeállítást

Az athéni olimpia arany- és ezüstérmese, vagyis a bahamai Williams-Darling és a mexikói Guevara mögött lett harmadik női 400 méteren a minap Petráhn Barbara a mexikói Xalapában rendezett atlétikai versenyen. A „nagy szám” azonban az időeredménye, hiszen az 51,50 másodperccel Pál Ilona még 1980-ban elért országos csúcsát állította be.

Mi volt az első gondolata, amikor megpillantotta az eredményjelzőt? Az, hogy hurrá, vagy inkább bosszankodott, mert egyetlen század még kellett volna az igazi boldogsághoz? – kérdeztük az egyesült államokbeli Phoenixben készülő Petráhn Barbarát.
– Az első pillanatban is örültem, meg a másodikban is. Azután belegondoltam, hogy az 51,49 még jobban hangzana, ám megbékültem az 51,50 másodperccel. Mert itt egyáltalán nem akarok megállni, így most elég ennyi is.
– Volt valamiféle előjele annak, hogy beállíthatja a huszonhat éve fennálló magyar csúcsot?
– Azért volt számomra is váratlan, mert egy hónappal ezelőtt az edzéseken jobb időket futottam, mint mostanában. Ugyanakkor áprilisban mentálisan még egyáltalán nem voltam a topon. A fejemben igazából csak a verseny előtti napokban állt össze a táv, de ez volt a döntő. Azt is elbírtam, hogy a külső, hetes pályára osztottak be, a nyolcason ráadásul nem volt senki, aki, úgymond, húzzon, és ez azért nagy hátrány.
– Mekkora előny volt ellenben az, hogy jócskán a tengerszint felett futottak?
– Nehéz megmondani. Xalapa 1400-1500 méteren fekszik, ám a magaslat igazából a sprintereknek kedvez, nálunk már nagyobb a savasodás. És adódnak egyéb nehézségek. Két éve Mexikóvárosban is versenyeztem, ami még magasabban fekszik, és ott rettenetesen kikészültem a futam végére. A rendezők szaladtak hozzám az oxigénmaszkkal, de mire odaértek, már elájultam. Ezúttal csak kicsit szaporábban kapkodtam a levegőt. Szóval, ezt megúsztam, de a hajvágást nem.
– Ez hogy kapcsolódik ide?
– Úgy, hogy az edzéstársammal volt egy megállapodásunk: ha valamikor 51,50-et futok, levághatja a hajamat. Nagyon szeret hajat vágni, ami nem lenne baj, ha tudna is.
– Akkor most állandóan baseballsapkában kénytelen járni?
– Na, jó, annyira azért nem lett katasztrofális a frizurám…
– Meséljen, hogy került tulajdonképpen Phoenixbe, ki az edzője, kikkel edz együtt?
– Amerika nem szokatlan számomra, hiszen a texasi Baylor Egyetemen végeztem, és korábban Los Angelesben edzettem. Az év elején most is oda utaztam, de aztán edzőt váltottam, átjöttem Phoenixbe, a jamaicai Gregory Haughtonhoz. Még a Baylorról ismerem. Róla egyébként azt kell tudni, hogy a sydneyi olimpia négyszázas döntőjében bronzérmes volt, váltóban ugyancsak harmadik lett, mint ahogyan négy évvel korábban Atlantában is. Rajtam kívül most csak egy tanítványa van, az a Debbie Dunn, aki az idei fedett pályás vb-n az amerikai váltóval ezüstérmet nyert. És ő az, aki levágta a hajamat.
– Egyéb közös programok, mint a hajvágás?
– Olykor egy-egy mozi. Napközben mostanában 39-40 fok van itt, így mehetnénk napozni is, és remek színem lenne, de nem ezért vagyok itt. A kintlétemet úgy fogom fel, mintha egy egész éves edzőtáborban lennék. Megértem azokat, akik otthon munka vagy iskola mellett atletizálnak, ám a saját tapasztalataim alapján is itt rá kellett jönnöm, ez igazából nem működik. Legalábbis olyan eredményesen semmiképpen sem, mintha valaki százszázalékosan csak a sportra koncentrálna.
– A magyar csúcsnak mikor ugrik neki legközelebb?
– Az Egyesült Államokban elég sűrűn rendeznek versenyeket, szerintem júniusban biztosan indulok valamelyiken, s persze szívesen visszamennék Mexikóba is. Aztán majd jövök Európába is, és az év legfontosabb versenye természetesen az augusztusi göteborgi Eb lesz számomra.