Sajószentpéter gótikus temploma

Rejtőzködő Magyarország

Zenthpeter alakban először 1281-ben szerepel okiratban az Árpád-kori alapítású Sajó menti falu, majd 1341-ig több ízben Villa Sancti Petriként fordul elő, egyben megnevezve plébániája védőszentjét is. A gyakori patrocínium megkülönböztetéséül 1409-ben Sayozentpeternek írják az akkor már mezővárosi kiváltságokkal felruházott település nevét, amely azóta is ugyanígy hangzik.
A Miskolctól tíz kilométerre északra található, közel 15 ezer lakosú, 1989 óta ismét városi rangra emelt helységnek és legfontosabb épületének – a középkori eredetű református templomnak – történetét Horváth Barna lelkész foglalta össze, aki majdnem három évtizedig szolgálta a négy és fél évszázados gyülekezetet. Az ő 1986-ban készült munkájának adatait használjuk támpontként a műemlék ismertetéséhez.
A fontos útvonal közelében lévő község piacán 1293-ban már vásárokat tartottak és királyi rendeleteket hirdettek ki. Plébániája 1332 és 1335 között 29 denár tizeddel a harmadik legmódosabb volt Borsod vármegye kilencvenegy parókiájának sorában. Nagy Lajos király uralkodásától (1342–1382) fogva Diósgyőr tartozéka Szentpéter. 1438-ban kerül a dédesi vár birtokai közé, egyúttal a Pálóczi család kezére. Ekkor épült át temploma a prosperáló mezővároshoz méltó érett gótikus formában. Külső látványa és alaprajza híven megőrizte XV. századi jellegét. A 32 méter hosszú, nyolc méter széles hajó diadalíve mögött alig észrevehetően szűkülő oktogonális szentély látható. Az épület lépcsős támpillérei szabályosan szerkesztett, lapos csúcsíves kereszt- vagy hálóboltozatról árulkodnak. Azért e bizonytalanság, mert a török hódoltság idején leégett templom beomlott mennyezete helyébe deszkából készítettek sík födémet az 1750-es években, a régi kődarabokat felhasználták a renováláskor, az útban lévő maradványokat pedig egyszerűen lefaragták. Megmaradtak azonban a déli oldal és a szentély kőrácsos, gótikus ablakai, illetve a hajó déli falában látható a csúcsíves bélletű kapu. Figyelmet érdemel a nyugati oldalon lévő hatalmas torony, amely vaskos falai és haránttámpillérei révén a múlt héten bemutatott sajókeresztúri református templom eredeti – igaz, csak az 1893 előtti rajzokról ismert – középkori harangtornyával rokonítható. De amíg az ottaninak az emeletét és nyurga gúlasisakját az előző századvég stilizáló modorában renoválták, a sajószentpéteri torony sisakját a XVIII. század közepén történt felújításkor ízes felvidéki barokk stílusban készítették. A fából ácsolt, körbejárható erkély íves galériája fölé rézlemezzel borított hagymakupola került, a bádogzászlócskán a munka befejezését mutató évszám, 1753 olvasható.
Sajószentpéter népe az 1560-as években egyként átállt a református vallásra. A parókia öreg anyakönyve, azaz szó szerint „a Sajó Szent Péteri Reformata Szent Eklésiának […] Ollyan Könyve, mellyben 1685-dik Esztendőtül fogva való statusa, változásai (stb.) megírattatik” első tizenegy lapnyi bevezetője tartalmazza a helység történetére vonatkozó addig ismert adatokat. Az egyik szerint „1684-ben a temetőnél lévő pusztatemplom a tatároktól megégettetvén itt a városon lévő pusztatemplom megépíttetett és a parochia is Kis-Kassábul a fent írt és megégetett templom ide a városra mind az oskolával együtt béhozatatatott…” Kevésbé körmönfontan fogalmazva ez azt jelenti, hogy a jelzett évben az addig a település külső részén lévő romos templomot használó reformátusok átvették a katolikusok szintén romos Szent Péter-plébániatemplomát. (Ezt követte az említett nagyszabású renoválás, amelynek során megújult a torony és a templom belseje, s elkészült a nyolc és fél méter magas, festett-feliratos, kazettás famennyezet, valamint a gazdagon faragott, hangvetős szószék.) Az előbbihez fűzhető Rupp Jakab 1860-as években kiadott Magyarország helyrajzi történetének adata, miszerint Sajószentpéter egykori prépostsági templomának maradványai a város szélén még megvoltak. Többet azóta nem tudni róluk.