Levegővétel nélkül

Lapzártáig már hat idei áldozata van a Balatonnak – ezek közül kétségkívül a hatodik volt a legkülönösebb. Fulladásos halál volt ez is, de a keszthelyi strandon, százhúsz centis vízben történt – ott, ahol felnőtt embernek leér a lába. Ifjú emberek abban versenyeztek, ki bírja a víz alatt tovább levegővétel nélkül, ám amikor egy tiszafüredi fiatalember öt perc után sem jött fel, a többiek elkezdtek gyanakodni – sajnos későn.
Ki ne játszott volna már hasonlót a barátaival vagy a gyerekeivel? S kiben ne merült volna fel, hogy vajon meddig biztonságos elhúzni a víz alatti virtuskodást? A keszthelyi áldozat rosszul számította ki ezt a küszöböt, és az életével fizetett érte. Ám akkor is nehezen érthető: miként tudta felülírni a mindenáron való győzni akarás az állítólag mindennél erősebb életösztönt? Egyáltalán: miféle szerzet az ember, akinek a játék esetenként fontosabb, mint maga az élet?
A rossz döntésért okolható volna az elhúzódó kánikula is, ha nem épp a hűs vízben lubickolva történik a végzetes baleset. Semmiképp nem okolható viszont a kánikula egy másik – nagyobb horderejű, mert temérdek ember életét és sorsát befolyásoló – döntésért, amelyet a kormánypropaganda reformnak meg kiigazításnak nevez, noha mindenki tudja, hogy ez a legközönségesebb megszorítócsomag, aminek semmi más célja nincs, mint hogy minél több pénzt kisajtoljon az emberekből annak érdekében, hogy a hatalom csúcsain lényegében minden változatlan maradhasson. Ha a kánikulával mégis összefüggésbe hozható, akkor oly módon, hogy a nyári vakációra készülő, búcsúzó parlamenten azért volt muszáj átnyomni, mert a kárvallottaknak és a becsapott választói tömegeknek harmincöt fokban nyilván kevesebb kedvük van utcára menni, tüntetéseket és demonstrációkat szervezni a hazug kormánypártok ellen.
A hazug kormánypártok közül a cinikusabb, az SZDSZ rá is szervezte a maga sátoros klubfoglalkozását a szeptember 23-ra beharangozott Fidesz-nagygyűlésre, s azt sem mulasztotta el hozzátenni, hogy a rendszerváltozás örökségéhez jobban illik az árnyékban való csendes ücsörgés, mint „utcára vinni a politikát”. Nyilván a kerekasztal-tárgyalásokra gondoltak, amelyeknek felemás volta az egyik kódolt oka a mostanság kibontakozó generális politikai és gazdasági válságnak – az erdélyi falurombolás elleni tüntetést, a Nagy Imre-újratemetést, sőt a polgári engedetlenségnek csúfolt taxis puccskísérletet meg nyilván csak álmodtuk. (A felsoroltak közül az első kettő történetesen éppúgy a Hősök teréhez kötődik, mint a szeptemberi hazugságellenes demonstráció.) Ennél már csak annak az országos kereskedelmi tévévezetőnek a sirámai abszurdabbak, aki a becsapott választókat a valóságra ébresztgető Jó reggelt, Magyarország! szlogen kapcsán szerzői jogokról meg elbitorolt műsorvédjegyről nyilatkozgat, amit maguk is „vietnamiból” honosítottak. Persze volt, aki levédette a kereket, sőt az ábécé betűit is. De ha már a kölcsönzött politikai jelszavaknál tartunk, ilyen alapon Németh László örököseinek is lenne keresnivalójuk Gyurcsány Ferencnél a harmadik út miatt, nem is szólva az Új Magyarország utóhasznosításáról.
Gyurcsány persze ennél komolyabb akadályokon is átlendül, ha elbirtoklásról van szó. A keszthelyi strandbaleset hőse akár ő is lehetett volna, ha nem minket akarna a víz alá nyomni maga helyett. Előre látszik, hogy a mutatványhoz nem lesz elég a levegő, de a túlmozgásos bátorság nem ismer lehetetlent: fittyet hányva a biológiának, vakmerően belevág az össztársadalmi rekordkísérletbe. Ám a gyurcsányi virtus áldozatait összeszámolni az összes ujjunk sem lesz elég…