Ultimátum az orvosoktól

Akár sztrájkot is hirdetnének a Miskolci Megyei Kórház dolgozói, ha a kormány július 31-ig nem tesz lépéseket jövedelemcsökkenésük kompenzálására – állítják az érintettek, akik a színlelt szerződések megszüntetése miatt keresnek kevesebbet ettől a hónaptól.

2006. 07. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tíz pontból álló nyilatkozatot fogadtak el a Miskolci Megyei Kórház orvosai. Ebben többek között az áll, hogy álláspontjuk szerint nem minősülnek színleltnek azok a vállalkozói szerződések, amelyeket ezzel az indokkal bontottak fel. Felhívják a figyelmet arra, hogy az intézkedések miatt kaotikus helyzet alakult ki az egészségügyben. Egyes kórházak megszüntették ezeket a szerződéseket, míg máshol megtartották azokat. Akadt hely, ahol a dolgozók ellenállása miatt egy-két hónapra érvényes átmeneti megoldást hoztak, s olyan is, ahol kiskaput jelentő munkajogi formát találtak.
Szabó Zsolt orvos, a helyi közalkalmazotti tanács elnöke lapunk kérdésére hangsúlyozta: nem tudják elfogadni, hogy a jövőben ugyanazt a munkát kevesebb pénzért kell ellátniuk. (A jövedelemcsökkenés abból adódik, hogy a közalkalmazotti bér után több adót és járulékot kell befizetni, így kevesebb pénz marad a munkavállalóknál.)
Mint mondta: az egészségügyben a vállalkozói szerződéseket a kényszer szülte, ugyanis már csak így lehetett biztosítani például az ügyeleti ellátást és bizonyos hiányszakmák betöltését – fogalmazott Szabó Zsolt.
A dolgozók elküldték állásfoglalásukat többek között az egészségügyi miniszternek és más kormánytagoknak is. A levélben leszögezik: ha a kabinet július 31-ig nem hoz intézkedéseket a helyzet rendezésére, akkor nem riadnak vissza a radikálisabb fellépéstől, például a sztrájktól sem. Arra a kérdésre, hogy pontosan milyen intézkedéseket remélnek, Szabó Zsolt úgy felelt: olyanokat, amelyek garantálják, hogy ugyanannyi munkáért ezután is legalább annyi pénzt vigyünk haza, mint egy hónappal ezelőtt. Ez pedig vélhetőleg – mondta – csak kétféleképpen lehetséges: ha a kormány megemeli a közalkalmazotti béreket, vagy ha az egészségügyben lehetővé teszi a korábbi vállalkozói szerződések megtartását.
– Ha ez nem teljesül az említett határidőig, akkor az orvosok hetente csak azt a 40+8 órát lesznek hajlandók ledolgozni, amire a törvény kötelezi őket. Ekkor azonban bizonytalanná válhat a betegellátás, hiszen ma ennél lényegesen többet dolgoznak – szögezte le a közalkalmazotti tanács elnöke.
Arra a kérdésre, hogy a Magyar Orvosi Kamara támogatna-e egy sztrájkot, Éger István elnök úgy felelt: erről egyelőre elnökségük nem tárgyalt. Molnár Lajos egészségügyi miniszter egy tegnapi háttérbeszélgetésen úgy fogalmazott: a helyzetet az intézményt fenntartó Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzatnak kell megoldania, erre többféle lehetőség is kínálkozik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.