Az európai szocialisták kifogásaival kapcsolatban a szlovák sajtó is felidézte Ján Slota emlékezetes kirohanásait a magyarok és a romák ellen. Legemlékezetesebb kijelentései bejárták a magyar sajtót is, például amikor a magyarokat „görbe lábú, alacsony, csúnya fekete” embereknek minősítette, akik „apró pónilovaikon rohanták le a békésen szántogató szlovákokat, és felhasogatták a terhes nők hasát”, vagy amikor a „szlovák hazafiak” kötelességét fogalmazta meg, mondván: „Tankokba ülünk, és a földdel tesszük egyenlővé Budapestet.” Akkortájt, az ezredfordulón fogalmazta meg azt is, van módszere a roma lakosság átnevelésére, ami nagyon egyszerű: „Rövid udvar, hosszú ostor!” Az említett idézetek szállóigévé váltak Szlovákiában, de még a politikusok is inkább csak szórakoztak rajta, semhogy elítélték volna őket. Egy-egy emberjogi szervezet, illetve a romák pártjai, civil szervezetei tiltakoztak a nemzet- és fajgyalázó megnyilvánulások ellen, de soha semmilyen vizsgálatot vagy eljárást nem folytattak Ján Slota szélsőséges nyilatkozatai miatt, ami által sikerült – Miroslav Kusy professzor megfogalmazása szerint – „politikai folklórrá szelídíteni” az olyan uszítást, amely ellen a fejlett nyugat-európai országok kormányai azonnal fellépnek.
Félreértés ne essék: Ján Kubis, az új szlovák kormány külügyminisztere nem vette védelmébe Ján Slotát és inkriminált kijelentéseit, csak – áttételesen – annak a reményének adott hangot, hogy Ján Slota is tévedhet, és megváltozhat, mint minden ember. A szlovák diplomácia vezetőjének e reménye azzal is indokolható, hogy az utóbbi években alig tartózkodott Szlovákiában, hiszen az EBESZ és az ENSZ diplomáciai szolgálatában állt, és konfliktusmegelőző, illetve -kezelő misszión vett részt. Azt meg nem lehet a szemére vetni, hogy sokrétű kötelezettségei mellett nem volt ideje megkeresni a www.slota.sk weboldalt, amelyből megtudhatta volna, mit tart a nemzetiek elnöke – a megfogalmazások idejétől függetlenül – még ma is „érdekes kijelentésnek”. Nos, Ján Slota egykor nem volt igazán jó véleménnyel a politikusokról, hiszen azt állította: „Nem akarok politikus lenni, mert nem akarok hazug és csaló lenni.” A magyarokkal való együttműködés lehetőségéről a mai napig az a véleménye, hogy „a Szlovák Nemzeti Pártnak hosszú történelme során még nem volt olyan elnöke, aki kijelentette volna, hogy együtt fog működni a magyar párttal”. A Selye János Egyetem létrehozásával kapcsolatban már egészen friss véleménye van Slotának: „A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsából magyar barlang lett, ahol szlovákellenes törvényeket fogadnak el.”
De ki is Ján Slota, a „nemzet megmentője”?
Négygyermekes bányászcsaládból származik, a zsolnai járáshoz tartozó Lietavská Lúcka (magyarul: Litvailló) községben látta meg a napvilágot 1953-ban. Itt végezte alapiskoláit, majd Privigyén érettségizett, és a családi hagyományokat ápolva a kassai műszaki főiskolán tanult tovább, a bányászati karon szerzett mérnöki oklevelet 1977-ben. A rendszerváltó bársonyos forradalomig szakmájában dolgozott Kelet-Szlovákiában, majd Pozsonyban a rendszerváltást követően alapító tagja lett a Szlovák Nemzeti Pártnak, amely a XIX. században alakult azonos nevű párt jogutódjának tartja magát. Slota „logikusnak” tartja politikai hovatartozását, mert annak a Juraj Slotának a családfájához köti magát, aki az ugyancsak a XIX. században alakult Matica slovenská alapító tagja volt. Slota három gyermek apja, harmadszor nősült, felesége egyidős elsőszülött fiával, Pavollal, aki – elvben – magyar anyanyelvű, mivel a pártvezér első felesége, Ildikó asszony magyar, vagy ahogy Slota fogalmaz, s így nevezi legtöbbször a szlovákiai magyarokat is, „magyarul beszélő szlovák” volt. A rossz nyelvek szerint Slota elvakult magyarellenességéhez ez a házasság is hozzájárult – ezzel szemben tény, hogy a nemzetiek elnöke soha semmi rosszat nem mondott első feleségéről.
Ján Slota villámgyors politikai karriert futott be. Már 1990-ben a csehszlovák szövetségi gyűlés képviselője lett a nemzeti párt jelöltjeként, ugyanebben az évben megválasztották Zsolna polgármesterévé (mellesleg: azóta már további három helyhatósági választáson szerepelt sikeresen). A nemzeti párt vezető politikusaként ebben az időszakban elsősorban csehellenessége révén került a sajtó érdeklődésének középpontjába, minthogy pártja Csehszlovákia felosztását és az önálló Szlovákia megalakulásának szükségességét hirdette meg már akkoriban. Abból az időből származik Slota ugyancsak emlékezetes fenyegetése, amely szerint azok számára, akik ellenzik Szlovákia önállóságát, „megfelelő mennyiségű villanypóznát talál”. Pártja fennen hangoztatta a Tiso-féle Szlovákiából ismert szlogent, a „Szlovákiában szlovákul!” jelszót, s e mozgalom a nemzetiek és a Matica slovenská 1991-es tüntetéseibe torkollott, olyan szlovák nyelvtörvényt követelvén, amely betiltotta volna minden kisebbség anyanyelvhasználatának lehetőségét.
Slota politikai pályája 1994-ben érkezett a csúcsra, ekkor lett a Szlovák Nemzeti Párt elnöke, a parlamenti választásokat követően pedig Vladimír Meciar koalíciós partnereként négy évig a végrehajtói hatalomba is bejutott pártjával. A négyéves kormányzás eredménye ugyan katasztrofális volt Szlovákia számára, hiszen az ország politikai elszigeteléséhez vezetett, Slota politikai karrierje viszont nem ezért bukott meg 1999-ben – mint utóbb kiderült: átmenetileg –, hanem a pártján belül kialakult ellenségeskedések miatt.
Az ellenségeskedés azonban nem politikai jellegű volt, nem az történt, hogy a párton belül győzött volna egy mérsékeltebb, kevésbé idegengyűlölő vonal. Slota párttársai egyszerűn megelégelték a pártelnök alkoholfüggőségből fakadó, közbotrányt okozó magatartását. Egy pozsonyi vendéglő teraszán végzett nyilvános vizelés volt a végpont. Slota nagy ellenfele akkor Anna Malíková volt, aki később azzal híresült el, hogy leláncoltatta Duray Miklós képviselő székét a parlamentben, majd Slota „kedveskedett” a politikusnőnek azzal, hogy „kerge marhának” titulálta. Az ellenségeskedés olyan méreteket öltött, hogy kettészakadt a nemzeti párt. Malíková – aki hamarosan férjhez ment egy fehérorosz vállalkozóhoz, s immár Belousová néven a szlovák parlament alelnök asszonya lett – a Szlovák Nemzeti Pártot elnökölte, míg Ján Slota megalakította a Valódi Szlovák Nemzeti Pártot. Egymásnak feszülésük eredményezte azt, hogy egyik szlovák nemzeti erő sem jutott be a parlamentbe 2002-ben. Jellemző, hogy az említett körülmények mindennemű megváltozása nélkül másfél év alatt újra egyesültek a nemzeti erők, s minden nagyobb vita nélkül 2004-ben Ján Slota újra a Szlovák Nemzeti Párt elnöke lehetett, helyettese pedig Anna Belousová; korábbi nézeteltéréseikről és igen durva, nyomdafestéket nem tűrő kölcsönös szidalmaikról soha nem nyilatkoztak. Az ok egyszerű – a Hospodárske novinynak magyarázta el Slota a júniusi előrehozott választások előtt –, nevezetesen az, hogy a nemzetiek „mindenáron meg akarták akadályozni, hogy az MKP hatalomban maradjon”, mert „elviselhetetlen volt, hogy milyen szervilisen működtek együtt a szlovák pártok az MKP-val, amely szélsőségesen nacionalista, nagy magyar soviniszta párt, s egyetlen célja Szlovákia szétverése.” Volt a kibékülésnek persze más oka is, csak Slota akkorra megtanulta, hogy más kisebbségekkel és a nemzetközi tőkével kapcsolatban illik finomabban fogalmazni, mint a magyarokkal szemben. De nem tudta véka alá rejteni véleményét, amit a választások előtti kiáltványa is bizonyít, amelyet sokatmondó címmel – „Aki nem az SZNP-t választja, az áttételesen az MKP-t választja” – tett közzé, s amely többek között ezt tartalmazza: „Felszólítom és felkérem az összes szlovákot, június 17-én jöjjenek el szavazni, és úgy döntsenek, hogy Szlovákiának végre szlovák kormánya legyen, olyan, amely nem az idegenek, hanem az államalkotó nemzet érdekeit képviseli. (…) A Szlovák Nemzeti Pártot kell választania mindenkinek, aki meg akarja tartani Szlovákia területi egységét a mai határok között, és az ország egész területén megértetni magát szlovákul, megakadályozni az ország elszegényesítését; aki azt akarja, hogy Szlovákiában az integrálódni képtelen csoportokon is számon lehessen kérni a jogrendet, és aki nem ért egyet az olyan eltévelyedésekkel, mint a homoszexuálisok házassága.” S mert az idegenekkel és minden nemzeti, faji és nemi kisebbséggel riogató, azok ellen uszító felhívására senki nem reagált, Slota bátran választhatta pártjával azt a kampányjelszót, hogy „Szlovákiának szlovák kormányt!”. Ez vészesen emlékeztet a második világháború idején született kampány szlogenjére – „Szlovákiát a szlovákoknak!” –, amely egyszerre volt cseh-, magyar- és roma-, de leginkább zsidóellenes jelszó.
A Slota-jelenséget – amely egyszerre jelenti az alkoholizmus elfogadottságát a közéletben, a körülírhatatlan vulgarizmus megtűrését a közbeszédben, valamint a rasszizmust és az extrém nacionalizmust, benne kimagasló helyen a magyargyűlöletet – átfogóan még nem vizsgálták Szlovákiában, nincs hát válasz arra, miért van akkora támogatottsága az országban. Az alkoholizmus és a vulgarizmus kapcsán csak esetlen viccelődésbe bocsátkozhatunk, mint tette azt a kilencvenes években Vladimír Meciar, aki azt mondta: „Árvában csak a köztéri szobrok nem tántorognak.” A politikai jellegű szélsőségek elfogadására sincs igazán magyarázat, de a Közkérdések Intézete a kilencvenes évek második felében az ugyancsak a nacionalizmussal, a xenofóbiával és a diktatórikus módszerek alkalmazásával jellemezhető „meciarizmus” sikerének titkát kutatva arra a megállapításra jutott, hogy Meciar és Slota támogatottsága elsősorban ott fedezhető fel, ahol a legerősebb volt Andrej Hlinka Szlovák Néppártja, amely a két háború között Szlovákia autonómiájáért küzdött Prágával szemben, s amely később, a Tiso-féle Szlovákiában egyetlen pártként biztosította a fasizmus térhódítását az országban. De kereshetjük a választ egy másik értékelésben is – s bizonyos értelemben a kettő akár ki is egészítheti egymást –, amelyet Miroslav Lipták történész fogalmazott meg, s amely lényege az, hogy a szláv országokban a kommunista pártok nem az internacionalizmus hordozói voltak, hanem egyfajta pánszláv felsőbbrendűség kifejezői, ami abban nyilvánult meg, hogy a számbelileg nagyobb országok és nemzetek mindig elnyomták a számbelileg kisebbeket, gyengébbeket. S példaként a Szovjetunióban az orosz, Jugoszláviában a szerb, Csehszlovákiában pedig a cseh dominanciát említette, mondván, a szlovák kommunistáknak aztán már csak a magyarok maradtak uralkodó hajlamuk kiélésére.
A választásokat megelőzően a Slota vezette Szlovák Nemzeti Párttól csak a Zuzana Martináková vezette Szabad Fórum zárkózott el, csak ő zárta ki az együttműködés lehetőségét. De Martinákováék végül 3,7 százalékos eredménnyel nem jutottak a parlamentbe.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
