Galérius, a Sió csatorna kiásását elhatározó római császár nevét kapta Siófok új, aranyparti büszkesége, az 1,7 milliárdos beruházással felépült élményfürdő és wellnessközpont. Az egykori „holland kemping” helyén emelkedő, 650 négyzetméter vízfelületű fürdő az első létesítménye annak a nagy ívű beruházásnak, amelyről két éve írt alá szerződést a siófoki önkormányzathoz tartozó Termofok Kft. és a Strabag Rt. az izraeli L. A. Shiraz Kft.-vel.
– Széchenyi-tervi pályázattal indult a már nagyon várt beruházás. Siófok polgárainak több évtizedes igénye volt egy minden évszakban használható városi közfürdő (régi nevén tisztasági fürdő) megépítése. Olyan objektumé, amely a sokféle szolgáltatás között lehetőséget nyújt a kisiskolások úszásoktatására is. A város oktatáspolitikai koncepciójában ugyanis egyedülálló feladatként jelöltük meg, hogy minden alsó tagozatos siófoki tanulónak meg kell tanulnia úszni. Most megvalósult az álom, de ne gondolja, hogy simán mentek a dolgok – kezdete a fürdőépítés történetének felelevenítését Balázs Árpád, a város fideszes polgármestere.
A Széchenyi-terv pályázatán elnyert pénzből elkészült a Siófoki Fürdőház és Gyógyközpont terve, amely figyelembe vette Siófok fürdőkultúrájának több mint százéves hagyományát. Ezt a létesítményt a város labdarúgó-stadionjának helyére tervezték, ám a 2002-es kormányváltás után a város állami támogatásra benyújtott pályázatát elutasították. Hozzájutottunk viszont 70 millió forint támogatáshoz, amely lehetővé tette az aranyparti fürdő- és szállodakomplexum építésének megkezdését.
Az önkormányzat tulajdonában lévő, egykori „holland kemping” helyén az izraeli L. A. Shiraz cég egyebek között apartmanházakat, szállodákat, éttermeket és kaszinókat épít, ám a város most az 1,7 milliárd forintos beruházást igénylő fürdőegyüttesnek örül. Ennek építési öszszegében egyébként benne van a megyei önkormányzat tanuszoda-építéshez nyújtott negyvenmillió forintja és a hetvenmilliós állami támogatás is.
A római fürdők hangulatát idéző, oszlopos, kőpados medencék vízfelülete együttesen 650 négyzetméter. A meleg vizű ülőmedencékbe 36, a gyermek- és az élménymedencékbe 30 Celsius-fokos vizet engednek. A tanmedence 28, a pezsgőfürdő 36, a jakuzzi pedig 36 fokos vízzel csábít. Az emeleten finn szaunák és masszázsfülkék várják a vendégeket. A fürdő az év minden napján nyitva lesz. A felnőttbelépőjegy 2400 forintba kerül, aki pedig szaunázni is akar, annak még ötszáz forintot kell fizetnie. Siófok állandó lakói húsz százalék kedvezményt kapnak, a fürdőbérlet-vásárlók pedig huszonötöt.
Siófokon sohasem lesz rossz idő a fürdéshez
Fürdőt avattak néhány napja a nyári fővárosban. Siófok aranyparti városrészében átadták az üdülőhely polgárainak és téli-nyári vendégeinek a Galérius császárról elnevezett élményfürdőt. A római fürdők építészeti stílusát idéző közfürdő a gyógyvizes és az élménymedencék mellett számos kényeztető szolgáltatást kínál. Egyebek mellett lehetőséget ad a kisiskolások úszásoktatására. A fürdő átadásával Siófok lett az első és eddig egyetlen olyan közvetlen tóparti üdülőhely, ahol ezután „sose lesz rossz idő”. Ha esik, ha fúj, fürödhetünk. A legnépesebb balatoni település a szó szoros értelmében fürdőváros lett. Ám korántsem akar versengeni a közeli Hévízzel, Zalakarossal vagy Kehidakustánnyal – ígéri Balázs Árpád, a város polgármestere.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!