Tűzijáték: tragédia és felelősség

Belegondolni is rossz, mi történt volna egy országos szintű katasztrófa bekövetkeztekor augusztus 20-án este. A fővárosi tragédia után a világon semmi nem indokolta, hogy miért kellett húsz órának eltelnie, mire az ország miniszterelnöke személyesen megszólalt. Egyetlen magyarázata lehet a késlekedésnek. Az, hogy nem volt bátorsága vállalni semmilyen felelősséget. Arra várt, azon munkálkodtak, hogy valakiket meg tudjanak nevezni, akiken azután elverhetik a port. Őt egyvalami érdekelte. Hogy ismét kimaradjon a felelősségre vonásból. Pedig a bajban lévő hajót a kapitánynak illik elhagynia utolsóként. Nálunk úgy tűnik, a másik mondás van érvényben, ami arról szól, kik is menekülnek elsőként a süllyedő hajóról. Volt kitől tanulnia, hiszen megbuktatott elődjét, Medgyessy Pétert is az emlékezetes árvíz idején csak hosszas rábeszéléssel lehetett rávenni, hogy megszakítsa szabadságát.
Szintén fontos kérdés egy olyan kiszámíthatatlan, hisztérikus és hatalommániás ember mellett, mint amilyen Gyurcsány Ferenc, hogy ugyan ki merte volna leállítani a tűzijátékot? Ki merte volna vállalni a felelősséget egy ilyen döntésért? Vajon egy ország felelős miniszterelnökének nem az lenne a dolga, az elsőrendű feladata, hogy vészhelyzetben azonnal az élre álljon, s magához vonja az irányítást? Egy igazi kormányfő minden bizonnyal így cselekedett volna. De már sokszor megtapasztalhattuk, hogy Gyurcsány Ferenc az országot és annak vezetését úgy tekinti, mint egy üzleti vállalkozást. És az üzletben nincs helye érzelmeknek. De bajban ismerni meg igazán a másikat. A miniszterelnök ismét „bizonyított”.
És mit is jelent az, hogy közben mentőket küldenek el tucatszám, hogy a tűzoltóságnak már semmire nincs pénze, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálatot, az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóságot leépítették, hogy a kórházakat, orvosokat lehetetlen helyzetbe hozzák? Ezek a tények mind közrejátszanak egy ilyen tragédia bekövetkeztében. Köszönet illeti azokat, akik annak ellenére, hogy a kormány ilyen elképesztő, kilátástalan helyzetbe hozta az ország szinte minden szervezetét, intézményét, minden gondjukat, bajukat félretéve, emberfeletti erővel felülkerekedve a mindennapi problémákon, szívvel-lélekkel tették a dolgukat. Miniszterelnök úr! Tanulhatna tőlük!
Mindenképpen felmerül Demszky Gábor felelőssége is, bármennyire szeretne ő is kívülálló maradni. Mert bizony,maga szolgáltatott bizonyítékot, hogy igenis tehet, sőt tennie kell, ha vészhelyzet adódik. Emlékezzünk csak, amikor az EP-választások idején azt a rémhírt terjesztette, hogy Budapest felé sosem látott erejű tornádó közeledik! Tette ezt pusztán kampányfogásból. Most, amikor valóban cselekednie, tennie kellett volna, hol volt? Ráadásul azt a Szilvásy Györgyöt nevezték ki a vizsgálóbizottság élére, aki a szerződések szerint legfőbb felelőse volt a rendezvényeknek.
A miniszterelnöknek, Demszkynek, Szilvásynak vajon megszólal-e valaha a lelkiismerete? Aligha. Éppen ezért jelenleg az a legfontosabb kérdés, vajon a lakosság meddig tűri, hogy egy ilyen elképesztően dilettáns, pökhendi társaság irányítsa az életét.
Koczka Sándor
Gyöngyös