Demonstrálnak a fegyveresek

Szombaton figyelmeztető demonstrációt tart a Kossuth téren a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége, mivel a kormány nem kínált elfogadható ajánlatot a szféra reformjára. A szervezet egyben a megszorítások ellen is tiltakozik.

Bákonyi Ádám
2006. 10. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szombaton 11 órakor figyelmeztető demonstrációt tart a Kossuth téren a rendőröket, katonákat, tűzoltókat, vámosokat, börtönőröket, határőröket, polgári védelmiseket, nemzetbiztonságiakat képviselő Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (FRDÉSZ). Bár a a szféra tervezett reformjáról a napokban intenzív tárgyalások folytak, és több ponton közeledtek is az álláspontok, a megmaradt vitás kérdésekben – tegnapi ülése után – a kabinet nem tett az FRDÉSZ számára elfogadható javaslatot. – A kormány számos olyan kedvezményt, juttatást akar megszüntetni, melyekkel az állam eddig elismerte, hogy az itt dolgozók különleges feladatokat látnak el, akár életük árán is – mondta Kónya Péter. Az FRDÉSZ elnöke hangsúlyozta, a mára a működésképesség határára lerontott munkakörülmények ellenére a kormány jövőre tovább csökkentené a szféra költségvetését, ami az állampolgárok biztonsághoz való alkotmányos jogát is veszélyezteti. Senkinek nem lehet érdeke, hogy a tűzoltó ne oltsa el a tüzet, a bűnözők ne legyenek börtönben – jegyezte meg.
Az FRDÉSZ ugyanakkor az Új egyensúly és a konvergenciaprogram szerinti megszorítás ellen is tiltakozik, amely a munkavállalóknak nagymértékben rontja az életkörülményeit. A területen évente négyszázötven órát túlóráznak, sokan huszonnégy órás szolgálat után kénytelenek másodállást vállalni, hogy kifizethessék a rezsit, iskoláztathassák a gyerekeket. – Már nem lehet tolerálni újabb megszorításokat. Az elítéltek jobban élnek, több jog védi őket, mint őrzőiket – fogalmazott Kónya. A figyelmeztető demonstráció azt jelenti, hogy az FRDÉSZ még nem mozgósítja teljes tagságát, hanem mintegy „kibővített zászlóaljként” száz-száz fő jelenik meg testületenként a Kossuth téren, ahol az általuk képviselt, akár szakszervezeti tag rendőrök biztosítják az eseményt. Ha a kormány nem változtat elképzelésein, az FRDÉSZ már teljes tagságát mozgósítva vesz részt a Liga és a Munkástanácsok közös, október 28-i demonstrációján.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.