Elszántak a tiltakozó gazdák

Csaknem kétezer munkagéppel, országszerte 55 helyszínen zárták le a fél útpályát tegnap a gazdák a Magosz szervezésében. A miniszterelnök leváltásáért és a magyar agrárpolitika visszásságai ellen tüntetőket semmiféle komolyabb atrocitás nem érte. Alsónémedinél mi is tapasztalhattuk: az arra járó autósok többsége dudálással, integetéssel köszöntötte a demonstrálókat – akkor még Gyurcsány lemondásában bizakodva. Kiderült, a miniszterelnök marad. A Magosz október 23-ig kérte az engedélyt a tüntetésekhez, de – Oberczán Ferenc főtitkár tájékoztatása szerint – a szervezet a következő napok eseményeinek fényében dönt a további tiltakozó akciókról.

Szarka Ágota
2006. 10. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Budapesttől alig több mint húsz kilométer Alsónémedi. Az oda vezető út mentén hatalmas káposztaföldek, de termelnek itt burgonyát, egyéb zöldségfélét és gabonát is. A település határában, az Ócsa és Bugyi felé vezető kereszteződésen túl traktorok sora zárja le a fél útpályát: a felsorakozott járművek között van teherautó, de személygépkocsi is. Mint kiderül, nem minden tüntető gazda, de abban egyetértenek: Gyurcsánynak le kell mondania, ami most az országban történik, nem folytatódhat tovább:
– Fél öt felé elindulunk haza, letesszük a traktort, és megyünk a Kossuth térre. Most az egész ország jövőjéről, nem csak a „gazdák pénzéről” van szó. Mindenkiért tüntetünk – magyarázza egyikük. A Gyurcsány-kormányt le kell váltani, megújulás kell az egész ország életében. Ez így nem megy tovább – teszi hozzá. – A földművelésügyi tárca azt mondja: minden megállapodást betartottak, a gazdák megkapják, ami jár nekik, nem értik, miért tüntetnek most – vetem közbe. – Ők persze, hogy nem értik, mi a gond… Megkapják a havi fizetésüket óraműpontossággal, mi meg vegetáljunk, ahogy tudunk – jön a válasz. Egy meglett férfi vág közbe:
– Én nem a pénz miatt vagyok itt, hanem azért, mert szégyellem magam, hogy Magyarországot gazemberek vezetik. Gyurcsánynak és bandájának mennie kell. Ezt nem lehet engedni, ha nem akarunk az egész világ előtt is nevetségessé válni. És nem szabad hagyni őket elfutni. Felelősségre kell vonni, el kell számoltatni mindegyiket, mivel annyi kárt okoztak a magyar népnek – mondja indulattal Tüske Pál, aki hatvanévesen is 16 hektáron gazdálkodik. Györfi Imréné, aki Bugyiról jött, úgy véli: most a legfontosabb a föld kérdése. Nem szabad engedni, hogy a kormány tervei szerint a nagyüzemek, a részvénytársaságok és külföldi befektetők kezére jusson. A kis és közepes gazdaságokat kell megerősíteni. A föld a haza, a haza megvédése a tét – magyarázza.
Közben megérkezik Árendás Ferenc Kiskunlacházáról, és ahogy mondja, ott is rendben mennek a dolgok: – Szerintem nem Gyurcsányról van itt szó: az egész MSZP és SZDSZ rohad. A hatalom megtartásáért belementek ebbe a játékba. Most meg nem akarják vállalni a felelősséget. Én remélem, hogy nem így lesz – összegzi véleményét.
– Egy nem volt közöttük, aki igaz emberként viselkedett volna, aki kiállt volna a nemzetgyalázás ellen? Az egész politikát újra kell kezdeni, újjászületés kell – veti közbe valaki más, a többiek hangos egyetértésével kísérve. Egy fiatalaszszony, Kozma Márta annyit mond: az lesz az igazi baj, ha mindez, ami most történik, emberéletet fog követelni: – Ezt akarja? Miért nem áll fel? Hát egy ilyen ember vezeti az országot? – teszi fel a kérdést.
A blokád mellett elhaladó teherautók, személykocsik többsége dudálva üdvözli a tüntetőket. Mosoly, integetés a válasz.
– Mi lesz, ha Gyurcsány nem mond le? – kérdezem tőlük. Mint kiderül, Alsónémedin a gazdák elszántak: maradnak, amíg Gyurcsány marad… Ők is bírják addig… – mondják nagy elszántsággal. Már félúton járunk Pest felé, mikor a rádió bemondja: Gyurcsány nem mond le.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.