És az újságíró elindul, hogy megismerkedjék meseország népével. Budapestről nézve először az autópálya biztosít gyorsan múló kilométereket, majd Győrt követően a 85-ös út jóvoltából Csorna, Szárföld, Kapuvár keresztezését elhagyva Fertőszentmiklósnál fordulok le egy még kisebb útra, hogy az Ikva-patakot átlépve olyan beszédes nevű falvakat ismerjek meg, mint Röjtökmuzsaj, Lövő, Völcsej, Sopronhorpács (pedig hova ide Sopron), és Répcevis. És már lassan Peresznyére érkezem, így nem árt felidézni a település múltjáról tudottakat. A falut valószínűleg már a középkorban szláv nyelvű népesség lakta, erre utal a Prezena, Proescie névalak. Az 1532-es pusztító török hadjárat után horvátokat telepítettek be, s azóta is túlnyomórészt horvát nemzetiségűek lakják. A település horvát neve Prisika (Priszika). A XVI. században Jurisics Miklós is birtokolta, majd a Nádasdyak, később, 1671-től Esterházy Pál. A XIX–XX. század fordulóján a cseh származású Berchtold grófoké lett. 1950-ben az addig Sopron megyéhez tartozó községet Vas megyéhez csatolták. Mivel az elmúlt rendszerben a település túl közel volt a nyugati államhatárhoz, lakóit figyelték, mozgásterüket korlátozták.
Egy dombról leereszkedve betérek a falu szélén álló, igen tetszetős épületben álló Tégláskert Kisvendéglőbe, azaz Gostionica Ciglenicaba. Az ajtóban két ember biztatja egymást, hogy most már igazán haza kellene indulni, de az ehhez szükséges lépések megtétele láthatóan nagy kihívást jelent számukra. Vasárnap délután lévén, igazán ráérnek még. Nos, ilyen előzmények után azt hiszem, semmin sem lepődnék meg, de tévedtem. Bent ugyanis, az egyik félhomályos sarok mokkaasztalán egy termetes férfi alszik hason fekve, egy másik kerek asztalkán pedig egy hatalmas tangóharmonika pihen. Csontbillentyűin néha megtörik a lenyugvó nap fénye. A pultnál három középiskolás lány kapucsínózik, s a fiatal hölgy kérdésemre szemrebbenés nélkül feleli: igen, természetesen van koffeinmentes kávénk is. Amúgy nagyfokú a tisztaság, s a zenealkalmatosságból horvát zene szól. Viszszatérve az alvó tangóharmonikáshoz, nagy ereszd el a hajam, azaz „tánciválá répkasz szmákom” volt itt ugyanis, sikeres vadászatot, születésnapot és egy elmaradt névnapot ünnepeltek. Ráadásul egyszerre.
Bohumil Hrabal „Lakoma” című elbeszélése jut eszembe, amelyből Hóvirágünnep címmel film is készült, amikor a meglőtt vaddisznó áttántorgott a szomszéd falu területére, s ott múlt ki, felvetvén azt a kérdést, hogy most mely vadásztársaság falatozzék belőle. Végül a helyi tanítónő javaslatára az egész össznépi mulatságba torkollott…
És ahogy a vendéglőből kilépek, már szentül hiszem, hogy a vaddisznóüldözés biciklin, disznótoros a Trabant hátsó ülésén vagy a helyi vadásztársaság történelmi horderejű találkozója itt Peresznyén is megtörtént már. Főleg, hogy itt még a polgármesterségtől is irtóznak az emberek…
Tehát tavaly októberben az történt, hogy a Vas megyei község lakói sem polgármestert, sem helyi képviselőket nem választottak. Egyetlen polgármesterjelölt sem akadt ugyanis a faluban, a képviselőtestület hét helyére pedig mindössze négyen pályáztak. Emiatt a választást a kitűzött időpontban nem tarthatták meg, így a volt polgármester és a régi képviselő-testület vezeti a falut. Az, hogy el kellett halasztani a polgármester- és képviselőválasztást, valójában az itt élőket nem lepte meg. A Kőszegtől alig tíz kilométerre lévő, 640 lakosú faluban ugyanis már szokássá vált, hogy négyévente vadászni kell a polgármesterjelöltekre. Az elmúlt négy ciklusban a falunak három polgármestere volt, s egyikük sem önszántból jelentkezett, szinte úgy kellett győzködni őket, hogy vállalják el a feladatot. Grüll János polgármestert – aki kénytelen most is a falu első emberének lenni – eddig kétszer győzte meg a falu, de újabb ismétlésre már nem tudták rávenni. Grüll János kérdésemre azt mondja: 1990 és 1994 között is polgármester volt, de azt követően sem jelöltette már magát. Az elmúlt ciklusban is a falut szinte már csak harmadállásban vezette, hiszen Kőszegen van a munkahelye, s egy mezőgazdasági vállalkozást is irányít. A nagy hajtás valójában megviselte az egészségét, ezért most már tényleg nem szeretne polgármester maradni.
És most azt mondhatná az ember, hogy egy község irányítása többségében csak nyűggel jár, csekély az erkölcsi elismerés, szintúgy az anyagi juttatás, és ez az oka a helyi politikusi pálya népszerűtlenségének, de ezek az előfeltételezések csak részben állják meg a helyüket. Peresznyén ugyanis a rendszerváltás óta hagyomány, hogy a képviselők lemondanak a tiszteletdíjukról, a polgármester pedig csak a neki járó összeg felét veszi fel. Peresznyén a polgármesternek az adható összeg minimumát ítélte meg a térítés nélkül tevékenykedő képviselő-testület, ami bruttó százezer forintot jelent. Grüll János ebből negyvenegyezer forintot vesz fel, ami a kezeihez kapva már csak havonta 21 ezer forintot jelent.
A helybeliektől megtudtam, a faluban nincs munkanélküliség, Kőszegen, és Szombathelyen dolgoznak az emberek, sokan pedig Ausztriában kapnak alkalmi vagy bejelentett munkát, gyümölcs- és szőlőszedést, betegápolást, takarítói munkát, míg a férfiak az építőiparban találnak euróban kifizetett napszámot. Grüll János kérdésemre azt mondja: bár papíron sok peresznyei munkanélküli lenne, nem kérnek az önkormányzattól segélyt, hanem inkább elmennek dolgozni.
Eddig a peresznyei önkormányzati munkát nem terhelték különösebb viták, a testületben csak független jelöltek kaptak helyet. Hitelt még soha nem vett fel az önkormányzat, teljes az infrastruktúra, és a falu egyetlen intézményének, az óvodának a fenntartására is mindig jut pénz, sőt néhány éve még fel is újíthatták az épületet. A közelmúltban készült el a temetőben az új ravatalozó, és két utcát leaszfaltozhattak. – A fejlesztések ellenére is maradt tartaléka a községnek: bár évről évre elkeserítőbb a költségvetésünk, s a 2007-es év finanszírozása egyenesen katasztrofális, minden évben sikerül egy kisebb összeget megtakarítanunk – tudom meg a „muszáj-polgármestertől”. Grüll János láthatóan nehezen viseli azt a próbálkozásomat, amely szerint én úgy vélem, a megtakarításuk abból származik, hogy gyakorlatilag ingyen vagy alamizsnáért dolgozik a település vezetősége, de végül feladja a harcot, és kimondja: „igen, de nem a világ pénze az az évi egymillió forint”.
Mivel az októberi helyhatósági választásokon nem sikerült elegendő számú jelöltet állítani, január 28-án lesz időközi választás Peresznyén. A település a tavaly októberi érdektelenség kapcsán az országos sajtó érdeklődési körébe került, és a csorbát kiköszörülendő, vasárnapra már öt polgármesterjelölt is akadt, igaz, közülük csak ketten mondhatók helyinek. A polgármesteri székért ringbe száll a győri Benke István, a peresznyei Kirchknopf Mária, a nagyatádi Kovács Gábor, a peresznyei Orbán Gyula és a szombathelyi, de Peresznyéről származó Zádrovich Bernadett. A hét képviselői helyre 11 jelölt közül kell választani. Képviselő szeretne lenni Grüll János jelenlegi polgármester is. A peresznyei szavazókör a községházán lesz, reggel hattól este hétig lehet szavazni – olvasható a falu utcáin kifüggesztett hirdetményekből.
Néhány gondolatot engedjenek még meg Peresznyéről. A településnek nincs sok utcája, de azok igen gondozottak. Az öreg, százéves házak lehetőség szerint karban vannak tartva és ápoltak, az újabb építésűek, bár többféle divatot követnek, alapvetően ízlésesek. Találkozni olyanokkal, akik egyedi utcanévtáblákat gyártattak maguknak, az egyiken katicabogarakat látni, a másikon pedig gombaként dülöngélő házikókat. Találkozom egy szájában egeret vivő macskával is. Minden idilli, sőt a vasárnapi szavazás sem hozza lázba az embereket. Az idősek, nyolcvan év felettiek már többnyire nem mennek el szavazni, a fiatalok pedig a helyi illetőségűekre adják majd voksukat. Többen is esélyesnek látják például a tűzoltóparancsnokot (a hrabali, Milos Forman-i világnál maradva a Tűz van, babám! című film jut eszembe), és leginkább esélytelennek azt az embert, aki átutazóban, a falusi kocsmában hallott a polgármesterhiányról, és így barátkozott meg azzal a gondolattal, hogy főállású polgármesterként irányítsa a települést. Egy kis utcán, mintha munkába indulna, kötényben, táskával a kezében egy bácsi jön felém komótosan. A nyolcvanhét éves Ravadics Ferenc, aki az áramszolgáltatótól ment nyugdíjba, és főként a falvak villamosításával foglalkozott, sajnálja azt, hogy a polgármester már nem akar települési vezető lenni, de mindenképpen elmegy szavazni. Berzlánovits Éva, mint mondja, elment a két leginkább ismeretlen jelölt egy időben és egy helyen tartott bemutatkozó fórumára, ahol alig tízen voltak. Szavaiból kitűnik, bár a győri jelölt megválasztása esetén benzinkút-, hús- és virágbolt-, valamint ABC-nyitást szeretne megvalósítani, a nagyatádi jelölt pedig igen tapasztalt lehet, hiszen nyolcvanéves, mégis inkább a peresznyei jelöltek felé húz a szíve.
Esik az eső. Peresznye másik italkimérésében, úgy ötven négyzetméteren már tizenhatan vagyunk. Valahogy legbelülre szorultam az egyik könyöklő szélére. Nagyon messze van a bejárat, egy ideig foglalkoztat is a gondolat, hogy mi lenne, ha két müzliszelet elfogyasztása közben elkiáltanám magam, hogy Hajrá, Fradi!, de inkább elhessegetem a gondolatot magamtól. Valami nagy ünneplést emlegetnek fel az itt lévők, egyikük például ötkor ment haza és három óra alvás után már fel is kelt, de kiderül az is, hogy bár „fél hétkor még húzta a Gyuri”, ez nem a felső vendéglős vadászati társas összejövetel része volt. Egy műszőrme usánkás férfi a játékgépek vallatásához kezd, ketten újságot olvasgatnak. Hárman egy távoli asztalnál ücsörögnek, hatan a pult körül ténferegnek, mellettem ül a bárszéken az almacsipszet majszoló Frici (volt szövőgyári karbantartó), a talponálló-könyöklőm elejénél pedig újabb két ember. Egyikük Pusker János, aki mint kiderül, most „muszájképviselő”, de ő is a képviselőjelöltek között van. Hiszi, hogy minden polgármesterjelölt komolyan tenné a dolgát, de ha bármelyikük „érdekből jön, akkor jobb, ha el is megy”.
Többen hiányolják „Nokedlit” és „Jampit”. Logler Attila felszolgáló a tömegben a tálcával úgy forog, mint egy ügyes hókuszpókusz mester. A Real Madrid feliratú pulóveres fiatalember civilben a helyi trambulinzenekarban játszik.
Mert itt, ahol gradistyei horvátok leszármazottai élnek, semmi sem az, aminek látszik. És amíg a búcsú kávémat iszom a már megismert Gostionica Ciglenicaban horvát zenére, készülök, mert Budapest felé indulva lassan elhagyom meseország vidékét.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
