Akadályozó hivatalok

Nem a törvényekkel van baj a Vajdaságban, hanem a megvalósításukkal. S ez fokozottan vonatkozik a kisebbségi jogok érvényesítésére. Hat vajdasági kisebbségi nemzeti tanács nemrégiben közösen állapította meg, hogy gondok vannak a kisebbségi jogvédelemmel a tájékoztatás, az oktatás, a kultúra és a nyelvhasználat területén. Mert miközben a kisebbségek hivatalosan – papíron – széles körű jogokat élveznek, a gyakorlatban túl kevés a jogi és rendszerbeli mechanizmus a jogok megvalósítására.
Törvény írja elő például, hogy ki kell tenni a két- vagy többnyelvű helységnévtáblát, ha a településen jelentős számú kisebbség él, s a tartományi hatóságok ezt meg is tették. Hogy átmázolták, megrongálták a nem egynyelvű helységnévtáblákat, az rendőrségi ügy: meg kell találni és felelősségre kell vonni az ilyen tettek elkövetőit. A legtöbb táblát már nem éri ilyen soviniszta támadás. A probléma azonban jóval nehezebben kezelhető, amikor nem nacionalista huligánok, hanem a helyi hatalom tagadja meg a törvény alkalmazását. Szenttamás esete a legkirívóbb. Az ottani radikális hatalom fittyet hányt az újvidéki kormányból érkező felszólításoknak, majd cinikusan a város szerb nevét íratta ki magyar nyelven, imígyen: Szrbobrán. (Erre szerbesítették ugyanis Szenttamást, de még az öreg szerbek is néha Szentomast mondanak.) Pedig akkor már jogerős bírósági döntés is kötelezte Szenttamás önkormányzatát a kettős helységnévtábla kitételére. A polgármester hevesen tiltakozott, fasiszta elnevezésnek minősítette Szenttamást (mellesleg a város neve először az 1338. évi tizedlajstromban jelent meg írott formában).
A nyelvi egyenjogúság hasonlóképpen mutatkozik meg például a bíróság munkájában: jó a törvény, felemás a gyakorlat. Valaki nem is akar élni jogával, valakinek pedig – legtöbbször objektív okokra hivatkozva – nem teszik lehetővé. Sok ilyen példa van az élet számos területén. A magyar nemzetiségű szerbiai polgárnak joga van a kétnyelvű személyi igazolványra. A nevét is kötelesek az eredeti írásmód szerint feltüntetni, ha kéri. Hogy ez miért nem megy zökkenőmentesen? Mert nincs kétnyelvű űrlap. Csak cirill betűs. A kérelmező – tisztelet a kitartóbbaknak – végül beleun a dologba, s egyetért a rendőrség alkalmazottjával, hogy „lényegében úgyis mindegy”.