Elhunyt Kiss Gy. János újságíró

Ő még magába szívhatta az ólombetűk illatát, a nyomdafestékszagot. A régi nyomdászmesterek tanácsain, Mikszáthon, Kosztolányin, Osváth Ernőn és Móricz Zsigmondon nevelkedett újságírók, lapszerkesztők gondos útmutatásait használhatta. Baglyasaljáról jött, egy Nógrád megyei kis bányászfaluból. Nem volt még húszéves, amikor fiatalemberként a megyei lapnál szembesülnie kellett a való élettel: az ’56-os forradalommal, a november 4-e utáni megtorlással, a megyei munkástanács sztrájkfelhívásával, a munkásöntudattal és a salgótarjáni, 152 áldozatot követelő véres sortűzzel, pufajkás leszámolással. Ezekről az eseményekről tényszerűen, majd virágnyelven írt a Szabad Nógrád című lapban, emiatt két év börtönbüntetésre ítélték. Négy hónapot töltött vizsgálati fogságban, végül felfüggesztett ítélettel elengedték. Évekig csak különböző szakszervezeti lapokba írhatott, aztán a Népszavához került.
Kiss Gy. János újságírói munkássága a 70-es évek közepétől teljesedett ki a Magyar Hírlapnál. Feladatul azt kapta, hogy adjon hírt a fővárosi, a megyei, a kerületi, egyszóval a helyi tanácsok életéről. Rövid idő alatt a kádári cenzúra ellenére az egyik legkritikusabb oldalainak számított a tanácsok fóruma, mert az általa kinevelt tehetséges újságírókkal, riporterekkel az országban található legrázósabb visszaélésekről párttitkári, tanácselnöki, vb-titkári hatalmi visszásságokról is beszámoltak a Magyar Hírlap hasábjain.
A rendszerváltás után előbb a Pesti Hírlap belpolitikai rovatvezető-helyettese, majd főszerkesztő-helyettese lett a konzervatív, polgári gondolkodású Új Magyarországnak. Mint számos más jobboldali újságíró, Kiss Gy. János is áldozatul esett nemcsak a baloldali liberális politika leszámolási hullámainak, hanem a jobboldal politikai szűkkeblűségének, pénztelenségének, mert a lap 1997-es, a szocialista–szabad demokrata Horn-kormány idején történt bedöntése után már nem kapott újságírói feladatot.
Pedig igazi profi volt. Soha nem tanulta meg a számítógép kezelését, fejből diktálta a beíróknak a legkeményebb publicisztikáit, vezércikkeit. Ötlet- és címgyáros volt. Az újságírás legfontosabb momentuma egy anyag címének kiválasztása. Ez az írás lelkét is adhatja. Ránézett egy riportra, elolvasta a cikket és már is lényegbevágó címmel ajándékozta meg az olvasót és természetesen az újságírót. Egy kicsiny, szürkének tűnő hírből tudta, hogy bomba anyagot lehet belőle írni, és ezt szerkesztőként meg is tette.
Halk szavú, a kollégáival rendkívül udvarias, pontosan fogalmazó, az újságírás alapelveihez, a valóság hű tükrözéséhez, a sokoldalúsághoz, a tárgyilagossághoz végig hűségesen ragaszkodó „régi motoros” volt. 70 évet élt.