Öt perc alatt sikerült felhúzni a zoknimat – felelte tegnap reggel a derékfájdalmait firtató kérdésre Nenad Puljezevics, és ezzel mindenkit le is lombozott. Hiszen ez a tempó még hétköznapi ember számára is édeskevés, nemhogy egy kapusnak, aki az olimpiai bajnok horvátok ellen védene. Így aztán Puljezevics nehéz szívvel, de lemondott a bevetésről: a „nehéz szív” ezúttal nem szólam, mert szerb származású létére a délszlávok elleni rangadó különösen sokat jelentett volna neki. Még akkor is, ha délután, amikor arról érdeklődtek nála, ki lesz a szerb miniszterelnök, színlelt felháborodással vágta rá: „Hagyjatok már, mit tudom én! Magyar ember vagyok, csak azt tudom, mit csinál Gyurcsány.” Minket persze Fazekas Nándor jobban érdekelt, ugyanis ismét előlépett első számú kapussá, de mint mondta, ez az ingadozás cseppet sem zavarja. „Huszonegy-huszonkét évesen talán még nehezebben állnék rá, de harminc vagyok, eddigre azért beérik az ember” – taglalta, miközben azt figyeltük, hogy a csehek a második félidő derekáig vezetnek az oroszok ellen, ám végül 30-26-ra kikapnak tőlük. Pedig ha nyernek, elénk gurították volna a piros szőnyeget, amely a legjobb nyolcba vezet – így viszont magunkra maradtunk.
A lelátón is, mert a piros-fehér kockás drukkerek nyomasztó számbeli fölényben ugráltak és üvöltöztek, de ezt Kielben úgyis megszoktuk. Azon sem ütköztünk meg, hogy szlovén bírókat jelöltek, hisz ez kétféleképpen is elsülhetett. A nagynevű vetélytárs picit lazábban kezdett, amit a mieink kihasználhattak volna, ám annyira futotta, hogy a 18. percig, 6-6-ig tartották a döntetlent. Még úgy is, hogy a vb-n egyébként remeklő Iváncsik testvérek gyors egymásutánban rontottak büntetőt. Tamás aztán két kontrából duplán javított, miközben a másik oldalon a torna legvirtuózabb játékosa, Ivano Balic mindössze két gólt pottyantott, aztán lehuppant a cserepadra, hátradőlt, és a hajfürtjeit igazgatta. Csakhogy társai nélküle is automatikusan felpörögtek szokásos tempójuk közelébe, és félidőre úgy húztak el 12-8-ra, hogy sem itt, sem ott nem történt semmi rendkívüli. Folydogált a meccs, számunkra nem a kívánatos irányba.
De a változás nem látszott reménytelennek. A horvátokon ugyanis érződött a húsz órával korábbi, a dánok elleni őrült rohanás, nálunk pedig Iváncsik Gergő száguldozott, és be is vágta a ziccereit. Amikor Nagy László is bezúdított egy olyan gólt, amilyenből tucatnyit – na jó, féltucatnyit – is boldogan fogadnánk tőle, a 45. percben két gólnyira szűkült a rés (17-15). De a folytatásban sajnos egyre tágult, mert a bravúrok mellett könnyű labdákat szórtak el a mieink, szétforgácsolták a kapufát, és a szlovén játékvezetőkben is a legrosszabbkor nyiladoztak a rokoni érzelmek. Ezt Gál Gyula különösen nehezen viselte, de megfékezte önmagát. Méghozzá nagyon helyesen, mert a hajrában már senki és semmi nem akadályozhatta meg, hogy a papírforma kis híján henger alakot öltsön, és megszülessen a 25-18-as horvát diadal. Hogy válogatottunknak miben kell egyértelműen javulnia, arról az adott gólok száma árulkodik.
A mai szünnap után a hét végén két mérkőzésből kellene egy árva pontot fogni a negyeddöntő eléréséhez, ám a feladat így sem egyszerű, mert szombaton a vb-címvédő spanyolok következnek, vasárnap pedig az oroszok, akik a túlélésért küzdenek. Persze éppen úgy, mint mi.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
