Készülnünk kellene már az idei idegenforgalmi szezonra, de a járőrhajóink a meteorológiai tél közepén is a vízen vannak, és készenlétben áll mind a hat vízirendőrőrs kikötőjében egy-egy mentőhajó is. A meleg miatt késik a flotta járműveinek általános karbantartása, javítása, festése – mondta lapunknak Horváth László, a Balatoni Vízi Rendészeti Rendőrkapitányság vezetője. Ugyanakkor leszögezte: ha késik is, az idén télen sem marad el a kötelező szerviz. A kisebb, sérülékenyebb járőrhajókat a múlt hét végén kénytelenek voltak kiemelni, és a napokban megkezdték általános karbantartásukat.
– A flotta tizennyolc hajójának a fele még szolgálatban van. Szükség van rájuk, mert a tavaszias idő a vízre csalogatja a vitorlázókat, és a csónakból horgászókra is vigyázniuk kell – érvelt Horváth László.
Kérdésünkre, hogy a rendőrséget is érintő takarékoskodás nem jár-e majd üzemanyaghiánnyal, azt válaszolta, hogy tavaly nem volt korlátozás, és reméli, a járőrözést és a mentési kapacitás fenntartását az idén sem veszélyezteti a takarékoskodás.
– A létszámcsökkentés és a nyugdíjazás a vízi rendőrséget kevésbé érintette. Egyébként is, fiatal erőkkel büszkélkedhet a flotta hatvantagú személyi állománya – fűzte hozzá a harminchat éves kapitányságvezető. Hozzátette: Egy vízi rendőrnek a legfontosabb, hogy hajóvezetői képesítést szerezzen, legyen alapos helyismerete, és jól karbantartott fizikuma. Ahhoz, hogy valakiből jó vízi rendőr legyen, legkevesebb hároméves felkészülés szükségeltetik.
Horváth Lászlótól megtudtuk: az élet- és vagyonmentés napi feladatain túl a flotta tavaly húsz nemzetközi, köztük öt hajózási világverseny ellenőrzésében és több nagy vízi rendezvény, így a két legnépesebb szabadidősport-esemény, a Balaton- és a Tihanyi-öböl-átúszás biztosításában vett részt.
Karbantartás helyett vigyázzák a Balatont
Évtizedek óta nem volt példa arra, hogy a naptár szerinti tél közepén tucatnyi rendőrhajó cirkáljon a Balatonon. Mivel a langyos időnek és a csillogó víznek képtelenek ellenállni a vitorlázás és a csónakból horgászás megszállottjai, nem hagyhatják el szolgálati helyüket a biztonságot szavatoló járőr- és mentőhajók sem.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en













Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!