Ma kezdődik a magyar filmszemle

Kálomista Gábor producer szerint szükség lenne vérfrissítésre a szakmában, s egyúttal szigorításokra is. Meglátása szerint súlyos hiba volt a Fehér tenyér című filmet jelölni Oscar-díjra, ezzel a döntéssel óriási lehetőséget szalasztott el a magyar filmszakma.

– Panaszkodni fog?
– Nem szoktam. Bár tudnék. Még 2003-ban Medgyessy Péter azt ígérte, tízmilliárd forinttal fogja finanszírozni az állam a hazai filmgyártást. Ebből sem lett semmi. Ennek most a fele áll rendelkezésre, öt és fél milliárd forinttal gazdálkodhat a Magyar Mozgókép Közalapítvány. És az összeg nemcsak a játékfilmgyártásra van elkülönítve, hanem mindenre. De nem ez a legnagyobb baj…
– Mi lehet ennél nagyobb baj?
– Sok minden. Például az, hogy Magyarországon féllábú a filmtörvény. Csak a gyártással foglalkozik, a forgalmazással nem. Pedig szabályozni kellene a hazai filmek piaci helyzetét is. Leginkább a francia példát követve. Franciaországban védik a hazai alkotásokat, azok minden területen előnyt élveznek. Például: ott abból a pénzből, ami a külföldi filmek forgalmazásából bejön, egy részt befizetnek egy kasszába, és abból finanszírozzák a hazai filmgyártást. Erre annál is inkább megérett a helyzet, mivel tavaly átléptünk egy fontos határt. Míg tíz évvel ezelőtt a magyar filmek egyszázalékos arányban voltak jelen a hazai forgalmazásban, idén ez az arány húsz százalék. Vagyis Magyarországon is készülnek „közönségfilmek”.
– Bár ez a fogalom sok helyen igen rosszul hangzik.
– Igen. Magyarországon a szakma egy része fintorog, ha azt hallja, „közönségfilm”. Ha megengedi, erre majd szeretnék visszatérni. De még a válságról néhány szót: Magyarországon nem alkotói válság van, hanem produceri válság. Ha valaki befizet 25 ezer forintot a filmirodán, máris regisztráltathatja magát, és ráírhatja a névjegyére, hogy producer. Nincs és nem is kell referencia, semmiféle biztosíték, szakmai háttér, valami pontrendszer – semmi. Így pedig ez a szakma erősen felhígul. A szűkös – és ahogy a helyzetet elnézem, nyilván egyre szűkösebb – állami támogatásra bárki igényt tarthat. Ezen mindenképpen változtatni kellene. Autópályát se építhet senki referencia nélkül, akkor filmet miért gyárthat?
– Van ma komoly szankciója annak, ha egy film nem készül el?
– Nem igazán. Nem gondolom, hogy a döntéshozók hátsó szándékkal döntenek egy-egy film támogatásáról. De azért annak kellene hogy legyen következménye, ha egy film el sem kezd forogni. Amúgy évek óta beszélünk arról, hogy a finanszírozásnak átláthatónak kell lennie. Itt az idő, hogy történjen is valami. Európában egyedülálló, hogy egy produkcióért az alkotó felelős, és nem a producer. Nálunk ez van. Ezt helyre kell tenni, és komoly szankciókat kell bevezetni. Aztán el kellene dönteni végre, ki alkalmas erre a pályára, és ki nem. Ma a törvények lehetővé teszik, hogy egy bukott cégből bárki átvonuljon egy másik cégbe, s a mögé bújva kezdje elölről. Vagyis újra sorba álljon állami támogatásért…
– Már hallom, ahogy elhangzik az ellenérv: mi lesz akkor a feltörekvő fiatalokkal?
– Azért vannak a produceri szövetségek, hogy védjék a szakmát. Védjék, egyszersmind kineveljék az utánpótlást. Össze kell fogniuk a producereknek és az állami finanszírozóknak a tiszta viszonyok megteremtéséért.
– Elég sok haragosa lehet.
– Nem hiszem, hogy haragosaim vannak. Inkább irigyeim. Tíz éve megyünk egy úton, és komoly sikereket könyvelhetünk el.
– Mire a legbüszkébb?
– Nézőszámot tekintve a Csak szex és más semmi a legnagyobb siker. De ott a 6:3, a Zimmer Feri, a Vakvagányok – ezek a művek komoly fesztiválsikereket értek el. Annak ellenére, hogy idehaza alig-alig említették őket. Én ezeket mind sikernek tartom.
– Részt vesz a filmszemlén?
– Mint a Magyar Producerek Szövetségének elnöke igen. De a versenyben idén nem indulunk.
– Természetesen erre gondoltam. És miért nem?
– Mert a filmszemle elavult és poros. Nem európai szintű. Belterjes. Semmi sem változott az elmúlt harmincnyolc évben. Profibbá kellene tenni az egészet.
– Hogyan?
– Nem filmszemléket kell csinálni. Nem egymásnak kell megmutatnunk az elkészült alkotásokat. Fesztivált kellene rendezni, olyan igazit. Igenis kell vörös szőnyeg, szmoking, kellenének a külföldi filmek és alkotók. Hogy a világhoz mérjük magunkat. A mi filmszemléinken sokan igazolást nyernek egy-egy díjjal – de egyáltalán nem biztos, hogy előreviszi ezt a szakmát. A magyar filmszakmának a világhoz képest kell megváltoznia. Nem önmagához képest, mert annak az égvilágon semmi értelme.
– Idén a Fehér tenyér című film képviseli Magyarországot az Oscar-díj-aspiránsok versenyében. Elég sokan vitatják ezt a döntést, hiszen tavaly ünnepeltük 1956 ötvenedik évfordulóját. Kézenfekvőnek tűnt, hogy a Szabadság, szerelem versenyezzen az Oscarért…
– Mielőtt válaszolnék: én szeretem a Fehér tenyér című filmet. De valóban megkerülhetetlen a tavalyi évforduló. Ráadásul a Szabadság, szerelem rendezője már bizonyított. Producere a világ egyik legjobbja. A filmet levetítették a Fehér Házban, az Egyesült Államok elnöke három órát szánt arra, hogy megnézze. Mindenki tudja, hogy az Oscar-díj odaítélésében mindig van valamilyen politikai felhang. Napnál világosabb, hogy ezt most ki tudtuk volna használni. Szóval, elhozhattuk volna az Oscart, legalábbis ezzel a filmmel minden esélyünk meg lett volna rá. Óriási lehetőséget szalasztott el megint a filmszakma. A döntéshozók fel sem mérték a dolog súlyát.
– A filmszemlén is osztanak majd díjakat. Itt is van „egyéb szempont”?
– Tavaly megdöbbentő mondatok hangzottak el a zsűri szájából. Ez például: „Rá lettünk kényszerítve, hogy a magyar kommerszt nézzük.” Gondolom, ez a mondat ágyazott meg az idei döntésnek, amely szerint idén különdíjat osztanak az úgynevezett „zsánerfilm” kategóriában, és lesz egy amolyan „igazi” fődíj is. Vagyis ismét megosztják a szakmát, ráadásul teljesen értelmetlenül. Tiltakozom ez ellen. S megjegyzem: a moziban azért vannak a székek, hogy azokon emberek üljenek. Ehhez képest nálunk az a „magas szakma” ars poeticája, hogy a „közönség nem tud felnőni a rendezőkhöz”.
– Ha jól értem, meg tudja mondani az idei filmszemle nyerteseit?
– Azt hiszem, igen. Most beteszem egy borítékba azt a három-négy filmcímet, amelyik majd díjat nyer. Meg lennék lepve, ha nem találnám el.