Farkas József, a válogatott edzője, ha nem is ötéves, de ötnapos tervet készített, és célszámai mindenki egyetértésével találkoztak. „Az első körben százszázalékos teljesítményt nyújtottunk, a másodikban elég lesz ötven” – jelentette ki arra utalva, hogy szerdától vasárnapig a középdöntő négy meccséből kettőt kellene megnyerni, az ugyanis szinte biztos negyeddöntőbe jutást eredményezne. Hogy melyik legyen a második siker, azt egyelőre nem taglaltuk, az elsőt viszont mondani sem kellett. A csehek elleni két ponttal ugyanis előzetesen feltétlenül számoltunk, és a délelőtti taktikai értekezleten látottak sokkal inkább megerősítették, mintsem megingatták ezt a meggyőződést. Az ellenfél játékából annyi rövid szemlélődés után kiderült, hogy támadásai Jichára épülnek, aki roppantul ragaszkodik a labdához, és az akciókat lehetőleg egyedül fejezi be, hátul pedig a nyitott védekezés a beállós posztjáról rendszeresen és súlyosan sebezhető.
A társaság az egyórás délelőtti városnézés során rácsodálkozott a picinyke, mégis temérdek római kori, frank és német emléket magába zsúfoló Ladenburgra, elolvasott néhány otthonról érkezett, már-már hozsannázó e-mailt, majd olyan oldott hangulatban szállt buszra, hogy a dánok és a norvégok elleni görcsnek nyoma sem volt. Hogy ez egyértelműen pozitív előjel-e, ezt ekkor persze meg nem tudhattuk.
Puljezevics a pályára indulás előtt megkapta a szokásos injekcióját; hivatalosan ugyan derékbántalmai miatt, de mintha megint beoltották volna gól ellen is. Négy ziccert fogott nagy hirtelen, miközben Jicha fölé és mellé pufogtatott, a mieink viszont négypercnyi tapogatózás után alig tudtak hibázni. Akármilyen hihetetlen, a 10. percben 7-0-ra vezettünk, a 18.-ban pedig tízre nőtt a differencia. A cseek bénultsága ekkor engedett, 16-6-ról 16-10-re zárkóztak fel, Puljezevics ráadásul cserét, és rögtön utána ápolást kért. A 17-10-es félidő után azért örömmel fogadtuk, hogy a csarnok kivetítőjén magyarul kívánnak kellemes szórakozást és izgalmas meccset, ám bíztunk benne, hogy csak előbbiben lesz részünk.
A szórakozás aztán lassacskán izgalommal párosult. Az egyébként láthatóan igen törődött Gál Gyula – erre minden oka meg is van, hiszen egyetlen beállósként verekedte végig az eddigi összecsapásokat – 18-12-nél megjegyezte, „nagyon leültünk”, de hogy nem még lejjebb, az Fazekas Nándor érdeme. Ziccereket fogott, majd hetest is, ám a különbség így is négy és öt gól között ingadozott. Sőt, az 54. percben háromra csökkent, de a visszaszámlálás kettőnél (27-25) befejeződött, miként 28-25-nél a mérkőzés is.
A negyedik siker és az eddig maximálisan begyűjthető négy pont birtokában most talán felesleges felemlegetni az első tíz perc
7-0-ját, hisz azt senki sem várhatta, hogy e részeredményt hattal felszorozva 42-0-ig menetelünk. Igaz, azt sem, hogy a hajrában olykor kénytelenek vagyunk az órára pillantani, de sebaj. Ivo Diaz pontosan fogalmazta meg a lényeget: ,,Az első félidőben a legjobbunkat nyújtottuk, mert a kapusteljesítményre és a határozott védekezésre támaszkodva bejöttek a kontráink. Aztán kicsit visszafogtuk magunkat, el is fáradtunk, de az összkép így is nagyon pozitív.”
Pozitívabb egyelőre nem is lehetne, így a csapat érthetően „ide nekünk az oroszlánt is” hangulatban készül ma az olimpiai bajnok Horvátország ellen. Bár egyesek ezt vitatják – szerintük már mi vagyunk az oroszlánok.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
