Véres tavaszt ígérnek a tálib ellenállók Afganisztánban, fenyegetésüknek pedig máris terrortámadásokkal, emberrablásokkal adnak nyomatékot. A követelés a régi: távozzanak a megszálló csapatok, különben nem tudják szavatolni az országban tartózkodó külföldiek biztonságát.
A tálibok pedig rögvest el is könyvelhetik első sikerüket, az olasz kormány az afgán hatóságok segítségével ugyanis a minap gyanús körülmények között szabadította ki a szélsőségesek fogságából a La Reppublica újságíróját, Daniele Mastrogiacomót. Az eset a római ellenzék heves tiltakozását is kiváltotta, hiszen úgy tűnik, a tárgyalók megszegték az alapszabályt, miszerint terroristáknak nem engedünk. A történtek állítólag a kabuli kormányon belül is komoly feszültséget keltettek, mivel Hamid Karzai elnök nem hallgatott minisztereire, s a túszejtők követelésének eleget téve tálib foglyokat bocsátott szabadon.
Két német túsz sorsa azonban továbbra is bizonytalan, Berlin viszont már leszögezte, hogy semmiféle engedményt nem tesz a terroristáknak, arról meg főleg nem lehet szó, hogy mintegy háromezer katonájuk elhagyja Észak-Afganisztánt.
Részben reménykeltő, hogy a Hindukus lábainál fekvő ország az erőszak tekintetében még mindig nem hasonlítható Irakhoz – ahol egy hét alatt annyi civil hal meg különféle támadásokban, mint Afganisztánban egy év során –, elégedettségre azonban még sincs ok. Az utóbbi hónapokban gyakoribbá vált támadások fő célpontja a
NATO kötelékében szolgáló 33 ezer külföldi katona, valamint a velük szövetséges afgán hadsereg volt; a veszteségeket látva pedig a tálibok nap mint nap büszkén jelentik be, hogy rendezték soraikat, s leszámolnak a megszállókkal. A lázadók kisebb sikereinek az oka azonban nem csupán a terrorcsoportok erősödésében keresendő, hanem abban is, hogy a NATO a főként célzott csapásokra összpontosító amerikaiaknál szisztematikusabban, alaposabban próbálja átfésülni az országot. Az egyik ilyen akció során tegnap hetven kormányellenes fegyverest öltek meg az ISAF (a NATO afganisztáni missziójának) légi támogatásával az afgán katonák.
Aggasztó ugyanakkor, hogy a tervezett csapásokkal párhuzamosan az erőszakcselekmények a déli országrészek – Kandahár, Zábul, Uruzgán és Hilmand – után egyre inkább jellemzővé válnak északon is, még ha a támadások általában nem is követelnek sok áldozatot. Ez alól a Dick Cheney amerikai alelnök látogatásakor a Kabulból Dzsálálábádba vezető úton elkövetett, húsz halálos áldozatot követelő merénylet mindenképpen kivétel. (A fenyegetettség az északon tevékenykedő magyar katonák és segélyszervezeti munkatársak miatt is nagyon fontos kérdés.)
Nem csoda hát, hogy a megszálló csapatok erősítésre várnak. Litvánia és Bulgária már be is jelentette, hogy további katonákat küld Afganisztánba, igaz, az összesen körülbelül kétszáz újabb egyenruhás jelenléte inkább csak jelképes előrelépés. A tálibok megbuktatását követően a nyugatiak úgy tervezték, egy megszálló katonára száz civil munkatárs jut, akik az újjáépítést, az ország talpra állítását segítik majd. Ez az arány most még fordítva igaz, noha az őrült fanatikus rezsimet elkergető szövetségesek is tudják, aligha számíthatnak békére és stabilitásra mindaddig, amíg nem javul számottevően a lakosság élete, s nem sikerül megakadályozni, hogy a terroristák szabadon átjárjanak a pakisztáni határon. De amíg nem épülnek újra gyárak, nem nyílnak meg a bányák, addig az egyetlen bevételi forrás a máktermelés marad.
Március vége, az afgán újév a hagyomány szerint a bizakodás időszaka a közép-ázsiai országban, az emberek többsége azonban nem érzi, hogy helyzete bármit javult volna 2001 óta.
origo.hu
Orbán Viktor: Szerdán csak jó hírek lesznek! - videó
