Nyírmihálydi kétezer lakosú település Szabolcs déli részén, néhány kilométerre a hajdú-bihari megyehatártól, és néhány tíz kilométerre Nyírbátortól. A cigány lakosság a feljegyzések szerint 1743-ban jelent meg a faluban, Barkóczy János hozta őket három férfiember személyében, valószínűleg vályogvetésre. A munkának, sőt a találékony munkának is van hát hagyománya körükben, ugyanis egyikük egy új építőanyagot fejlesztett ki, ami aztán Jani-téglaként került be a köztudatba. Az újítás lényege az volt, hogy a vályogtéglát törek nélkül készítette, szárazon vette ki, majd kiégette.
A mostani, mintegy kilencszáz cigány ember közül azonban nem mindenki méltó utóda az egykori Janinak: még a roma kisebbséget képviselő Nagy József is kénytelen elismerni ugyanis, hogy van négy-öt olyan család, amelyek nem sokat törődnek a higiéniával. A munkát is inkább kerülik, árnyékszék építésével pedig végképp nem akarnak bajlódni.
– Én jó embere vagyok a polgármester úrnak, mindig is mellette kampányoltam, de az nem tudom elfogadni, hogy ezt a gondot országgá-világgá kiabálta – mondja Nagy József a nagy port felvert hepatitis A-fertőzés miatt kialakult helyzetről. – Hiszen megmondta az ÁNTSZ szakembere is: nem lehet azt pontosan tudni, mitől is betegedtek meg a gyerekek. Még az is lehet, hogy a közkonyháról hozott étel volt a rossz – mondja a helyi kisebbségi vezető.
Ezt a megközelítést viszont a polgármester nem fogadja el. Nyisztor Ferenc ugyanis úgy látja, nagyon rossz úton jár az, aki ahelyett, hogy a saját portája előtt sepregetne, más szemében próbál szálkát találni.
– Én már nagyon régen mondom, nem tartható tovább az a politika, amivel a kormányzat akarja úgymond szocializálni a roma lakosságot. Aki szereti a gyermekét, az nem úgy neveli, hogy minden követelmény nélkül megad neki mindent, amit az akar. Sokkal inkább úgy, hogy értelmes és teljesíthető elvárásokkal áll elő, és azt számon is kéri – summázza gondolatait.
A harmadik ciklusát töltő helyi vezetőnek egyébként megvan a tapasztalatokon alapuló stratégiája a kérdés kezelésére.
– Az lenne a legjobb, ha a munka helyett tömeges gyermekvállalásra ösztönző segélypolitikát leállítaná a kormány, s helyette valóban munkára ösztönözne, és a gyermekek nevelését pedig egészen más módszerekkel támogatná. Semmiképpen nem úgy, hogy odaadja a pénzt a munkakerülő, elemi higiéniai követelményekre is fittyet hányó szülőnek, hogy eligya vagy játékterembe vigye, hanem úgy, hogy közoktatásra és közétkeztetésre fordítja, a gyermekek nyolctól négyig való iskolában tartózkodását kötelezővé teszi, az ehhez szükséges szakember-, és pénzellátást pedig biztosítja.
Ameddig ilyen nincs, Nyisztor Ferenc a saját hatáskörében talál ki valamit. Például azt, hogy nem fizet segélyt a magukat és másokat is veszélyeztető lusta embereknek. – Mindaddig nem, amíg nem tesznek valamit saját magukért – mondja a polgármester nem kis indulattal, megemlítve, hogy drákói lépése „elismeréseként” azzal fenyegették meg, hogy még ezen a héten „eltüntetik”. – Nem tudom, hogy ez időleges forgalomból kivonást, vagy végleges megoldást jelent-e, mindenesetre feljelentést tettem a fenyegetés miatt – mondja.
Nyisztor Ferenchez hasonlóan gondolkodik Szedlár János, a szomszédos Piricse polgármestere is.
– Nagyon helyesen járt el a kollégám, amikor a segélyezés leállítása mellett döntött. Aki felelősen gondolkodik, nem is tehet mást. Nálunk a kétezer lakosból több mint hétszáz cigány származású, itt is voltak hasonló higiéniai problémák. Néhány éve több környékbeli polgármesterhez hasonlóan én sem láttam más megoldást az áldatlan állapotok mérséklésére, mint azt, hogy akinek nincs árnyékszéke, nem kap segélyt. És igenis, van eredménye a szigorú fellépésnek. Méltánytalannak tartom, hogy Nyírmihálydi polgármesterét azért érik támadások, mert a közösség érdekében megteszi, amit kell – mondja Szedlár János.
A helyi romák meglehetősen különbözően gondolkodnak a dologról, a sértődöttség azonban szinte minden megszólaló mondataiból kiérzik.
– Nem igazságos ez az egész, nem is onnan volt az első beteg, ahol nincs WC. Csak azért hurcol meg bennünket a polgármester, mert nem szavaztunk rá a legutóbbi választáson – mondja az egyik aszszony.
Egy másik nő ezt ugyan nem vitatja, de úgy véli, mégsem jó, hogy az erdőszéli romák annyi fáradságot sem vesznek, hogy udvari WC-t csináljanak maguknak. – Én ugyan nem tudom, mitől lett ez a betegség, de én sem szeretem, hogy aki nem mosakszik és büdös, koszos, az az én gyerekem mellett ül az iskolában – mondja elgondolkodva.
Aba-Horváth István, a hajdú-bihari kisebbségi önkormányzati elnök is felháborodásának ad hangot az ügy miatt, és sorolja, ki mindenki mozdult meg a higiéniai probléma megoldására. – Én magam az évi négyszázezer forintos tiszteletdíjamat ajánlottam fel az önkormányzatnak, meg azt, hogy a Lungo Drom tagjai jönnek és segítenek megépíteni a hiányzó árnyékszékeket. Szerintem kár volt ebből ilyen megalázó országos botrányt kavarni. Mind tudjuk, hogy munkanélküliség van, nyomor van, hogy mint mindenütt, itt szintén vannak mentális gondok is az emberekkel. De azon kell lenni, hogy segítsünk, nem azon, hogy a romákat meg a magyarokat egymás ellen fordítsuk – véli.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében száz-százhúszezer roma él, a kisebbségi vezetők becslései szerint 90-95 százalékuknak nincs állandó munkája, és ez óriási feszültségeket okoz. Azt mondják, dolgoznának, de nincs hol, a családok nem tudják miből iskolába küldeni a gyerekeket, nincs pénzük tüzelőre, félnek a téltől.
Lakatos István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisebbségi önkormányzat elnöke azt is illúziónak tartja, hogy az önkormányzatok, roma vállalkozók próbáljanak megoldást találni a pályázatok kihasználásával. – Az EU-s pályázatokhoz 50-60 milliós önerő kéne. Tessék mondani, honnan vegye azt egy polgármester, amikor több tíz milliós mínusszal küszködik, vagy egy kisvállalkozó, aki örül, ha a törvényesség mezsgyéjén artistásodva valahogy életben marad? – így Lakatos.
Persze ezzel kapcsolatban is létezik más vélemény. Bojti Ferenc nyírmihálydi vállalkozó például arra panaszkodik, hogy alapásáshoz, malterhordáshoz nem talál roma munkaerőt. Egyetlen emberen kívül, aki négy éve mindennap rendesen dolgozik nála, a többiek legfeljebb napi egy-két órát hajlandók munkával tölteni. Szedlár János meg felemlegeti, hogy néhány éve a szociálpolitikai támogatásból felépített házakat a roma vállalkozók elbontották, majd a bontásból származó építőanyagot tovább vitték újabb és újabb, ugyancsak ilyen hozzájárulásból építendő házakhoz, a szociálisan segélyezett család meg kapott néhány tíz vagy százezer forintot, de továbbra is fedél nélkül maradt. Szavait alátámasztják az évek óta Pricsén ásítozó befejezetlen házalapok. Szedlár János szerint nincs más megoldás, mint hogy megszüntetik az ingyenes ellátást és megkövetelik a munkát, valamint az alapvető emberi viselkedési normákat.
origo.hu
Ez történt az ország karácsonyfájának utcájában - galéria
