MiG–21: a hidegháborús szovjet legenda, amely elsőként repült kétszer gyorsabban a hangnál

A katonai repülés leghíresebb vagy éppen legkülönlegesebb repülőeszközeit felvonultató sorozatunkban most egy olyan legendás szovjet típust, a Mikojan–Gurjevics tervezőiroda konstrukcióját, a MiG–21 elfogóvadászt mutatjuk be, amelyet a saját kora legfélelmetesebb légi harceszközei között tartottak számon. A MiG–21 – NATO kódnevén a Fishbed – az 1950-es évek közepén kifejlesztett rövid hatótávolságú szuperszonikus frontvadász volt az első olyan hadrendbe állított szovjet harci gép, amely vízszintes repülésben képes volt a kétszeres hangsebesség elérésére. A szép vonalvezetésű, deltaszárnyú, utánégetős gázturbinás sugárhajtóművel felszerelt és amerikai kortársaihoz képest viszonylag kis méretű, egy-, illetve kétüléses típusverziójú vadász az 1959-ben elkezdett és 2005-ig tartó sorozatgyártásával kiérdemelte a katonai repüléstörténet legnagyobb tömegben gyártott sugárhajtású vadászgépe címet. A MiG–21 47 ország légierejében állt hadrendben, és néhány állam még ma is szolgálatban tartja ezt a hidegháborús legendát.

A Cápeti nevet kapott magyar MiG-21-es a légtérben Fotó: Microsoft - Flight Simulator

A MiG–21 a hidegháborús korszak leghíresebb szovjet elfogóvadásza, amely az 1960-as évektől az 1980-as évek végéig a Varsói Szerződés tagállamai légierőinek az első számú szuperszonikus vadászgépe volt.

A MiG–21 volt a hidegháborús korszak egyik leghíresebb szuperszonikus vadásza (Fotó: Wikimedia Commons/Radomil)

A MiG–21 és a hangsebességért folytatott verseny

A második világháború utáni katonai repülésben a sugárhajtómű gyorsan kiszorította a dugattyúmotoros meghajtást. A gázturbinás sugárhajtóművek ugrásszerűen megnövelték a repülőgépek sebességét, emiatt az új típusok – mindenekelőtt az elfogóvadászok és a magassági felderítők – kifejlesztésénél az egyre nagyobb sebesség elérése lett az egyik legfőbb prioritás. 

A repüléstörténet első, a hanghatárt áttört gépe, a Bell X-1 (Fotó: Wikimedia Commons/NASA)

A repülés történetében először 1947. október 14-én sikerült áttörni a hanghatárt, bár az is igaz, hogy az amerikai Chuck Yeager Bell XB-1 jelű kísérleti gépe rakétahajtással érte el a szuperszonikus sebességtartományt. A Szovjetunióban 1946-tól gyorsult fel a sugárhajtású vadászok kifejlesztése. Az első igazán átütő sikert aratott szovjet elfogóvadász, a Mikojan–Gurjevics tervezőirodában megszületett, de még szubszonikus MiG–15, a koreai háború légi harcaiban bizonyította be rendkívüli képességeit. 

Az első ember, aki gyorsabban repült a hangnál: Chuck Yeager (Fotó: U. S. Air Force)

Az 1950-es években kibontakozó sebességversenyben az első olyan hadrendbe állított szovjet elfogóvadász, amely már képes volt vízszintes repülésben átlépni a hanghatárt, a MiG–19-es volt. A Mikojan–Gurjevics tervezőiroda ezt a szép vonalvezetésű gépet a MiG–15 továbbfejlesztett változatára, a MiG–17-esre alapozva konstruálta meg. Az 1955-ben szolgálatba állított MiG–19 a két, Tumanszkij RD-9B utánégetős gázturbinás sugárhajtóművének köszönhetően 1455 km/órás maximális sebesség elérésére volt képes, így ez a típus lett a Szovjetunió első szuperszonikus elfogóvadásza. Az 1950-es évek derekán a rivális szuperhatalom, az Amerikai Egyesült Államok repülőipara azonban megalkotta az első olyan vadásztípusát, a Lockheed F–104 Starfightert, ami viszont már a hangsebesség kétszeresével tudott repülni.

A Lockheed F–104 Starfighter, az első kétszeres hangsebességgel repülő amerikai elfogóvadász (Fotó: Netherlands Institute for Military History)

Éppen ezért a szovjet katonai vezetés számára égető szükséggé vált a Mach 2, vagyis a kétszeres hangsebesség elérésére képes saját típus kifejlesztése.

Az új konstrukciót az eredeti elképzelés szerint a jól bevált MiG–19-re alapozták volna, ám ennek többszöri átépítésével sem sikerült elérni az áhított kétszeres hangsebességet. A Mikojan–Gurjevics tervezőirodában elvégzett szélcsatornás kísérletek bebizonyították, hogy a nyilazott szárny nem alkalmas a Mach 2 sebességtartományban való repülésre, ami a MiG–19-cel érte el a terhelhetősége határát. A Mikojan iroda mérnökei ezért egy teljesen új konstrukció kifejlesztésébe fogtak. A Je–4 kódjelű első prototípus 1955 júniusában forradalmi újításként deltaszárnyakat kapott.

A MiG–19 volt az első szovjet szuperszonikus harci gép (Fotó: U. S. Air Force)

De a tesztrepülések során bebizonyosodott, hogy ehhez a konstrukcióhoz sokkal erősebb hajtómű szükséges, mert a meglévővel még a sárkányszerkezet ideális aerodinamikai kialakítása ellenére sem érhető el, illetve tartható fenn a kétszeres hangsebesség. A Tumanszkij tervezőiroda később az R–11-300 típusjelű utánégetős gázturbinás hajtóművével küszöbölte ki ezt a problémát. A prototípusokkal elvégzett 61 tesztrepülés után a gép 1959-ben kapta meg a sorozatgyártáshoz szükséges engedélyt, és ezzel egyidejűleg a MiG–21F típusjelzést.

Az egyszerű, de hatékony és olcsón üzemeltethető deltaszárnyú legenda

A MiG–21 1959-ben lépett szolgálatba a szovjet légierőnél. A fémépítésű, félhéjszerkezetű, deltaszárnyas, hermetizált kabinnal és katapultüléssel felszerelt utánégetős gázturbinás sugárhajtóműves gép – amit eredetileg frontvadásznak szántak – figyelemre méltó repülési tulajdonságokkal rendelkezett. A Szovjetunióban összesen 10 645 MiG–21-est építettek, de a típust licence alapján Csehszlovákiában, Indiában és Kínában is gyártották; így ez a gép lett a valaha legnagyobb tömegben gyártott vadászrepülők egyike. 

Csehszlovák MiG–21-es elfogóvadász (Fotó: Wikimedia Commons/Chris Lofting)

A MiG–21-est hosszú gyártási periódusa alatt folyamatosan továbbfejlesztették, ennek köszönhető a 23 együléses és a 8 kétüléses típusváltozata. Az amerikai kortársaihoz képest kis méretű, 13,46 m hosszú és 7,15 m szárnyfesztávolságú, illetve 4,71 m magas MiG–21-be a Tumanszkij sugárhajtóművek számos és szintén folyamatosan továbbfejlesztett változatait építették be. A szovjet Tumaszkij utánégetős sugárhajtóművekből összesen 14 típusváltozatot használtak fel a MiG–21 sorozatgyártásánál. 

A Kínában gyártott gépekbe nem orosz, hanem a szovjet hajtóműveken alapuló, de saját fejlesztésű ötféle kínai hajtómű-konstrukciót építettek be. 

A MiG–21 bisz típusba szerelt Tumanszkij R–25-300 utánégetős gázturbinás sugárhajtómű maximális tolóereje –forszázs használatával – 69,6 kN, amivel nagy magasságon több mint Mach 2, egész pontosan 2230 km/órás maximális sebességet lehetett elérni. 

A MiG–21 utánégető (forszázs) kamrája (Fotó: Wikimedia Commons)

A gép harci hatósugara 500, hatótávolsága pedig – típusverziótól függően – az 1075 és 1375 km közötti tartományba esett. A MiG–21 19 ezer méteres szolgálati csúcsmagasságával képes volt a tropopauza fölé emelkedve a sztratoszférában repülni. A fedélzeti fegyverzetet a MiG–21SZ alváltozattól kezdve a törzs középső részébe beépített kétcsövű, 23 mm átmérőjű és 200 db lőszer-javadalmazású Grajzev–Sipunov GS–23L típusú gépágyú alkotta. A felfüggeszthető fegyverterhelés, szintén a típusváltozatok függvényében, 1300 és 1800 kg között mozgott. A MiG–21-nél alkalmazták először az infravörös önirányítású R–3SZ vagy AA–2 Atoll légiharc-rakétákat, továbbá az R–3R félaktív lokátoros önirányítású levegő–levegő rakétákat is. A bisz altípuson hatra növekedett a bevethető rakétafegyverek száma, amelyek az infravörös önirányítású R–60 vagy AA–8 Aphid, továbbá az RSZ–2USZ vezetősugaras légiharc-rakétákkal bővültek ki. 

Nem iránytott légiharcrakéta-konténer és egy infravörös irányítású levegő–levegő rakéta a MiG–21 félszárnyára szerelve (Fotó: Wikimedia Commons)

Egyes altípusok korlátozottan alkalmasak voltak a földi célok elleni csapásmérésre is; 

amihez nem irányított levegő–föld rakétakonténereket lehetett felfüggeszteni a gépre. A MiG–21 avionikája, vagyis belső műszerezettsége négyféle volt annak függvényében, hogy a Szovjetunió és a Varsói Szerződés, Finnország, Vietnám, továbbá az arab országok vagy pedig India és az afrikai megrendelők számára szánták-e az adott típusverziót. A Varsói Szerződés tagállamaiban rendszeresített gépek műszerezettsége gyakorlatilag megegyezett, ezzel szemben a finn és arab exportra szánt példányokba eltérő válaszadókat építettek be, a vietnámi és a kubai rendeltetésű gépek pedig úgynevezett trópusi kivitelben készültek.

MiG–21-es vadászok kötelékben (Fotó: Wikimedia Commons/Chris Lofting)

Akadtak azonban olyan megrendelők is, mint például Nigéria, amelyek a részükre leszállított típusokba nyugati avionikát építettek be. Az F sorozatot és a kétüléses típusokat leszámítva valamennyi típusverziót felszerelték rádiólokátorral, robotpilótával, URH rádió-adóvevővel, rádióiránytűvel és rádió-magasságmérővel is.

Ügyesen fordulózva még a szupermodern amerikai Sast is le tudta győzni

A MiG–21 az 1959-ben történ szolgálatba állításától kezdve a hidegháborús korszak szinte összes forró konfliktuszónájában, illetve helyi háborúiban repült harci bevetéseket. A típus első éles bevetése azonban sajátos módon „békeidőben” és az európai légtérben történt meg, amikor 1964. január 28-án a keleti blokkhoz tartozó Német Demokratikus Köztársaság légterébe betévedt az amerikai légierő egyik többcélú T–39 Sabreliner kéthajtóműves gépe. A légtérsértő elfogására magasba emelt szovjet MiG–21-es géppár lelőtte az amerikai gépet, amelynek háromfős személyzete az életét vesztette. 

North American T–39 Sabreliner (Fotó: Wikimedia Commons/PH2 Berry, USN)

Az 1960-as 70-es évek arab–izraeli konfliktusainak légi harcaiban az egyiptomi és a szíriai légierő színeiben vett részt a MiG–21. 

Még az 1967-ben kitört úgynevezett hatnapos háborút megelőzően az izraeli hírszerzés, a Moszad által beszervezett disszidens iraki pilóta jóvoltából Izrael kezére került egy MiG–21F-13-as altípusú vadász. A géppel végzett tesztrepülések alapján az izraeli vezérkar arra a következtetésre jutott, hogy az ellenséges arab államok MiG-jeit lehetőség szerint még a földön kell elpusztítani, ha kitör a háború. Ennek megfelelően amikor 1967. június 6-án kitört a hatnapos háború, az izraeli légierő összesen 136 MiG–21-est semmisített meg, többségüket a földön. A háború befejeződése után sem szűnt meg azonban az ellenségeskedés Izrael és Egyiptom között, így 1970 augusztusáig még további 50 egyiptomi MiG került a veszteséglistára. 

Egyiptomi MiG–21-es repül a sivatag felett (Fotó: Wikimedia Commons)

Az észak-afrikai országban 1970-től elkezdődött szovjet jelenlét idején orosz pilóták is repültek egyiptomi felségjelű MiG–21-sekkel. Az 1973-ig elhúzódó összecsapások során az oroszok szovjet légi irányítással 21 légi győzelmet arattak, miközben 5 Mig–21-est vesztettek. Az 1973 októberében kitört jom kippuri háborúban hozzávetőleg 140 szír és egyiptomi MiG–21-es lőttek le az izraeli vadászok, miközben az egyik egyiptomi MiG egyetlen izraeli F–4 Phantom harci gépet semmisített meg. 1982-ben a szír légierő MiG–21 bisz vadászgépe a Bekaá-völgy felett kibontakozó csatározásokban közeli manőverező légi harcban győzte le az izraeliek egyik szupermodern F–15 Eagle elfogóvadászát, bebizonyítva a típus kitűnő fordulóharc-képességeit.

McDonell Douglas F–15 Eagle amerikai két hajtóműves szuperszonikus elfogóvadász (Fotó: SSgt Samuel Rogers/Wikimedia Commons)

A MiG–21-esek a vietnámi háborúból a kommunista Észak-Vietnám színeiben vették ki részüket. 

Az észak-vietnámi ászpilóták 77 amerikai harci gépet semmisítettek meg a légi harcokban, ezzel szemben a kommunista Vietnám a háború alatt összesen 68 MiG–21-es vadászt vesztett.

A MiG–21-esek az India és Pakisztán közt dúló határháborúkban az indiai légierő színeiben repültek harci bevetéseket. Az 1965-ös konfliktusban két pakisztáni gépet semmisítettek meg egyetlen saját gép elvesztése árán; az 1971-ben kiújult harcokban pedig az indiai MiG-ek 10 pakisztáni harci repülőt lőttek le, miközben maguk is ugyanennyi MiG–21-est vesztettek. 

A tizenöt légi győzelmet elért vietnámi  MiG–21-es múzeumban kiállítva (Fotó: Wikimedia Commons)

A délszláv háborúban 1991. október 27-én este a jugoszláv légierő egyik MiG–21-ese alacsonyan repülve kazettás bombát dobott a dél-dunántúli magyar település, Barcs határában álló házakra. 1992. január 27-én egy jugoszláv MiG–21 bisz R–60M típusú légiharc-rakétájával lelőtte az európai megfigyelők egyik AB–205-ös katonai helikopterét. A MiG–21-esek több afrikai konfliktusban, köztük az etióp–eritreai háborúban is számos harci bevetést teljesítettek.

Négy évtized a magyar légierő kötelékében

A Magyar Néphadsereg légiereje 1961-ben kapta meg az első MiG–21-es vadászait. A magyar légierő történetében a MiG–21 volt az első kétszeres hangsebességgel repülő harci gép. A Magyar Néphadsereg 1961-től összesen 261 MiG–21-est állított szolgálatba a honi légvédelemnél. A hazai MiG–21-eseket három vadászezredbe szervezték a taszári, a pápai és a kecskeméti repülőbázisokon. 

Magyar MiG–21 a kecskeméti bázis betonján (Fotó: Eastern Order of Battle)

A típus üzemeltetése során összesen 74 magyar felségjelű MiG–21 semmisült meg légi balesetekben. 

A légi katasztrófákkal érintett 83 fő hajózóból 51 pilóta tudott sikeresen katapultálni, 32-en viszont életüket vesztették a típushoz fűződő rendkívüli légi eseményekben. A korai altípusokat az üzemidejük lejártával fokozatosan kivonták a szolgálatból, így a rendszerváltás idején, 1990-ben a nevet változtatott Magyar Honvédség légierejében már csak az MF, a bisz és az UM változatokat tartották szolgálatban. 

Magyar MiG–21-es emelkedik a magasba (Fotó: Wikimedia Commons)

Az Antall-kabinet a szovjet államadósság terhére 27 korszerű, negyedik generációs MiG–29 elfogóvadász beszerzéséről állapodott meg az Oroszországi Föderáció kormányával. A MiG–29-esek 1993 őszétől érkeztek Magyarországra. Erre figyelemmel a Kecskeméten állomásozó MF altípusú MiG–21-sektől az MH. 59. Szentgyörgyi Dezső Harcászati Repülőezred 2. Dongó századához beérkezett MiG–29B vadászgépek vették át a készültséget 1994. szeptember elsejei hatállyal. Az egy évvel később megalakult 1. Puma század állományába került további MiG–29-esekkel pedig teljessé vált az új hadrend.

A típust fokozatosan a MiG–29 váltotta fel (Fotó: Verwandte von Benutzer:Binningench1/Wikimedia Commons)

A még Kecskeméten állomásozó MiG–21-eseket elbúcsúztatták, és a gépek új bázisukra, Pápára repültek át. A MiG–21 még szolgálatban álló utolsó legfiatalabb altípusait, a bisz és UM változatokat 2000. augusztus 24-én vonták ki végleg a magyar légierő hadrendjéből.

A MiG–21 Fishbed:

• harmadik generációs, utánégetős gázturbinás egy hajtóműves szuperszonikus elfogóvadász,
• az első szovjet típus, amely képes volt vízszintesen kétszeres hangsebességgel repülni,
• és ami egyike a legnagyobb tömegben gyártott és leghosszabb ideig szolgálatban tartott vadászgépeknek.