Egy hét se kellett ahhoz 2005 őszén, hogy szétverjék és őrlőgépbe rakják a kaposvári strand régi betonteknőinek a darabjait – emlékezik a két évvel ezelőtti eseményekre Frank József fürdővezető, majd büszkén sorolja az együttesen négyezer négyzetméter vízfelületből álló, több mint négyezer köbméter vizet elnyelő új, Virág- fürdő egységeit. A három óriás csúszdán kívül vízesések, a barlang mélyén a vizet pirosra változtató, úgynevezett „piranhás kamrát” helyeztek el, ezenkívül hatalmas vízgombák, vízernyők, buzgárok kényeztetik a fürdőzőket. A gyermekmedencében két vízágyú, kisebb csúszdák és egy hatalmas játékfóka várja a legkisebbeket.
Nem túlzás: a Dél-dunántúli régió egészének élményfürdője lett a kaposvári. Még Pécsről is jönnek a vendégek. Pedig hát a Dél-Dunántúl nem szűkölködik fürdőkben – mondja a Frank. – Kaposvár azt szeretné, ha nemcsak egy vagy két napot töltenének itt a turisták, hanem legkevesebb hármat vagy négyet. Van múzeumi látnivaló a festők városaként emlegetett Kaposvárott, és van bejárnivaló a gyönyörű Zselicben– mondta kérdésünkre Szita Károly polgármester.
Jegyárak. A felnőtteknek 1920 forintot kell fizetniük az egész napi fürdőzésért Kaposváron. Ez az ár alacsonyabb, mint az ország ismert élményfürdőiben (Hajdúszoboszlón a napijegy 2500, Esztergomban 2400, Kehidakustányban pedig 2500 forint – igaz, ezeken a helyeken több szolgáltatásra számíthat a vendég).
Virágfürdő Kaposváron
F Ü R D Ő O R S Z Á G A tavaly elkészült élményfürdővel és az idén átadott gyógymedencével Kaposvár is helyet szorított magának a fürdőturizmusban. Igaz, a városvezetők hangsúlyozzák: szívesen látják az ország másik végéből érkezőket is, ám a beruházással főként a helyieknek és a dél-dunántúliaknak szeretnének kedvezni. Mindenesetre nem árt tudni, hogy immár itt is érdemes megállni egy kis fürdőzésre.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!