„A lakosság éppúgy viselkedett, mint Craiovában: hurrázott, és az ablakokból virágokat szórt. Mindenki azon volt, hogy kedvünkben járjon. A levantei eleganciával öltözött dandyk, kávéházi oroszlánok és »professoarák« itt sem hiányoztak. A pattogatott kukoricát és tökmagot kínáló utcai árusok éppoly éktelen ordítással kínálgatták kevéssé kívánatos árujukat, mintha a legmélyebb békében lettünk volna. Majdnem azt a benyomást szereztem, mintha a lakosság az ellenség bevonulását valami látványos népünnepélynek tekintette volna, nem pedig olyan eseménynek, mely minden nemzet történetében mint gyászos és szomorú epizód szerepel.”
Ennek az epizódnak a különlegessége, hogy közvetlen előzményei alig több, mint három hónapra tekintettek vissza: Románia 1916. augusztus 27-én késő este megtámadta Erdélyt („a román sasok átrepültek a Kárpátokon” – adták hírül öles betűkkel a bukaresti lapok). Alig hat hét leforgása alatt azonban a magyar és a német csapatok minden frontszakaszon az ezeréves határokon túlra vetették vissza a több mint 400 ezer fős inváziós hadsereget, a harcok rövidesen a Kárpátok túloldalán folytatódtak. És 1916. december 7-én, egy borús, esős nap reggelén hatolt be a román fővárosba a többi egységgel együtt az a járőrcsapat is, amelynek parancsnoka egy nyugodtan nemzeti hősnek nevezhető, akkor 41 éves főhadnagy volt – Maderspach Viktornak hívták.
Viktor a történelmi Maderspach család – tagjai között volt az 1848–49-es szabadságharcban a Délvidéken harcoló, ott hősi halált halt Maderspach Ferenc, testvére, a dél-erdélyi Ruszkabányán saját üzemében fegyvereket gyártó, életének önkezével véget vető Károly, kinek feleségét, Buchwald Franciskát a bukás után Haynau személyes parancsára félmeztelenre vetkőztetve nyilvánosan vesszőzték meg – sarja, Franciska unokája. Miután kommandót szervezve harcolt a Kárpátokban a betörő románok ellen a székely hadosztályban, majd Nyugat-Magyarországon küzdött az idegen hódítók ellen, 1930-ban a miskolci ifj. Ludvig és Janovits könyvnyomdájának kiadásában jelentette meg Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig című könyvét. A kötet a harmincas években hét kiadást ért meg, 1945-ben azonnal a zárolt, szigorúan tiltott könyvek listájára került.
Maderspach Viktor úgy számol be az általa átéltekről, hogy hiteles és olykor igen plasztikus jelentéséből a kendőzetlen, sokszor megdöbbentő valóság mutatkozik meg. Mi mindent műveltek és milyen csúfos vereséget szenvedtek a betolakodók, a hazaárulás hányféle formáját követte el a hazai románság nem egy képviselője. Ugyanakkor néhány erdélyi román a hűség és a kötelességteljesítés megrendítő példáit mutatta fel. Egy elfeledett hadjárat megannyi izgalmas, megkockáztatjuk: a nemzettudatot is erősítő részlete tárul elénk a legújabb kori magyar história egyik legnagyobb „fenegyereke”, a kommandós-vadász és író Maderspach Viktor jóvoltából.
Már kétszer megjártuk Budapestet – hangzott el időről időre, alig burkolt fenyegetésként keleti szomszédunktól. Nem árt emlékeztetni: mi is voltunk Bukarestben, miután elláttuk a „sasok” baját, akik megpróbáltak átrepülni a Kárpátokon.
(Maderspach Viktor: Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig. Masszi Kiadó, Budapest, 2007. Ármegjelölés nélkül)
origo.hu
Szokatlan keresztnevek hódítanak: így változik a névadási trend
